Szombaton az MSZOSZ "fájdalomcsillapító" nagygyűlést szervezett a Parlament elé. Külső szemlélők szerint háromezren, a szervezők szerint még többen voltak ott. A szám mindegy, ami a lényeg: a tiltakozáson rég nem látott egységben mind a hat szakszervezeti tömörülés részt vett. És más nem. A hét éve folyamatosan kormányváltást követelő utcafrontot sikerült távol tartani.

Mindaz, amit mondtak - a Kossuth téren rég nem látott konszolidált formában -, klasszikus baloldali követelések sora volt: emberibb világ, amelyben nem (csak) a pénz, a tőke, a profit szempontjai erősek, hanem a tisztes munka becsülete, az emberhez való élet parancsa is. A követelés másfél évszázados munkásmozgalmi háttérre támaszkodhat, ami azonban azt is jelenti, hogy változatlan formában tűnik fel, miközben a világ, a munka és a tőke glóbusza nagyot fordult.

Ám, ezek a hónapok nem kedveznek az elméleti tisztázásnak. A valóság most sokkal gyakorlatiasabb kérdéseket tesz fel: sikerül-e az országnak átvészelnie a következő évet. A Bajnai-csomag erre talán lehetőség. És szükségszerűség, hogy a szakszervezetek tiltakoznak, féltve a munkahelyeket, a munkavállalókat, a közszférát. Még akkor is, ha a csomag őket is félti. Igazságot azért sem lehet tenni, mert rossz a kérdés, ha vagy-vagy formában van feltéve. Mert a válasz: is. Belátható ez, ha megpróbáljuk legalább megérteni, mi miért történik, ha azt akarjuk, hogy a fájdalom értelmet nyerjen.

Sokak szerint a Kossuth téri szakszervezeti tömeg hangja nem hallik majd messzire: elgyengült ez a közeg az utóbbi húsz évben, csak azoknak a befolyása erős, akik nyíltan csatlakoztak a jobboldalhoz, kihasználva a maguk céljára a mozgósított kormányellenességet. És valóban: a közvélemény fogékonysága a szakszervezeti igazságra legalább is kétséges: a felmérések szerint a lakosság mind nagyobb hányada érti meg, hogy a megszorításokra szükség van, bárki ül is a kormányfői székben. És ezek nem a tőke javát szolgálják, a munka rovására, hanem - szándékaik szerint - az országot menekítenék a bajból, egészben. Ha van ilyen. A szombaton hallott tisztán szakszervezeti hangütés viszont könnyen belesodródhat a mindenen átvágtató politikai hullámzásba, akkor is, ha a jobboldal saját jelszavai közé sorolja, de akkor is, ha a szocialista párt balszárnya "ül rá" erre a hullámra, hogy felhasználva azt megpróbálja felpuhítani a kabinet csomagját.

Érdemes azért mindkét oldalnak figyelnie a másikra. A kormánynak tudomásul kell vennie, hogy a kiszolgáltatottak fájdalomküszöbe már rettenetesen alacsony, a szakszervezeteknek pedig azt, hogy a "jóléti rendszerváltás" bónuszait veszik vissza - kényszerből. És a tőkétől nem lehet, és nem is értelmes visszavenni annyit, amennyi makroszinten hatna. Ez még mindig a tömegek "fájdalmas kiváltsága". Nincs máshoz nyúlni, csak hozzájuk.

Ami pedig a szakszervezeteket illeti: a válság múltával ideje lesz újragondolni viszonyukat a politikához, a tőkéhez. Legyen mire hivatkozniuk, ha tényleg eljön a harc ideje.