A költségvetési megszorítás ezermilliárd forint felett lehet

Az államtól, a politikától és a vagyonosoktól szolidaritást vár Bajnai Gordon kormányfő, aki tegnap bemutatta részletesebb elképzeléseit a szocialista és a liberális frakcióknak. Ebben a vártnál is komolyabb megszorításokat említett: idén 400, jövőre 900 milliárd forint értékben. A szocialisták hozzáadták saját ötleteiket, de nem maradt el a kritika sem.

Prezentációt tartott Bajnai Gordon a szocialista és a szabad demokrata képviselőknek tegnap. A kormányfő helyzetértékelésében elmondta, hogy a világgazdasági recesszió a magyar gazdaságot hatványozottan érinti (a GDP 5,5-6 százalékkal csökkenhet idén számításai szerint), miközben a magyar állam több pénzt von el a gazdaságtól és a lakosságtól a régiós országoknál: Lengyelországban például az államháztartási kiadások a GDP 42 százalékát teszik ki, Magyarországon ez a szám eléri az ötvenet.

Bajnai Gordon munkatársaival megérkezik az MSZP-frakció ülésére
Bajnai Gordon munkatársaival megérkezik az MSZP-frakció ülésére

Bajnai szerint a magyar állam a szociális és lakástámogatásokra, az állami működési költségekre, illetve az adósságszolgálatra költ jelentősen többet a régiós országoknál. "Egyöntetű elemzői vélemény, hogy a csapdahelyzetből csak a növekedés élénkítése révén lehet kilábalni" - hangzott el Bajnai prezentációjában, hozzátéve: az új kormánynak a gazdasági világválság ördögi körének (las-sú növekedés, bizalomhiány, egyensúlytalanság) minden elemét támadnia kell. Erős megszorításokra van szükség: a februári csomaggal együtt idén 400 milliárd, 2010-ben pedig már 900 milliárd forintos lefaragásra - szerepelt Bajnai előadásában.

A növekedést akadályozó állami tevékenységeket visszafognák, ösztönzőbb adó- és támogatási rendszert építenének. Szolidaritást az államtól, a politikától és a vagyonosoktól vár Bajnai Gordon. Ami a rövid távú intézkedéseket illeti, a miniszterelnök a már ismert lépéseket sorolta - ezekről lapunk tegnap részletesen beszámolt.

A szocialista frakcióülésen a képviselők jelentős része saját, de már szintén ismert javaslatait hozta fel. Szanyi Tibor például a fenntartható fejlődés munkacsoport vezetőjeként megfontolásra ajánlotta "Kaláka" címet viselő anyagukat, amelyben a legszegényebb rétegek, zónák, régiók összefogását javasolják - önsegélyező jelleggel. Ismét szorgalmazta az alapvető élelmiszerek, az alternatív energia és távfűtés, valamint az építőipar, a vendéglátás és a turizmus áfájának 12-15 százalékra való csökkentését.

Mesterházy Attila, az MSZP alelnöke a tanácskozás szünetében a sajtóval azt közölte, hogy három téma köré csoportosultak a szocialista javaslatok: ezek a munkahelyek megőrzése, az arányos teherviselés, illetve a negatív hatások csökkentése. Utóbbival kapcsolatban kríziskezelő programot kezdeményeztek, amely a válság miatt hátrányt szenvedetteken segítene.

Hárs Gábor, aki az MSZP- frakcióban ül az MSZDP tagjaként, és támogatta ugyan Bajnai kinevezését, de a politikai nyilatkozatot nem írta alá, úgy nyilatkozott: fenntartja magának a jogot, hogy a válságkezelő program minden egyes intézkedését pontról pontra megvizsgálva döntse el: megszavazza-e vagy sem. "Szociáldemokrataként nem tudok olyan megszorító csomagot elképzelni, amely a várható kárvallottak megsegítését nem tartalmazza. Ilyen a családi pótlék, a lakás- és gázártámogatás. Kompenzáció nélküli politikát nem tudok elképzelni" - fogalmazott lapunknak korábban Hárs Gábor.

Információink szerint az ülés további részében Magda Sándor és Tatai-Tóth András nehezményezte, hogy Bajnai megszüntette az innovációs miniszteri posztot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.