Az iskolában dulakodtak a képviselők

Vizsgálatot kezdeményez az Oktatási Hivatalnál a Pátyi Szülői Egyesület, mert önkormányzati képviselők és az iskolát felújítók az iskolában dulakodtak.

Veszélyeztette a gyerekeket az a vita és dulakodás, ami a pátyi általános iskolában zajlott önkormányzati képviselők és az iskolát felújító cég képviselői között - állítja a Pátyi Szülői Egyesület, ezért vizsgálatot kezdeményeznek a jegyzőnél és az Oktatási Hivatalnál. Omray Ferenc, az egyesület elnöke elmondta, hogy Pátyon két épületben körülbelül 300 gyerek tanul, és mivel nincs elég hely, az önkormányzat 2007-ben pályázatot írt ki az egyik épület bővítésére, 2008-ban pedig felújításra. A nyertes cég és a képviselő-testület között viták kezdődtek.

- A helyzet annyira elmérgesedett, hogy április 29-én az önkormányzati képviselők egy része biztonsági emberekkel és lakatosokkal elindult, hogy birtokba vegye az iskola felújított első és második emeletét - állítja Omray Ferenc. Szerinte a képviselők és a cég emberei dulakodni kezdtek, az egyik képviselő keze meg is sérült. Később a kivitelező cég a rendőrséget is kihívta. Az egyesület azért kezdeményez vizsgálatot, mert ez idő alatt gyerekek is voltak az épületben, napközi, zeneiskolai foglalkozások és rajzszakkör működött. (Másnap a szülők kérésére rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el.)

- Nem ez volt az első eset, hogy az iskolában rendezték vitás ügyeiket, korábban egy kihelyezett önkormányzati ülés is botrányba fulladt, akkor is a gyerekek füle hallatára kiabáltak - magyarázza Omray Ferenc. Azt szeretnék elérni, hogy ne a gyerekek előtt kerüljön sor a hasonló vitákra. - Nemcsak arról van szó, hogy a gyerekek testi épsége veszélybe kerülhet, hanem arról is, hogy egyszerűen nem tesz jót nekik, hogy ilyen jelenetek tanúi - mondja.

- A kivitelező cég tavaly decemberben készre jelentette a felújítást, azóta számtalanszor megkísérelte átadni a két emeletet, de a képviselő-testület kifogásokat emelt. Ezért idén márciusban a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultunk - mondja Kovács János, a kivitelező Poli-Paragon Kft. ügyvédje. Hozzátette: ezért érte őket meglepetésként a képviselők akciója. A cég emberei azért hívták ki a rendőrséget, hogy "lehűtsék a kedélyeket". Kovács János úgy tudja, hogy azóta a cég által alkalmazott biztonsági emberek és az önkormányzat által alkalmazottak is "őrzik" az épületet.

Az ügyben megkerestük Bognár András polgármestert és Michels Gábor alpolgármestert is - az ő keze sérült meg -, de nem kívántak nyilatkozni. Ma reggel a képviselő-testület ülést tart, a polgármester szerint csak ezután szeretnének beszélni a történtekről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.