Az egyik levél - Mártonffy Dániel budapesti olvasó tollából (Bye-bye, ti rabjai a Földnek! - április 18.) - így kezdődött: "Nagy port felvert cikkben indokolta meg kilépését az MSZP-ből Krausz Tamás." Eszmefuttatására - amelyhez levelezőtársa, dr. Szerémy Zsolt külön is gratulált (Rólunk, április 25.) - visszatérek, előbb azonban az előzményekről. Ismeretes, az MSZP Baloldali Tömörülésének alapító tagja, később alelnöke, Krausz Tamás, a neves történész több mint két évvel ezelőtt felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy távozzon a párt éléről (Utat tévesztünk? - Népszabadság, 2007. február 8.). Végső elkeseredésében most a párt egészéről mondott kíméletlen bírálatot. "A miniszterelnök-pártelnök ígéretével szemben a szocialista párt nemhogy balra tartott, hanem egyenesen polgári centrumpárttá vált... A pártban a személyi hatalmi ambíciók felülkerekedtek a tények józan mérlegelésén. Végleg bebizonyosodott, hogy az MSZP szervezetileg csaknem megszűnt létezni a társadalomban, mert jelentős mértékben üzleti egyezkedések, vállalkozók és kisstílű karrieristák prédájává, ťmegélhetési politikusokŤ foglyává vált... A nagytőke nyomása alatt elvesztette szociális arculatát" - kesergett a történész.

Fekete György tanár Krausz elemzését pontosnak és érthetőnek ítélte olvasói levelében (Vissza a gyökerekhez, április 11.), s így fejezte be: "Ki gondolta volna, hogy eljő az idő, amikor a nagytőke kijelölt miniszterelnöke (Bajnai Gordon) arra kényszerül, hogy az Internacionálé nyilvános elmotyogásával készítse elő hivatalba iktatását?" (Közbevetve jegyzem meg, hogy az Internacionálé "improvizált" közös eléneklése a szocialisták rendkívüli kongresszusának záróakkordjaként - erre utalt a levél küldője - humoreszkre ihlette Megyesi Gusztávot (Rabjai a földnek). Erre a szerkesztőség telefonügyeletére ez az üzenet érkezett: "Szégyellje magát Megyesi Gusztáv, de a Népszabadság is, amiért közölte!" S egy másik névtelen megjegyzés Krausz "dolgozatáról": "szomorú a tartalma, de jó, hogy megírta".

Ezek után Mártonffy Dániel már jelzett sorait idézem, amelyek közvetett lehetőséget nyújtottak számomra, hogy a Krausz-kilépéshez mint jelenséghez visszatérjek. A szerző éppenséggel a "demagóg dinoszauruszok" felelősségét nyomatékosította a történtekért: "És most Krausznak van bátorsága azt írni, hogy Gyurcsány nyitná meg a kaput a jobboldali fordulat előtt! Talán inkább magukba kellene nézniük a balos demagógoknak, hogy miért nem álltak ki az ország korszerűsödését jelentő, égetően sürgős reformok mellett, miért fogtak össze a populista jobboldallal, és miért járultak hozzá a tavalyi népszavazás sikeréhez, amely katasztrofális vereséget mért az egészségügyi és oktatási reformtörekvésekre, s példát mutatott a hasonló szükséges lépések megtorpedózására."

A lap ombudsmanja nem óhajt politizálni, ám úgy véli, tárgyilagosan megállapíthatja, hogy az MSZP-ben, különösen az utóbbi időszakban, nem kis zavar támadt. A szervezet egy hosszú, viszontagságos, immár két évtizedes, lényegében mindvégig új utakat és identitást kereső korszak folyamatában próbál eligazodni. A külső körülmények mellett nyilvánvalóan belső generációs gondok, feszültségek is nehezítik a tájékozódást. Ez utóbbi illusztrálására elegendő néhány meghatározó személyiséget említeni, olyanokat, akik, mint Krausz Tamás, elidegenedtek a szocialista párttól. Békesi László, a Horn-kormány első pénzügyminisztere, az MSZP egyik alapítója 1998-ban jutott arra az elhatározásra, hogy távozik. A hajdani ügyvezető alelnök, Csintalan Sándor kiábrándultságában nemcsak távozott 1999 után, hanem jobbra húzott el, a Fidesz tagja lett. Bokros Lajos, ugyancsak hajdani pénzügyminiszter az MDF-fel kötelezte el magát a közelmúltban. Tóth András, a korábbi miniszterelnöki kabinetiroda vezetője, majd államtitkár idén mondott le a tagságról. A felsorolás távolról sem teljes, de érzékelteti, mi minden történt.

