Police Zrt.
A szerző újságíró
Közvéleményünk (és politikánk) a rendszerváltás óta ugyanazzal a típusválasszal reagál, ha robbantás, gyilkosság, pitiánerségében is félelmetes betörés- és lopáshullám sokkolja: "Ami itt van, nem közbiztonság, rendőröket mindenhová, az állam tegyen rendet!" Sokan hozzáteszik: bezzeg a Lajtán túl már rég lemondott volna a főkapitány, a miniszter, a kormányfő, de még a királynő is! Hisz a nyugati országokban másként van. Rögtön mondjuk ki: nincs másként. Ténykérdés persze, hogy az unió "törzstagjai" és az USA bűnüldözésének személyi-technikai adottságai összehasonlíthatatlanul jobbak.
Ettől függetlenül is igaz, hogy a nyugati civilizáció területén többnyire jóval nagyobbak (pl. a bevándorló tízmilliók integrációs nehézségei miatt) a szociális-etnikai feszültségek, az ebből következő "megélhetési lumpenbanditizmus" módszerei pedig sokkal durvábbak. Magyarországon, ha valaki autót lopna, többnyire "illedelmesen" megvárja, amíg gazdája leparkol vele, aztán feltöri, és padlógáz.
Ezzel szemben az USA nagyvárosainak bandái nem vacakolnak ilyennel. Odalépnek a sofőr mellé, valamilyen ürüggyel letekertetik az ablakot, pisztolyt nyomnak a képébe, kilökik a járműből, oszt jó napot. A nyugati metropoliszok ismert tartozéka a drogos útonálló, aki - elvonási tünetektől gyötörve - brutálisan rabol.
Az ilyesmi nálunk azért ritka. A nyugati nagyhatalmak alvilágában sokkal gyakrabban rendezik el a sérelmeket tűzfegyverekkel. Itthon többnyire ütő- és szúrófegyverek kerülnek bevetésre, s az iskolai, munkahelyi, utcai lövöldözésbe torkolló ámokfutások se a mi világunkra jellemzők. A tipikus magyar bűnöző inkább konfliktuskerülő, fegyvert ritkán hord, ha nem muszáj, nem játszik Rambót.
Kimondható, a nyugati átlagbűnöző jóval erőszakosabb itteni "kollégájánál". Miért, hogy ott mégis erősebb a biztonságérzet? Azért, mivel sokkal realistább módon tekintenek a bűnözésre. Tökéletlen leírás, hogy "megtanultak vele együtt élni", de valami efféléről lehet szó. Pontosabb meghatározás, hogy elsajátították, miként lehet a bűnözést helyén kezelni, a kockázatot csökkenteni, a biztonságtudatot önálló stratégiával növelni. Belátják: a rendőr nem csodalény, a szabadság természetes mellékhatása, hogy nemcsak az ártatlannak, de a bűnösnek is vannak jogai, a nyomozás sikertelensége nem jelent feltétlenül inkompetenciát.
Nálunk a honpolgár a diktatúra, vagy tekintélyuralmi rezsim közbiztonságát kéri számon a zsenge demokrácián. Jobb felől a horthysta csendőrt, bal oldalt a kádárista rendőrt emlegetik nosztalgiával. Tegyük hozzá, bármennyire nem tetszik ez nekünk, liberálisoknak: egy konszolidált totalitárius vagy autoriter rendszerben a közbiztonság (így a közember komfortérzete) jobb, mint az "éretlen" demokráciában. Az apolitikus kisembert. a '80-as években a pártállam részéről érezhető retorzió nem sújtotta. A köztörvényes ügyek többségét felderítették.
Így nem csoda, hogy ennek a genezisében véres, hétköznapjaiban kisstílűen hipokrita rezsimnek az emléke a többség számára nosztalgikusan kellemes. Mára viszont a közhatalmi erőszak - helyes és megtartandó - garanciális korlátaival párhuzamosan bekerült a köztudatba az iskolai agressziótól a gengszterbűnözésig terjedő magánerőszak. Csoportos gyermekbrutalitás, falusiak termését letaroló bandák, vendéglősöket magánhadseregükkel rettegésben tartó maffiózók, szegényterrorizáló uzsorások. A kisember azt látja, hogy a jogállam velük szemben impotens. Ami tény. De ennek okát legalább annyira keresheti önmagában, mint az államban.
