Futball, FIFA, Filipovics
- Kora alapján még futballozhatna!
- Játszottam épp eleget, vagy inkább: volt klubom bőven. A Partizanban nevelkedtem, majd a szintén belgrádi OFK-ban lettem első osztályú labdarúgó. Aztán megfordultam Avignonban, a francia második ligában, visszatértem hazámba, az Obilics együtteséhez, hogy utóbb Magyarországra jöjjek: szerepeltem a Békéscsaba, a Sopron, a Videoton, a Diósgyőr csapatában, végül az NB II-es BKV-ban.
- Annyira prímának látta közelről a magyar felhozatalt, hogy ellenállhatatlan késztetés fogta el a menedzseri pálya iránt?
- A mezőnyt feltehetően olyannak láttam, mint bárki más, és egyébként sem jutott eszembe, hogy játékosügynök legyek. Ám egy honfitársam, Ranko Sztojics - aki menedzserként ma olyan labdarúgókkal foglalkozik, mint Mexes, Pantelics, Saha - váratlanul megkérdezte tőlem: lenne-e kedvem neki dolgozni? Igent mondtam, egyetlen feltétellel: hogy Budapesten maradhatok. Mivel Szerbiában száznegyven FIFA-licences menedzsert tartanak nyilván, úgy gondoltam, ott csak kis hal lehetek a nagyok között. Magyarországon ellenben ennek a szakmának nem voltak komoly hagyományai.
- Megérezte, hogy nálunk befut?
- Már másnap a kezembe temettem a homlokom: ha tudok itt valamit csinálni, az csoda lesz... Viszont van egy jó tulajdonságom: minél reménytelenebbnek látszik a helyzet, annál inkább azt mondom, előre!
- Kész szerencse, hogy a BKV-ban játszott...
- Jó vicc, de ez valójában a szerb mentalitásból fakad. Meg alighanem abból is, hogy a családomban mindenki vitte valamire. Az anyukám egy építőipari cég gazdasági direktora, az apukám mérnök, a bátyám egy áruházlánc vezérigazgatója lett. Nem akartam leverni a lécet... Összeszedtem magam meg a gondolataimat, és egyrészt bekopogtattam minden létező ajtón, másrészt rájöttem arra, hogy a menedzsernek úgy kell szemlélnie a játékosokat, akár az edzőnek. Magyarországon azonban arra is érdemes figyelni, hogy melyik labdarúgóban van meg - legalább csírájában - a szerb futballistákéhoz hasonló elszántság, küzdőképesség...
- Ki hozta meg az ön számára az áttörést?
- Gera.
- Éppen ő tűnt fel "szerbnek"?
- Nem az alkatából indultam ki, hanem abból, hogy csatár létére örökösen becsúszkál. Együttműködésünk kezdetén már azt emlegettem neki, fölösleges erre ennyi energiát pazarolnia, de akkor, amikor felfedeztem magamnak, az számított, hogy ez a futballista nem csupán technikás, hanem harcos is, és több ereje van annál, mint amennyi kinéz belőle. Nem térek ki minden részletre, a lényeg: néhány, számomra nem éppen ötcsillagos év után a Galatasaray szerződtetni akarta Gerát, sőt az isztambuli klub el is küldte neki a mezét, rajta a nevével. Ám először azért kellett elhalasztani a törökországi tárgyalást, mert Zoli testvére autóbalesetet szenvedett, másodszorra meg azért, mert Gera hirtelen visszakozott: Nem megyek! Hál' isten, kivételesen nem szerb módon reagáltam, és a következő évben, amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, tizenkét klub képviselőjét tudtam Budapestre hozni érte. Az érdeklődők köréhez angolok, belgák, franciák, görögök, németek, spanyolok tartoztak... Végül, mint tudvalévő, a West Bromwich Albion igazolta le. Persze, ahogyan mindenhez, ehhez is kellett szerencse, mert korábban megkeresett a Premier Management brit iroda, amelynek Angliában - értelemszerűen - kiterjedt kapcsolatai voltak. Márpedig a mi hivatásunkban a kapcsolatnál nincs fontosabb!
- Mennyi munkája volt az annak idején teljességgel szokatlan szerződésben?
- Nem számoltam, de képes vagyok napi huszonnégy órát dolgozni.
- És mennyi része van abban, hogy ma már jó néhány magyar futballozik Angliában?
- Ezt nem az én tisztem megítélni, és különben sem tudom. Annyi biztos, hogy újabban könnyebb helyzetben vagyok, mert mind több labdarúgó játszik odakinn, és az itthoniak azt mondogatják: ők is közéjük akarnak kerülni.
- Ez az elhatározás enyhén szólva sem mutatkozik meg az NB I színvonalán...
- De esztendőkkel ezelőtt nem gondolta volna senki, hogy a válogatott teljes középpályás sora jegyzett nyugati klubokhoz tartozik majd. Sőt, annak idején a játékosok sem tartották reálisnak a külföldi lehetőséget, abszolúte nem! Az ismétlődő példák nyomán már másként tekintenek erre, és - általános nívó ide vagy oda - egy-két jelölt mindig akad.
- Ki a legújabb aspiráns?
- Szerintem Rudolf az új évadot már nem a DVSC-ben kezdi.
- Hanem?
- Alapelvem: soha, senkinek nem ígérek semmit, azaz legföljebb annyit, hogy mindent megteszek a szerződés létrejöttéért. Tehát most is csak megpendítem: a Franciaországban felnőtt debreceni csatár esetében Hollandia vagy Németország jöhet szóba.
- Rudolf is az "öné"?
- Igen.
- Ki még?
- Az angliaiak közül - Gerán kívül - Buzsáky, Halmosi, Tímár, aztán a szentpétervári Huszti, a sioni Vanczák, a cardiffi Gyepes, a mainzi Lőw, a leverkuseni Király, vagy Tóth Balázs és Tőzsér a Genkből. Külön történet Juhászé, mert ő 2005-ben szegődött az Anderlechthez, de csak másfél éve kért meg, hogy legyek a menedzsere.
- Mennyit autózik vagy repül havonta mindezért?
- Minden hónap felét Budapesttől távol töltöm. De ezt a feleségem jobban tudja...
- Végleg letelepedett nálunk?
- Nem látok a jövőbe. Ám Magyarországot nagyon szeretem, az önök hazája kétségkívül a második otthonom.
- F-Group a pesti cége neve. A Filipovics miatt?
- Nem csak. Futball, FIFA: e kettő is F-fel kezdődik...
Gera még "csak" megkétszerezte az árát - másfél millió fontért szerződött a West Bromhoz, és lapunk becslése szerint ma minimum hárommilliót ér -, ám Husztinál a szorzószám már legalább tíz. Szabadon igazolható volt, amikor Metzbe ment, onnan Hannoverbe 450 ezer euróért került, és a Zenit hárommilliót szurkolt le érte. Ugyanezek az adatok Halmosinál: Debrecen-Plymouth 400 000, majd Plymouth-Hull City 2,5 millió font. Tőzsérnél: FTC-AEK Athén 90 000 (úgynevezett nevelési költség), majd AEK-Genk 1 millió 350 000 euró. Gyepesért 300 000 fontot fizetett a Wolverhampton, s az újabban a Cardiffban játszó védő jelenleg legalább másfél milliót kóstál.