No és az új nemzedék ígéretes tagjai?... Mesterházy, Ujhelyi, s néhányan a kortársaik közül, karrierjük elején tartanak, a századfordulót követő években politikai bravúrokat produkáló üstökösük, Gyurcsány fényes pályája pedig látványosan bukott alá napjainkban. Mindezek következményeként egységes, letisztult ideológiai hitvallásról aligha beszélhetünk a pártban, sőt úgy tűnik, nincs olyan vállalkozó szellem, ideológus elme a kormánykeréknél, aki képes lenne pontosan definiálni, hogy a huszonegyedik század globalizálódó világában - ráadásul a nemzetközi pénzügyi, gazdasági és fenyegető társadalmi válság közepette - mit is jelenthet a korszerű és gyakorlati baloldaliság. S aligha lehet vigasz, hogy a kérdés fejfájást okoz a baloldalon Európa-szerte.

A Krausz-cikk ürügyén idézett levelek is jelzik: az olvasó nem csak olvas - ír is. Szerencsére, s ezt az erényét minden valamirevaló szerkesztőségnek kötelessége ösztönözni, a véleményeket mérlegelni. Ez a sajátságos dialógus a médiák alkotó szereplői és "betűfogyasztói" közösségük között meghatározója az újság tartalmi és formai fejlesztésének, olvasótábora érdeklődésének, hűségének meg szélesítésének. Az olvasói levelek - ide sorolom a faxon, e-mailen, telefonon érkezett "küldeményeket" - általánosságban egy-egy témához fűződő sommás véleményt tartalmaznak. Rendszeresen kifogásolnak, hibákat rónak fel, ugyanakkor eredeti látószögből világítanak meg történéseket, értékelnek eseményeket, nemritkán pedig élénk vitát erjesztenek.

A levelek és küldőik menynyire hasznos elemei az újságkészítésnek? Hadd nevesítsem egyik klasszikus képviselőjüket, mondhatni, hivatásos író-olvasó-korrektort, dr. Del Medico Imrét. Sokágú érdeklődésénél csak jobbító-javító szenvedélye erősebb. Otthonos a történelemben, a földrajzban, általában a tudományokban, de a hazai és nemzetközi politikában, kultúrában is, emlékezete pedig egyenesen bámulatos.

Legutóbb az olvasói leveleknek helyt adó Fórum keretei között megjelent írásában (Két hírről - április 15.) a mi "következmények nélküli országunkban" tapasztalt furcsa ellentmondások egyikét pellengérezte ki éppen. Kiállt a cigánybűnözésről félreérthetően nyilatkozó, s ezért a támadások kereszttüzébe került, a sajtó vesszőfutásától sem kímélt, ám Del Medico meggyőződése szerint mindazonáltal becsületes szándékú dr. Szabó Máté általános ombudsman mellett. Az esettel párhuzamosan említette a Tiszaeszláron minap lezajlott szélsőjobboldali uszítást, ahol a kijelentések "hétmérföldes csizmával" lépték át a szólásszabadság határait, kimerítik a gyilkosságra való felbujtás, a rasszista propaganda bűncselekményeinek a kritériumát. "Vajon lesz-e következménye a tiszaeszlári kérdés-felelet játéknak?" - tette fel zárókérdésként Del Medico.

Ugyanezen az oldalon Válas György budapesti levelező szintén véleményt formált az elmarasztalt ombusdsman ügyéről. Megjegyezte, hogy köztársasági elnökünk élesen bírálta az általános ombudsmant az intézmény tekintélyét aláásó kijelentései miatt. "A bírálat mellől azonban nagyon hiányzik az önbírálat" - jegyezte meg Válas. "Ezt a mostani ombudsmant ugyanis ő javasolta az Országgyűlésnek, eszi, nem eszi, nem kap mást alapon, javaslatát senkivel se vitatva meg..."

A Népszabadság szerdánként egész oldalt szentel olvasói leveleinek, s a szerkesztői igyekezet népszerűségét jelzi, hogy esetenként maguk a levélírók egymás közötti vitáik fórumaként is használják a lap kínálta lehetőséget és terjedelmet.