Mind a napi csúcshőmérséklet rohamos emelkedése, mind a honi belpolitikában tapasztalható turbulenciák bőségesen szolgáltatnának okot arra, hogy holmi tavaszozással, szépekacsajokozással, húsvéti kaja- és alkoholmérgezéssel, illetve bajnaigordonozással vesztegessük az időt, figyelmünk elterelődjék tehát hazánk egyik legfontosabb és legsürgősebben megoldandó társadalmi problémájáról, amelyet az időjárás - jóllehet: törvényszerű - nyárias fordulata idéz elő részben.

Létezik Magyarországon egy agresszív, magát a köztársaság törvényein kívül helyező destruktív csoport, amely visszaélve a polgárok türelmével, jóhiszeműségével évente több mint százötven napon át, tavasztól őszig terrorizálja a lakosságot. Erkölcsi gátlásaik nincsenek, érzelmi intelligenciájuk nulla, pusztán önös érdekeikből - lehet szó anyagi vagy éppen szexuálpszichológiai természetű motivációról, de a legtöbb esetben valószínűleg csak a torzult elmék diktálta mániáról - képesek ártatlan emberek millióit zaklatni, életminőségüket jelentősen rontani.

Ez a gátlástalan, antiszociális, kártékony kisebbség az utóbbi években egyre növelte létszámát, egyre nagyobb vonzerőt gyakorol a tisztességes családokból származó, de még kialakulatlan egyéniségű fiatalokra és persze a társadalom jellemhibás, deviáns, periferiális tagjaira. Ezt a magyarellenes csoportot, bár én nem félnék kimondani a faj szót sem, hiszen ezek az emberek nyilvánvalóan genetikailag képtelenek a normális, szociális létre, alantas ösztöneiket beteges hajlamuk diktálta brutalitással szabadítják rá a nemzet még egészséges érzületű és sajnos túlságosan is jóhiszemű tagjaira, általában motorosoknak nevezik.

Bélyegezhetnek engemet rasszistának, és magyarázhatják, hogy a motorostársadalom többsége igenis törvénytisztelő, tisztességes polgár, szerintem mindaddig indokolt a kirekesztés, a megbélyegzés és a megvetés legradikálisabb formája is, ameddig maguk a motorosok nem vetik ki maguk közül a selejtet, azokat, akik szónikus terror alatt tartják az országot, tövig húzott gázzal bőgetnek belvárosi sikátorokban, kertvárosi utcákon, falvak főterein, éjjel, nappal, minden időben, kisgyermekeket ríkatnak, fáradt nyugdíjasokat ugrasztanak ki az ágyból, békés polgárok kezéből verik ki az evőeszközt gusztustalan randalírozásukkal.

Nem, a motorostársadalom többsége nem tisztességes, erről bárki meggyőződhet, aki egy tavaszi hétvégén kiül negyedórára a Dunakanyar bármelyik településén a főút mellé: hány motorosból hány húz el ezer decibellel bömbölve? Tízből nyolc, minimum. Milyen kisebbség, mi?

Na jó, a szalonképesség kedvéért lazítsunk egy kicsit a fajelméleten, és ne a kerekek száma szerint ítéljük el ezeket a bűnözőket: a motorosok közé sorolhatjuk az összes felfúrt kipufogós Peugeot tulajdonosát, a lámpától mindig padlógázzal induló seat leónosokat és a többi hasonszőrűt.

Mindenki bőget gátlástalanul Battonyától Nemesmedvesig, tekintet nélkül arra, hogy szűk belvárosi sikátorban, óvoda, zeneiskola vagy jógatanfolyam mellett megy el éppen. A negyvenkilós szemüveges ügyvédbojtár bőgeti az új olasz sportgépet, a metroszexuális banki üzletkötő bőgeti az endúróját, a műkörömstúdió-tulajdonos bőgeti a japán Cruisert, bőget a motoros futár a 125-ös özönvíz előtti Yamahával, bőget a robogós suttyó gyerek. (Csak az Alföld jellegzetes őslénye, a negyvenéves Simson Schwalbén diszperzites vödörrel, óriási merítő szákkal, katonai gyakorlóban horgászni motorozó nyugdíjas nem bőget.)

A magyar állam, úgy tűnik, képtelen megvédeni tisztességes polgárait a motorosbűnözéstől. Ugyan, hány rendőrt láttunk az utak mellett zajmérő műszerrel? Miközben az erőszakszervezet kíméletlen szigorral csap le az állam rendjét hiányos izzókészlettel vagy nem szabványos elakadásjelző háromszöggel fenyegető polgárokra, addig a motoros bűnözők gátlástalan és cinikus törvényszegését soha, sehol sem érheti retorzió.

Dobhártyaszaggatásra nincs nulltolerancia.

Nem tűrhetünk tovább, magunknak kell kézbe vennünk a sorsunkat, meg kell védenünk magunkat az audioterrortól! Tegyünk a motorosbűnözés ellen!