Világos, hogy Náray-Szabó Gábor a közvélekedést öntötte példákba. Régen minden jobb volt: diákjaink versenyeket nyertek, egyetemeink elitet képeztek, a gyerek nem verte a tanárt. Ma már nincs így. Igaz, most tizennyolc éves korig tart a tankötelezettség, a nehezebb eseteket sem lehet útközben elveszteni, és nem is rejti el őket szem elől a kötelező foglalkoztatás.

Tömegek érettségiznek és mennek tovább az állami finanszírozású felsőoktatásba, csak bírja paddal az egyetem. És kétségtelen, nem hogy ötven memoritert, de olykor azt sem tudják, ki írta a Szózatot. Ami akkor is védhetetlen, ha egyébként bármikor kidobja a Google.

Négy évvel ezelőtt azt bizonygattuk e lapokon, hogy a felsőoktatás bolognai rendszer szerinti átalakítása éppen erre a problémára hozhat némi gyógyírt. Az első három év alapokat ad, a középiskolában megtanultakat izmosítja (pótolja), aztán a mesterképzés alatt lehet elmélyedni egy-egy részterületben.

Mindez arra is lehetőséget nyújt, hogy ki-ki a vágyott tudományban valamelyest elmélyülve válassza ki, mi érdekli igazán, esetleg némi plusztudással felvértezve jöjjön rá, hogy ideje munka után nézni. Ami persze - ez már a rendszer bevezetése előtt is világos volt - csak akkor működhet, ha az intézmények elfogadják a döntéshozók érvelését, s az oktatási rendszerüket tantárgyakra lebontva is hozzáigazítják ehhez az egészen másféle egyetemideálhoz.

Nos, ma már elmondhatjuk, hogy éppen itt bicsaklott meg a bolognai folyamat. Hiába, hogy 1999-ben eldőlt, lesz új rend, és azt 2005-ben be is vezették, három éve nagyjából-egészében mindenki ugyanazt csinálja, amit korábban. Egyrészt, mert a tapasztalat azt mutatja, itt kormányzati ciklusonként mindent elölről kezdenek, úgyis jön a következő ukáz.

Másrészt, mert húsz-harminc éve is ezt és így tanítottuk, ha akkor jó volt, most sem lehet benne hiba. Ennek eredményeként pedig az lett, ami: az alapképzett egyetemistává avanzsált korábbi műszaki főiskolások például BA-vel is kapósak a munkaerőpiacon, a gyorstalpalóra fogott bölcsészek meg most jönnek rá, hogy rengeteg mindent tömtek a fejükbe, de végzettségük szinte semmire sem jogosít.

Hároméves munkával a magyar felsőoktatás tehát bebizonyította, hogy alapos reformra szorul. Talán most már neki is kéne fogni.