Rettegnek az emberek a táppénztől a válság óta

Jobban odafigyelünk egészségünkre, s egyre inkább keressük magánorvosoknál a gyógyulást a válság óta - állítja egy friss felmérés. A szolgáltatóknak csak egy része igazolja ezt az eredményt. A háziorvosok ugyanakkor egybehangzóan állítják, hogy a betegek sokkal fegyelmezettebbek, félnek a táppénztől.

Értékváltást hozott a válság, az emberek többsége az anyagiaktól inkább az alapértékek felé fordult - állítja dr. Lantos Endre, a GfK LHS egészségügyi vezetője. Úgy véli, felmérésük egyértelműen igazolja, hogy többet teszünk egészségünkért a válság idején, s jelentősen nőtt az egészségügyi magánszolgáltatók iránti bizalom. A legkeresettebb a fogorvos, a gyerekorvos és a szemész magánszolgáltató.

- Az emberek jobban odafigyelnek egészségük megőrzésére. Általában a felnőtt lakosság fele tesz ma többet a betegségek megelőzéséért, mint egy évvel korábban, és erre hajlandók költeni is. Még többen, kétharmaduk pedig többet szeretne tudni arról, hogy mit tehet a saját egészsége érdekében. Ez leginkább az alsó középosztályra jellemző. Legkevésbé a munkások foglalkoznak az egészségükkel, bár ők is igyekeznek egyre jobban figyelni magukra - összegez a kutató. Jelentős változás még, hogy egyre többen kérnek pszichiáteri, pszichológusi segítséget.

A szolgáltatókat megosztja a kutatás eredménye. Vannak köztük, akik érzékelik a válság ilyen irányú hatását, a többség viszont azt állítja, hogy épp ellenkezőleg, a forgalmuk viszszaesett. Az egyik fővárosi szemklinika vezetője szerint például több a vendégük, s folyamatos az érdeklődés a lézeres műtétek iránt. Dr. Halmai Botond, az Optikmed Lézerszemészet vezetője szerint viszont a válság óvatosságra is inti az embereket, részletfizetést senki sem kér, hitelben nem műttetnek a páciensek: ha van pénzük, jönnek, ha nincs, nem vállalnak kockázatot.

Az országos és csaknem minden orvosi területet lefedő Oxivit Orvoscsoport ügyvezetője szerint egyáltalán nem javult a helyzet. Dr. Sonkodi Balázs közölte, hogy náluk - és ezt hallja a konkurenciától is - jelentős a forgalom-visszaesés. Igaz az is, mondja, hogy az átalakulásokkal "egyre több az eszkimó és kevesebb a fóka".

- Folyamatosan nő a szolgáltatók száma, akár kényszervállalkozásként is sokan belevágnak, miközben szinte minden területen csökken a kereslet. A szemészet például egyre nagyobb szerepet kap a privát ellátásban, ez a terület ugyanis a kórházi átalakulás egyik legnagyobb vesztese - mondja Sonkodi doktor, aki szerint már 2006 óta érzékelhető, hogy egyre többen veszik igénybe a magán egészségügyi ellátást. Ennek oka szerinte az, hogy az átalakuló állami egészségügyben egyre kevésbé tudnak eligazodni. Azt a cégvezető is elismerte, hogy mostanában növekszik a pszichiátriai és pszichológiai ellátások forgalma, s ami egészen új jelenség: leginkább a munkaadók kérik az ilyen jellegű szolgáltatásokat, hogy könnyebbé tegyék munkavállalóik számára a leépítéseket.

Nemcsak a magánpraxisok, hanem a háziorvosok is érzik a változást.

- Azok, akiknek évekig hiába rimánkodtam, hogy kezeltessék magukat, most bejönnek, és maguk kérik a segítséget. Több olyan cukorbeteg és mozgásszervi betegséggel küzdő páciens került elő, akiket eddig lasszóval kergettem, hogy jöjjenek. Most kivizsgáltatják magukat, mert féltik az állásukat, rettegnek a táppénztől. Ez a felső vezetőre, a művészemberre vagy a kétkezi, fizikai munkásra is igaz - mondja dr. Komáromi Zoltán háziorvos és országos szakfelügyelő. Állításait nemcsak a felnőtt praxisokban dolgozók, de a gyerekgyógyászok is osztják.

- A korábbiaknál érzékelhetően gondterheltebbek a szülők, ha arról van szó, hogy a gyerek nem mehet bölcsődébe, óvodába vagy iskolába. Azt, hogy valóban kivárják-e a gyerekek gyógyulását, vagy az akut panaszok enyhülésével már sietnek vissza a munkába, egyelőre nem tudni, tény azonban: rettegnek a munkahelyük elveszítésétől - mondja dr. Kálmán Mihály gyermekháziorvos. (K. J. V.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.