Egymillió euró fogyatékosokkal foglalkozó szervezetnek

Egymillió eurót, vagyis közel háromszázmillió forintot nyert egy osztrák magánalapítványtól az a magyarországi civil szervezet, amelyik 22 éve küzd azért, hogy a fogyatékkal élők emberhez méltó életet élhessenek, és öregkorukra se maradjanak magukra kiszolgáltatottan, megalázva.

- A szülők egyre jobban kétségbeesnek, ahogy halad előre az idő, mi lesz a fogyatékos gyermekükkel. Folyamatosan nyomasztja őket a gondolat, mi lesz, ha ők már nem lesznek - mondja Szekeres Erzsébet, aki alapítványát azért hozta létre még a nyolcvanas évek végén, hogy a sérült emberek - kikerülve a család óvó öleléséből - méltó módon élhessenek és öregedhessenek meg. - 18 éves korában egy átlagos gyerek már útjára bocsátható, de ez az a pillanat, amit a fogyatékos gyereket nevelő szülő sohasem élhet át. Én magam is azért fogtam ebbe a munkába, mert született egy súlyosan sérült fiam, és rádöbbentem, hogy nem biztosított az emberhez méltó élete - meséli a kezdetekről a díjazott.

Szekeres Erzsébet az alapítványán keresztül működtet egy hatszáz embernek munkát adó szociális foglalkoztató hálózatot, amely az ország tizenhat pontján segíti a fogyatékkal élőket, hogy teljes életet élhessenek, azaz jövedelemhez és munkához juthassanak. Az alapítvány székhelyén, Csömörön a foglalkoztató műhelyek mellé otthonokat is építtetett. Az épületekben a segítőkkel együtt 77-en élnek, kétharmaduk kisebb-nagyobb mértékben fogyatékkal született. - A legfontosabb, hogy egy kis garzonban egy ember lakik, így mindenkinek van privát tere - mutatja a rehabilitációs otthon kicsiny lakásait Szekeres Erzsébet. Az itt élők étkezést, orvosi ellátást kapnak, gyógytornászok és pszichológusok segítségére számíthatnak. Nemcsak fiatal, hanem idősebb lakója is van a központnak. Az elnyert egymillió euróból éppen az idősödőknek épül otthon, ahol már hospice szolgálat is lesz. Jövő áprilisban adják át.

Az Essl Social Price KR. Martin és Gerda Essl magánalapítványának díja, amit 2007-ben hoztak létre. Az adománnyal a céljuk az, hogy szociális vállalkozásokat támogassanak. Az összeg nagyságát jelzi, hogy 2009-ben az állam által létrehozott Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány ennek az összegnek a kétharmadából, azaz 191 millió forintból gazdálkodik. Az alapítvány tevékenységét Vladimír Spidla EU-biztos egy tavalyi nyilatkozatában is méltatta, azt az európai szolidaritás létezésének egyik bizonyítékának nevezve.

- Néhány éve határoztuk el a feleségemmel és a gyerekeimmel, hogy lemondunk az éves haszon egy részéről, és azt szociális célokra fordítjuk - kezdte ünnepi beszédét a tegnapi díjátadón Martin Essl. Az Essl család 1923 óta foglalkozik építőanyag-kereskedelemmel. Azóta üzletlánccá növekedett: a Baumax áruházak nyolc országban, 146 áruházzal, tízezerkétszáz dolgozóval működnek, közülük több százan fogyatékkal élnek. Az áruház nemcsak foglalkoztatja a sérült embereket, hanem az általuk készített iparcikkeket is árusítja.

Hogyan esett a választás nyolc ország civil szervezetei közül éppen a csömöri Egyenlő Esélyekért Alapítványra? Az Essl család titokban tartja a jelölés folyamatát. Annyi bizonyos, hogy a jelölőbizottság tagjai szociális területen ténykedő nemzetközi hírű, nagy tudással rendelkező, független szakemberek. Az általuk választott szervezet joggal nevezhető a világ egyik legjobb szociális vállalkozásának, ahogyan Martin Essl a ceremónián Szekeres Erzsébet alapítványát nevezte. Martin Essl azt is elmondta, régóta járja Európát, de az elmúlt tíz évben se Keleten, se Nyugaton nem talált Szekeres Erzsébet alapítványához foghatót.

Csömörön a műhelyek mellé újabb otthont is építhetnek
Csömörön a műhelyek mellé újabb otthont is építhetnek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.