Rendkívüli állapotot hirdetnek a kórházak

A jelenlegi finanszírozást egyetlen egészségügyi intézmény sem élheti túl - mondják a kórházak és az egyetemi klinikák vezetői. Ezért összehívták a Kórházszövetség rendkívüli elnökségi ülését, miután találkoztak az egészségbiztosító szakembereivel. A szövetség tagjaihoz és az egészségügyi ágazat vezetőihez írt levelük szerint más számokat ismertek meg néhány hete, amikor az akkor jelzett 7-10 százalékos elvonást elfogadták. Szerintük ennek már legalább a kétszereséről van szó.

A kórházi vezetők számára vízválasztó mértékegység az egy teljesítményegységért kapott pont, amelynek értéke a kritikus szint alá süllyedhet. E szerint fizeti az általuk elvégzett munkát az egészségbiztosító. A határértéket korábban százezer forintban szabták meg. Ennél kevesebb pénzből az intézményrendszer nem tud működni. A jelenlegi adatok szerint azonban ez ma már legfeljebb 60-70 ezer forint, de vannak olyan szakemberek, akik 40-50 ezer forintra becsülik a két hét múlva véglegesítendő számokat. Ez az összeomlást jelentené - állítják a lapunk által megkeresett kórházi vezetők.

- A létszámunk már a lehető legszűkebb, ennél kevesebb emberrel a feladatainkat nem tudjuk ellátni - állítja Stubnya Gusztáv, a Semmelweis Egyetem főigazgatója. Vészhelyzetről beszél Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház vezetője is. Mint hangsúlyozta: adományok nélkül már eddig sem lettek volna képesek a működésre.

- Ki kellene végre mondaniuk a politikusoknak, hogy az elvárt, szakmailag megkövetelt színvonal ennyi pénzből nem biztosítható - mondja Velkey György.

Ugyanígy látják Miskolcon, a megyei kórházban is. Dr. Csiba Gábor főigazgató a Népszabadságnak elmondta: már a korábbi finanszírozási tervek alapján is korlátozták a sebészeti, az idegsebészeti, az ortopédiai és érsebészeti osztályokon a betegellátást, most pedig rákényszerülnek arra, hogy meghosszabbítsák a várólistáikat.

Az egészségügyi tárca illetékese kérdésünkre közölte, május végére kértek tájékoztatást az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. Ha kiderül, hogy a teljesítmények pontértéke valóban 100 ezer forintnál kisebb, akkor átvizsgálják a finanszírozást. A riogatás - tették hozzá - korai.

A pénzhiányon a konzílium sem segít
A pénzhiányon a konzílium sem segít
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.