Politikusok zuhanórepülésben

Megint csökkentek a közéleti szereplők népszerűségi mutatói, folytatta mélyrepülését a professzionális politizálás. A többség ezúttal 2-3 pontot veszített, a legtöbbet Dávid Ibolya - derül ki a Szonda Ipsos által 2009 márciusában a politikusok népszerűségéről készített közvélemény-kutatásból.

Ilyen még soha nem volt, mindössze három politikus népszerűségi mutatója haladja meg egy százfokú skálán a 40-es értéket. Olyant sem láthattunk még, hogy már a rangsor közepén lévő személyiségeknek is kedvezőtlen megítélést kifejező, 30 körüli pontszáma legyen. 2009 első negyedévében mindegyikük vesztes, jellemzően 4-5 ponttal csökkentek a rokonszenvindexeik.

Ami az élmezőnyt illeti: Orbán erejét kizárólag a népes Fidesz támogatói kör adja, máshol ő nem igazán kedvelt. Szilit az MSZP-sek, Sólyom Lászlót az ellenzéki szavazók respektálják s mindketten számíthatnak a bizonytalanok relatíve kedvező értékelésére.

Márciusban Dávid Ibolya veszített leginkább reputációjából, bár élvonalbeli pozícióját így is megtartotta. Népszerűségi mutatójának csökkenése egyértelműen Fidesz-tábor elfordulásából adódik. Hiába javított a többi politikai csoportban, azok nem ellensúlyozták elmaradt pontjait.

Az adatfelvétel idején még nem volt ismert, hogy a miniszterelnöki poszt várományosa Bajnai Gordon. Tárcavezetőként értékelését rendszerint a 30-ast valamivel meghaladó értékek jellemezték. Gyurcsány Ferenc elköszönő pontszáma 26, amihez hasonlóan alacsony értékeket csak egyszer, tavaly tavasszal kapott a választópolgároktól.

Az adatfelvétel ideje: 2009. március 17-25. A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.