A betegek maradnak.

A bank modellkísérletként kezelte a Hospinvestet. Ebben az ágazatban is ki akarták próbálni, mennyire jó - feltételezésük szerint igencsak -, ha egy magáncég köztulajdont működtetve szolgáltat. Azt, hogy a közfinanszírozás biztonsága és a magánműködtetés haszonelvű kreativitása milyen megoldásokkal egyesíthető.

A 37631-es projektet félbe kellett szakítani. Magyarország alkalmatlanná vált minden szintetikus megoldás kipróbálására.

Ha valaki a Hospinvest egyik kórházának várójában kétféle újságot is el tud olvasni, akkor egyik oldalról azt kapja, hogy a magántőke kiszívja a betegekből még a velőt is, és a korrupt baloldali, pláne liberális világ ehhez asszisztál, másfelől azt írják neki, hogy az ellenzék a kiváltságait féltő orvostársadalommal összefogva minden észszerű reformot szétzúz. Eddig erős pozíciók voltak itt is, ott is. A Hospinvest kisbirodalom (négy kórház, három rendelő, egy sor patika) összeomlásával megbomlott az egyensúly. A privát működtető csődöl. A tőke menekül. Mindennek vissza kell rendeződnie, nemcsak a népszavazás, de a két szocialista-liberális ciklus előtti szintre. Az egészségügyet közkézből kell etetni, az orvosok lelkiismerete marad a kontroll, amit elbír a rendszer.

Mire mindezt végigolvassa betegünk, nagy valószínűséggel még mindig ott ül a helyén, ugyanis ez a struktúra nem érdekelt abban, hogy időre beossza, fogadja pácienseit, vagy legalább az ortopéd részlegek előtt kellő számú pad legyen, s ne egyik botról a másikra támaszkodva drukkoljanak az emberek annak, hogy nevüket kidobja a jószerencse.

Valóban rendszerkísérletté vált a Hospinvest. Azzal, hogy ebben a ciklusban a magánfelelősséget és a köztulajdon erejét egyesítő próbálkozások - az oktatástól az egészségügyön át a ppp-programokig - sorra és szimbolikus erővel szétzilálódtak, maga ez az összjáték járatta le magát. Anélkül, hogy érdemei vagy hátrányai kiderültek volna. Az egészségügy népszavazása - az EBRD belépése után néhány hónappal - sem a kórházakról szólt, hanem Gyurcsány és az ellenzék háborújáról. (Nem véletlen, hogy egy fölmérés szerint ma már alig emlékszik valaki a kórházi napidíjra.) Ahogy az EBRD nem tudta kipróbálni, milyen lehetőségek vannak abban, ha a privát haszon és ennek feltétele, a fegyelem kombinálódik a köztulajdon biztonságával, úgy az ország egésze számára is elherdált idő az elmúlt néhány év. Mi azonban nem kereshetünk értelmesebb befektetéseket önmagunknál, nem léphetünk le, mint az EBRD.

Mindkét oldal megnyugodhat. Szónoki szinten egyaránt igazuk van. Csak éppen van egy halom kórházunk, ami most épp nem kell senkinek, egy szisztéma, amiről mindenki tudja, hogy rossz - kétszer annyit költünk kórházakra, mint Nyugat-Európában szokás -, és a garancia, hogy meg sem lehet próbálni másképpen.