Régóta elhanyagolt, elvadult kertecskénk akkor is az enyészeté lesz, ha nem nyírunk elég eltökélten, és akkor is, ha nem nyírunk elég differenciáltan. A "fűnyíróelvet" senki sem pártolja, de majdnem mindenki erősíti. Ha mindenki a saját érdekkörét védi a fűnyírótól, akkor a sérelmek kiegyenlített (tehát politikailag gazdaságos) tekintetbe vétele a fűnyíróelv alkalmazásához vezet.

Hasonlatunk lehetőségeit kimerítve, váltsunk át a valóság drámai nyelvezetére. Mindenki képes dramatizálni a saját helyzetét, akinek az életét megnehezítik a megszorítások. De mégiscsak érzékelni kell a határt a dramatizált önsajnálat és a valódi drámák között. Nagyon nem mindegy, hogy valakinek megnehezül, vagy tönkremegy az élete. Azoké megy tönkre, akik rezsi- és hiteltartozás miatt az utcára kerülnek, akiknek a kereseti lehetőségei úgy eltűnnek, jövedelmük úgy lecsökken, hogy már az elemi létfenntartáshoz, gyermekeik ellátásához sem elég. Aki ilyen helyzetbe kerül, annak nagyon jó esélye van rá, hogy testileg, lelkileg, idegileg tönkremenjen, végképp munkaképtelenné váljon, családja széthulljon, és ő maga mindenféle devianciába beleessen az alkoholizmustól a bűnözésen át az öngyilkosságig. Ferge Zsuzsa és csapata ebből a nyilvánvaló tényből kiindulva egy sor javaslattal fordult a kormányfőhöz és jobb módú, több teher viselésére képes polgártársaihoz. A válságalaptól a lakáscsőd intézményén, az adósságkezelés, a rezsitámogatás átalakításán, a fejlesztési pénzek átcsoportosításán át az értelmes, szolgáltató jellegű, a továbblépésre alkalmas közmunkák szervezéséig sok mindent fölvetettek, amit felelős kormány, párt és polgár nem utasíthat el. (Természetesen az a liberális párt és polgár sem, amelytől, akitől egyébként a Ferge-iskola néhány alapelve, mint például az egyetemes ellátásokhoz való ragaszkodás és a rászorultsági elv elutasítása távol áll.)

Három sarokpontot biztosan lerögzíthetünk.

Egy: a már most is mélyszegénységben élő, nyomorgó kb. negyedmillió gyereknek és félmillió felnőttnek a reáljövedelmét nem lehet még lejjebb szorítani. Hogy nekik még kevesebb jusson - úgy nem változhat családi pótlék, gyes, gyed, segélyezési rendszer. (Másképp annál inkább!)

Kettő: a nyomor felduzzasztásával nem lehet spórolni. Ha családokat működésképtelenné, életük önálló fenntartására, gyerekeik felnevelésére alkalmatlanná teszünk, az iszonyúan sokba kerül, pénzben is, egyebekről nem beszélve. Azzal is a nyomort duzzasztjuk, ha nem ki-, hanem leépítjük azokat a programokat, amelyek a szegénységből, a versenyképtelenségből, a gettóból való kitörést szolgálják (például elvonunk ösztöndíjkereteket, leállítjuk a telepfelszámolást, veszni hagyjuk az integrációt szolgáló intézményeket).

Három: a Bajnai-csomagban ezeket a szempontokat úgy kell érvényesíteni, hogy az összességében ne puhuljon föl, mert minden puhulásból adósság lesz, tehát kamat, ráfizetés - keményedés.

Mindebből pedig az következik, hogy még lejjebb állított fűnyíróval kell nyírni ott, ahol kinyírás nélkül nyírhatunk.