Elvarázsló lendülettel lépett színre 2004 késő nyarán, amikor felváltotta Medgyessy Pétert a kormányfői székben. Akkora rajongással fogadta a baloldal, amekkora utálatot keltett a jobboldalon. A jövő nagy formátumú embereként jelent meg, a baloldalon rég áhított dinamizmussal. Összemérhető ellenfele Orbán Viktornak, alternatívája a retorikájába savanyodott jobboldalnak. Annak múltba nyúló nosztalgiájával szemben a holnapból tekintett a ma Magyarországára. Energiákat szabadított fel: a 2006-os választási kampányban már-már megbabonázta hallgatóit a kivetített grafikonok, számoszlopok alatt, hogyan lesz, hogyan lehet Európa szerves alkotóeleme az ország. Rég nem látott tömeg töltötte be az Andrássy út ligeti torkolatát, hogy újra felemelt fejjel érezhesse magát baloldalinak. A választások előtt tanulmányából már kiolvasható volt a 2006-ig tartó politika folytathatatlansága, ám az elméleti alapvetések homályban hagyták, hogy voltaképpen mi is folytathatatlan. A választási siker éjszakájától már mit sem értek az elméleti alapvetések, de akkor még bízhatott abban, hogy képes megváltoztatni a közeget, amelyben mozog, ügyesen, lépésről lépésre, cseppnyi kalandorsággal, hangzatos kommunikációval. Sok ok miatt számolta el magát, sok oka van kudarcának.

1. Kellett hozzá tarkóján a Fidesz 2002 óta nem melegedő jéghideg lehelete. A jobboldal hatalomvesztésének kínjában fogant undorral mindent megtett, hogy a parlamentarizmus határán egyensúlyozva ellehetetlenítse a baloldali-liberális koalíció valamennyi lépését.

2. Kellett hozzá a frusztrált koalíciós társ SZDSZ, amely nem tudta-tudja magát túltenni azon a bonmot-ban megfogalmazott traumán, miszerint két hibát vétett húsz év alatt: az első, hogy koalícióra lépett a szocialistákkal, a második, hogy felmondta azt. Elitista filozófiájával képtelen volt kezelni az MSZP tömegpárt mivoltát, érdekhálójának, szavazóbázisának heterogén jellegét.

3. Kellett hozzá a szocialista párt, illetve frakció. Amelyet jószerével már csak az Orbántól való félelem tart egyben. A tagadás. Ezer ágra bomlik, ha (át)építeni akarna. Retteg minden határozott mozdulattól, amely mind homályosabb "hagyományos értékeit" érintené, fél a szavazóbázis reakciójától, ezért nem beszél tisztán. A Gyurcsány által ajánlott, közben elillant blairizmusra nem tartott igényt, balszárnya inkább a kapitalizmus válságát vizionálja, elemzés és program nélkül. Közben azért a parlamentet a haszonszerzés csapjának tekinti.

4. Kellett hozzá Gyurcsány Ferenc. Problémáról problémára szökkenő fantáziája, amely az újabb és újabb programokkal, ötletrohamokkal megbénítja a végrehajtó apparátust. Rossz káderkiválasztás, ajándék posztok osztogatása, azzal a hiú ábránddal, hogy ezt majd ki-ki meghálálja. A hatalmi szerkezetek irracionális szétszabdalása, helyére állított új és koherens építmény nélkül. A kormányzati munka szétesett, a pártpolitika reformja elmaradt.

5. Kellett hozzá a világválság, amelynek magyar következményeit szilárd parlamenti háttér nélkül a kormányfő képtelen volt kezelni. Nemzeti csúcsot hívott össze, de aztán elakadt. Konszolidációs terve elbukott, s végzetes hibát vétett, amikor - frakciója foglyaként - a pártokfelettiségéből erőt merítő Reformszövetség javaslatait "társadalmi hatásaiban dermesztőnek" nevezte. Így nem tudta kihasználni a hirtelen adódott hárompárti koalíciós többség lehetőségét a parlamentben, hogy a válságot még időben mélységében kezelje, margóra szorítva a megnémult Fideszt. Az ország hónapokat vesztett, a dermesztő hatások még dermesztőbbek lesznek.

6. Kellett hozzá a történelmi hagyományai nyomán zsigerileg reformellenes ország is. Amelynek szeme előtt célként a rendszerváltás óta csak a Lajtán túli anyagi jólét lebeg, de amely tudomást sem vesz - ez a politikai elit bűne is - arról, hogy keserves szerkezeti átalakítások kellenek hozzá. Ha érti is, nem fogadja el, hogy képtelenség a Kádár-rendszerben gyökerező szociális gyakorlatot a globális kapitalizmusban működtetni. Személyes áldozatot hozni érte nem akar.

Az őszödi beszédből, amely ezt fogalmazta meg nyersen, sem a szocialista párt, sem a közvélemény nem értett meg - vagy nem akart megérteni - egyetlen hangot sem. Nem a beszéd tartalmával volt baj, hanem a formájával. A stílusával és azzal, ahogyan a nyilvánosság a kicsempészett változatával szembesült. A Fidesz könnyű kézzel kiforgatta, a szocialisták minden szava magyarázkodásként hatott. A kormányfő elvesztve szavahihetőségét, ezután már képtelen volt pártján átverni és a társadalommal megértetni, miért van szükség gyökeres átalakításokra, miközben a reformpártiak mind gyorsabb haladásra ösztökélték. A Fidesz pedig - kihasználva Őszöd sokkját - "A Néphez" fordult, s ehhez az Alkotmánybíróság hozzá is segítette - a népszavazás csírájában fojtott meg minden reformkezdeményezést. Gyurcsány attól fogva sodródott. Gyurcsány távoztával lezárul egy korszak a szocialisták és az ország életében is. Ami a pártot illeti: ha az MSZP-ben úgy gondolnák, hogy zárójelbe tehetik áldott, majd épphogy elviselt vezetőjüket és az utóbbi öt évet, nagyot tévednek. Akárhogyan lesz is, Gyurcsánnyal vagy nélküle, a pártra tisztítótűz vár, ha nem akar margóra szorulni. Ami pedig a társadalmat illeti: az MSZP és az SZDSZ nem tudott élni a lehetőséggel, hogy baloldali-liberális értékek mentén modernizálja az országot. A lehetőséget - bármikor legyenek is a választások - a jobboldal kezébe rakta le, amely ha megteszi, a maga kizáró ízlése és értéke szerint fogja megtenni. Ami most kezdődik, az a szocialisták számára a "félelem bére". Ezek a hónapok a kényszer hónapjai - Bajnai programja keserűbb pirula a Gyurcsány által ajánlottnál. Az MSZP számára az esély a kétharmadosnál kisebb vereség. És a halvány remény, hogy egy Fidesz vezette ország gyógymódja sem sokkal különbözhet a mostanitól.