Közzétette az Index a BKV pandémiás tervét, ha a sertésinfluenza vírusa esetleg előbb terjedne el, mint ahogy az oltóanyag elkészül, azaz tömegesen kezdenek megbetegedni az emberek Magyarországon. Mondhatom, az utóbbi évek legfontosabb művéről van szó, sokatmondóbb, mint húsz szociológiai tanulmány, és ha valaki csak kicsit is stilizálná, az felérne A magyar munkásosztály helyzete Magyarországon című összefoglaló művel.

Most nem feltétlenül arra gondolok, hogy a tervnek vannak kifejezetten utópisztikus részei, amennyiben a hatos fokozat életbelépése esetén minden szinten beszünteti az értekezletek tartását és elrendeli, hogy a tömegközlekedést videokonferenciák által irányítsák a vezetők, így akadályozván meg egymás cseppfertőzését, ámbár a vállalat mai műszaki fejlettsége és szervezettsége mellett, amikor két BKV-ellenőr harminc centi távolságról, mobiltelefonnal a kézben képtelen kommunikációs kapcsolatot teremteni, a videokonferencia már-már science fiction.

Annak filozófiai megközelítésétől is eltekintenék, hogy a cselekvési terv hatodik fokozatának "d" szintjén valamennyi tömegközlekedési dolgozót felszólítják "a tömegközlekedéstől való tartózkodásra", azaz felejtsék el azt a gyakorlatot, hogy a buszvezetők buszszal, a villamosvezetők pedig villamossal mennek be dolgozni. Mi most kizárólag az oltási programra figyelmezünk, annál is inkább, mert még félórája se volt fönn a pandémiás terv az interneten, a nagyközönség máris háborgott és válogatott sértéseket vágott a BKV-vezetőség fejéhez.

A program értelmében ugyanis járvány idején legelsőként a BKV Zrt. felső vezetését kell beoltani, másodsorban pedig a Pandémiás Tervező Csoport és Krízis Menedzsment Team tagjait, s csak azután a járvány szempontjából leginkább veszélyben lévő munkavállalókat, azaz a busz- és villamos-, valamint metróvezetőket, a jegyellenőröket és a pénztárosokat, végül pedig a többi dolgozót, a sor végén de facto a vulkanizálókat.

Mármost úgy vettem észre, hogy a nagyközönséget az első csoport irritálta leginkább, mondván, miért kell legelsőként a vezérigazgatót és társait beoltani, amikor a BKV teljes állományát tekintve náluk a legkisebb a cseppfertőzés veszélye, hiszen tömegközlekedési eszközzel évtizedek óta nem közlekedtek, buszt, villamost legfeljebb a közlekedési múzeumban láttak, miként a második csoportról is ugyanez mondható el.

A nagyközönség persze nem tudja, hogy ennek a tagjai egytől egyig megegyeznek az első csoport tagjaival, minthogy a cselekvési terv értelmében a járvány egy kritikus szakaszában a BKV vezetői hirtelen krízisteammé alakulnak át, s noha a pandémiás terv erről nem tesz említést, ez nyilván azzal is jár, hogy a BKV vezetőit külön kérésre esetleg kétszer is beoltják. A széles nagyközönség úgy véli, hogy a cseppfertőzésnek leginkább azok a BKV-dolgozók vannak kitéve, akik rendszeresen közeli kapcsolatban állnak az utazótársadalommal, amellyel aztán a verbális érintkezésen túl nem egyszer nyolc napon túl gyógyuló testi érintkezésbe is lépnek, így hajlamosak arra, hogy visszafertőzzék az utastársadalmat; a nagyközönség azonban, mint tudjuk, populista.

Végül itt van a "többi dolgozó", legvégén a vulkanizálókkal. Az nagyjából húsz éve (meg még régebb óta) evidens, hogy a "többi dolgozó" le van szarva, azonban a vulkanizálók pária státuszát először nem értettem. Magam fiatalságom egy derűs szakaszában vulkanizáló akartam lenni, ám aztán vegyipari tanulmányaim során hamar tájékoztattak, hogy a vulkanizálás szép szakma, jó szakma, csak épp a vulkanizáló annyi xantátot, ditiosavat, tiofenolt, tetrametiltiuram-
diszulfidot, továbbá gázkormot, horganyfehért, kaolint, talkumot és súlypátot szív magába életében, hogy mindenre immúnissá válik, ami a közelébe kerül, következésképp holmi influenzavírus meg se kotytyan neki.

Életem során vagy ötven vulkanizálót ismertem meg, bőrükbe örökre beleégett az égett gumi szaga, ám a részleges/teljesen kifejlett alkoholizmuson, s az ebből fakadó elvonási tüneteken kívül egyiknek se volt soha semmi baja.

Kérdés, hogy a BKV-vezetők ezt honnan tudják.