Kádár alatt milliók szokták meg, hogy jólétük (lakásuk, állásuk, tanulmányaik) garantálása az állam feladata. Nekik ez jár, az viszont nem az ő dolguk, hogy miből. Rászocializálták őket arra is, hogy a közbiztonság pusztán a rendőrségen (és a politikai akaraton) múlik. Holott a nyugati kultúrkör polgári forradalmainak egyik vívmánya épp az állami erőszak-monopólium újragondolása. Annak beismerése, hogy a legprofibb hatalom sem képes önmagában polgárait kielégítően oltalmazni. Így bizonyos bűnüldöző-megelőző eszközök használatát lehetővé kell tenni a kisember számára.
Engedélyezik a magáncélú fegyverviselést, tágítják a jogos önvédelem határait, legalizálják a polgárőrséget, a magánnyomozást, a biztonsági cégek tevékenységét. Nyugaton régóta működnek politikamentes önvédelmi tanfolyamok, civil milíciák. A rendőrség bizonyos fokú "privatizációja" is végbement. Magánvállalkozásban dolgoznak vérdíjas fejvadászok. Akik jutalomért a zsaruk helyett elfogják és "leszállítják" a bűnözőt.
Természetes, hogy ha valakit ismeretlenek fenyegetnek, hozzátartozója eltűnt, s elégedetlen a rendőrséggel, "magánkopóhoz" fordul. Magyarországon az állam csak jóval rendszerváltás után, '95-ben mondott le a nyomozás monopóliumáról. S utána majd évtizednyi idő kellett hozzá, hogy 2003-ban (a pótmagánvád intézményével) a vádmonopóliumtól is búcsút vegyen.
Ha összehasonlítjuk a fentieket a rengeteget bírált egészségüggyel, kiderül: ott az egyéni tudatosság sokkal fejlettebb! Sokkal gyakrabban fordulnak - csalódva a közegészségügyben - magánszolgáltatóhoz.
Ehhez vegyük hozzá, hogy az orvosi és a rendőri korrupció hatása ellentétes. Az orvosnak abban a reményben adnak hálapénzt, hogy ettől majd jobban teszi a dolgát. A rendőrt, a nyomozót pedig azért fizetik le, hogy rosszabbul tegye. Az a lehetőség tehát, hogy a gyenge hatásfokú ágazat teljesítményét szürkegazdaságos magánösztönzéssel feljavítsuk, a bűnüldözésben nem áll rendelkezésre.
Kölcsönös hazudozás folyik. A lakosság úgy tesz, mintha a legcsekélyebb "önrész" nélkül elvárhatná a kielégítő közbiztonságot, a hatalom pedig szorgosan táplálja ezt az illúziót. Holott a közrend mindenütt a világon hiányos. Sehol nincs elég rendőr ott, ahol kéne. A válságövezetekben naponta törnek fel garázsokat, biciklitárolókat, pincéket, kisboltokat.
A jard lemondóan csóválja a fejét: nem lesz tettes. A megoldás? Egy tízezer lakásos panelnegyedben például háztartásonként csak néhány száz forintba kerülne havonta, hogy egy vagyonvédelmi cég járőrautója éjszakánként a környéken cirkáljon. Nőne a közös költség, ám - ha a biztosítóknak a rizikócsökkentő hozzáállást kötelező lenne belekalkulálni a tarifába - lemenne az ingatlan- és gépkocsi-biztosítás.
Közhatalmi feladat a környezet- és állatvédelem. De tudható: az állatkínzást, a víz- és légszennyezést, illegális szemétlerakást felderítő, a vétkeseket - ha kell, testi épségük kockáztatásával - tetten érő önkéntes aktivisták (és "környezetbiztonsági magáncégek") nélkül az állam sehová nem jutna. Ekként szükség volna a közbiztonság részleges privatizációjára is.
Nemcsak a politikamentes "önkéntes rendőrség" nyugati tradíciójának fokozottabb átvétele indokolt. S nem is pusztán a most inkább üzleti megrendelésre dolgozó biztonsági cégek lakossági igénybevétele. Hanem pl. a magánerővel dolgozó végrehajtók mintájára jutalomra hajtó, egymással versengő bűnügyi fejvadász cégek bevezetése. Minél több vérdíj lenne számukra feldobva, a közkassza annál többet spórolhatna. (A bürokratikus rendőri gépezet működtetése sokkal többe van.) Egy magántulajdonú társadalomban a bűn preventív-operatív kezelése nem lehet csak az állam dolga. A társadalmon múlik, képes-e ezt időban belátni.
