Bejelentés lövésekről

A Somogy megyei Táska községben élő - roma származású - Horváth István és felesége szavai szerint hétfő késő este rálőttek a házukra. A rendőrség vizsgálja, hogy valóban lőfegyver okozta-e a falu szélén álló ház falán lévő vakolatsérülést.

- Már az ágyban voltunk, amikor nem sokkal tíz óra után két lövést hallottunk. Rögtön hívtuk a rendőrséget, s amikor kiértek a helyszínre, akkor láttuk meg a ház falán a golyók ütötte lyukakat - eleveníti fel a történteket Horváth Istvánné.

Az asszony két sérülést mutat a falu szélén álló - a három évvel ezelőtt befejeződött romatelep-felszámolás kapcsán épített - házuk falán. Két méter magasan egy kör alakú lyuk, a tetőnél pedig az egyik téglán kisebb sérülés látható. Horváth István - aki közmunkás a Marcalihoz közeli faluban - biztos abban, hogy fegyverből leadott lövés okozta a sérüléseket.

A házaspár legközelebbi szomszédja, idős Horváth Tiborné azt mondja, ő is hallotta hétfő este a durranásokat. Épp kint levegőzött a verandán, amikor két "nagy pukkanást" hallott, majd egy kocsi lámpájának fényét látta távolodni a Horváthék háza mögötti földúton.

- Elképzelésem sincs, miért lőttek ránk, nincsenek haragosaink. Ráadásul nem is ez az első eset. Március közepén egy éjszaka a verandánk alapjába lőttek, két kerek lyuk ma is látható a betonban - mondja Horváth István. - A márciusi esetről nem tettünk bejelentést, mert először megijedtünk, aztán arra gondoltunk, talán csak gyerekek szórakoztak légpuskával. A hétfő este történtek után viszont már ezekről a lövésekről is beszámoltunk a nyomozóknak. Sőt, átadtuk azt a fémdarabot, alighanem lőszermaradványt, amit még márciusban találtunk a veranda mellett.

Noha Horváthék egészen biztosak abban, hogy rálőttek a házukra, a rendőrség ezt nem erősítette meg. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint azt még szakértők vizsgálják, hogy az épület nyugati falán, a kétméteres magasságban lévő vakolatsérülést lőfegyvertől származó lövés okozhatta-e. Az viszont az elsődleges vizsgálatok alapján már most biztos, hogy a fal másik sérülését nem lőfegyver okozta. Bár a rendőrség nem erősítette meg, információink szerint a helyszínelők nem találtak lőszermaradványt a ház közelében. Arról a fémdarabról viszont, amit még márciusban találtak házuk közelében, kaptunk tájékoztatást: az elsődleges vizsgálatok szerint nem lőszermaradvány.

Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a jelenlegi adatok alapján nem látszik összefüggés a táskai eset és az elmúlt időszakban történt támadások közt. Hozzátette: Horváthék bejelentése miatt Táskán és a szomszédos településeken megerősítették a járőrszolgálatot.

Gadányi István polgármester azt mondta: Horváthéktól hallott a lövésekről, de nem akar találgatásokba bocsátkozni, a rendőrségre bízza annak kiderítését, hogy mi történt valójában. A polgármester szerint a faluban - ahol békességben élnek együtt a romákkal - a lövések híre csak kisebb riadalmat keltett, de a helyi polgárőrség ezentúl gyakrabban járőrözik majd.

A Táskához közeli Lengyeltótiban nagyobb riadalmat okozott a lövések híre. Kalányos István, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke közölte, a történtek miatt többen is járőrszolgálatot szerveztek, mert támadástól tartottak.

Gázpisztollyal a levegőbe

A táskai eset kapcsán Bogdán Sándor, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) somogyi irodájának vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy már a hétvégén is történt egy romák elleni támadás a megyében: vasárnap kora este a Beleg és Kutas között vezető úton kerékpárjukat tolták roma fiatalok, megállt mellettük egy szürke kocsi, és az autó vezetője minden előzmény nélkül pisztolyából lövéseket adott le a fiatalok felé, majd elhajtott. Bogdán hozzátette: az OCÖ egyik helyi szervezetétől értesült az esetről, amelynek során senki nem sérült meg. A fiatalok feljelentést tettek a rendőrségen. Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírt megerősítette: az ügyben garázdaság miatt indítottak eljárást egy férfi ellen, aki a roma fiatalokat - egyelőre tisztázatlan okokból - fenyegetve többször is a levegőbe lőtt a gázpisztolyával.

Az állítólagos lövedéknyomokat mutatja egy fotósnak lakóháza falán Horváth Istvánné
Az állítólagos lövedéknyomokat mutatja egy fotósnak lakóháza falán Horváth Istvánné
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.