Ellenzéki kurátorok a közszolgálati televízió új székháza előtt

Hozzák nyilvánosságra a Magyar Televízió új, óbudai székházának építésére és működtetésére kötött szerződést - egyebek közt ezt követelték tegnap a Magyar Televízió Közalapítvány ellenzéki tagjai. Szerintük a beruházónak hat-hét év alatt megtérül az építtetés költsége, miközben az MTV negyven évig fizet havi 765 ezer eurót.

- Az MTV új bázisa 115 milliárd forintba kerül a magyar adófizetőknek a negyven évre vállalt bérleti konstrukció alatt - jelentette ki tegnap az Állami Számvevőszék tavaly nyári becslésére hivatkozva Szabó László, az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes tagja az óbudai székház előtt. A köztévének június végéig kell kiköltöznie az évekkel ezelőtt eladott és mostanáig bérelt Szabadság téri székházából az új épületbe, amit szintén bérel majd. Az új bázis megépítéséről 2007-ben írt alá szerződést egymással a médium és a Wing Zrt. (egykori Wallis Ingatlan) tulajdonában álló Millenniumi Média Kft. A magáncég saját pénzből és bankhitelből húzta fel az épületkomplexumot, a köztévé pedig 22+18 éven át bérli azt.

Az ellenzékiek követelték: a Millenniumi Média Kft.-vel kötött szerződés teljes egészében legyen nyilvános. Czeglédi László, a tévékuratórium szocialista elnöke szerint a másik szerződő féltől is függ, minden részletében nyilvánosságra hozható-e a szerződés. Az ellenzék viszont úgy látja: a közpénzekre kötött kontraktus minden részletének nyilvánosnak kell lennie. A helyszínen megjelent Pákozdy Zsolt, a Millenniumi Média ügyvezető igazgatója is, és kijelentette: a székházszerződés szerintük minden lényegi elemét nyilvánosságra hozták.

Fejcserék a Duna TV-ben

Négy év után lecserélte a Duna TV alelnökeit - Pomezanski Györgyöt és Pörös Gézát - Cselényi László elnök. Helyükre május 14-én egy új alelnök, Ablonczyné Szabó Magda kerül. Cselényi fontosnak látta leszögezni, hogy döntését nem motiválta politikai nyomás. "Ablonczyné Szabó Magda kinevezése után egyetlen alelnöke lesz a Duna Televíziónak, méghozzá a kulturális terület főnöke. Ebből mindenki értheti, hogy döntésem nem politikai jellegű" - írta munkatársainak. A kinevezéshez csatolt életrajzban az új alelnök férje (Ablonczy László, a Magyar Fórum egykori tudósítója, a Nemzeti Színház volt igazgatója) és gyermekei (köztük a Heti Válasz munkatársa) is szerepelnek. Lapunk kérdésére Cselényi László azt válaszolta: "A mai túlpolitizált világban minden intézkedésnek, személyi változásnak politikai színezetet tulajdonítanak. Négy év után elváltunk egymástól az alelnökökkel, a váltás természetesen jött. Semmiképpen sem szeretném, ha bárki is politikai üzenetet akarna kiolvasni belőle." (K. K.)

A Millenniumi Média Kft.-vel kötött szerződés nyilvánossá tételét követelték
A Millenniumi Média Kft.-vel kötött szerződés nyilvánossá tételét követelték
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.