Helykereső MSZP-sek

Tudomásul veszik a szocialisták Bajnai Gordon igényét a kulcstárcák vezetőinek kijelölésére, de saját politikusaikat is látni szeretnék a kabinetnévsorban.

Újabb minisztereket fogadott tegnap Bajnai Gordon kormányfő-jelölt: Draskovics Tibor igazságügyi minisztert és Gyenesei Istvánt, az önkormányzati tárca vezetőjét. A tervek szerint Göncz Kinga külügyminiszter is hivatalos lett volna a találkozóra, végül azonban Bajnai lemondta a vizitet.

A kormányfő-jelölt stábjától származó értesüléseink szerint a programátszervezés oka, hogy Göncz Kinga a szocialista párt EP-listavezetőjeként amúgy is távozik Brüszszelbe, így mindenképpen új személlyel kell megbeszélnie a folytatást, a külügyi tárcára váró feladatokat. A kodifikációs és egyéb előkészítő munkákkal viszont Bajnai némileg csúszik, így Göncz Kinga látogatásának lemondásával nyert magának egy kis időt. A külügyminiszter tudomásunk szerint elfogadta Bajnai Gordon érveit.

Mindazonáltal továbbra sem ismert a Bajnai-kormány névsora vagy szerkezete: a találgatások folyamatosak, elsősorban szocialista oldalról. Azon túl, hogy kérdés: mely szocialista miniszterek marad(hat)nak a kabinetben; megválaszolandó az is, hogy ki lesz Bajnai helyettese. Gyurcsány Ferencet adott esetben Kiss Péter helyettesítette kancelláriaminiszterként a kormányfői feladatok ellátásában, de egyelőre az is kérdéses, hogy a kancellária megmarad-e jelenlegi formájában.

Azt több forrásunk is megerősítette, hogy azoknál a tárcáknál, ahol minisztercsere várható, a szocialista államtitkárok a helyükön maradnak, hogy az apparátus irányításában a folyamatosságot biztosítsák. Az MSZP soraiban egyszerre van jelen a hatalmi és a felelősségi logika. Tudomásul veszik és értik, hogy - ahogyan egy meghatározó szocialista politikus fogalmazott lapunknak - "erkölcsileg csak a Bajnai-féle válságkormányzás ment meg az előrehozott választástól", s ezért elfogadják, hogy a kormányfő-jelölt szabad kezet kért.

A viszonyok azonban nincsenek "szétszálazva", a Lendvai Ildikó pártelnökségével felállt szocialista triumvirátus (bár utóbbi kifejezést formailag csak három férfivezetőre lehetne használni) lehetetlenné teszi, hogy világos határok húzódjanak a kormányban, illetve a pártban vállalt szerep között. Szekeres Imre ugyanis szinte biztosan, Kiss Péter pedig valószínűleg szerepet kap itt is, ott is. A kormány megújítása mellett ugyanis nagy erők kellenek az MSZP újraformálásához is. Arra a kérdésünkre, hogy szükség van-e meghatározó szocialista politikusokra a Bajnai-kormányban, a legtöbben óvatos választ adtak.

Simon Gábor, a szocialista párt választmányi elnöke - aki jelenleg a szociális és munkaügyi tárca államtitkára - szerint "ha abban egyetértés mutatkozik, hogy a kormánynak milyen intézkedéseket kell hozni, el lehet dönteni, hogy ezek végrehajtását erős szocialista politikusok tudják-e a legjobban segíteni".

"Az új kormány felállításakor minél szélesebb körből kell meríteni" - ezt Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP Borsod megyei elnökhelyettese mondta a Népszabadságnak. Szerinte nem az a legfontosabb, hogy szocialista-e egy-egy miniszter, hanem az, hogy megvalósuljon a program. Egyébként Bajnai Gordon sem a szocialista frakció tagjaként kapja a feladatot - tette hozzá.

Az MSZP egyik alelnöke, Mesterházy Attila a Népszabadságnak azt mondta: elfogadhatónak tartja, hogy Bajnai Gordon a válságkezelésben nélkülözhetetlen minisztériumok esetében külső szakértőhöz ragaszkodik. "Ugyanakkor látni kell, hogy egy kormánynak más területekkel is foglalkoznia kell, ehhez stabilitásra és kiszámíthatóságra van szükség. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az államigazgatás átszervezése átmenetileg a hatékonyság csökkenésével is jár. Most azonban arra van szükség, hogy a kormány azonnal cselekvőképes legyen" - nyilatkozta Mesterházy.

Hasonlóképp vélekedik a kérdésről Botka László szegedi polgármester, az MSZP Csongrád megyei elnöke. Lapunknak azt mondta: támogatható a miniszterelnök-jelölt igénye a kulcstárcák vezetőinek kinevezésére, s részletkérdés, hogy az egyéb minisztériumoknál kik vállalnak szerepet. "Szakmai kérdésekben a folytonosság előnyös lenne" - tette hozzá.

A párt elnök-helyettese, Lamperth Mónika megkeresésünkre úgy fogalmazott: a program megszorító része világos, de a további elemeket nem mindegy, hogy miként tudják képviselni. "Ezért szükség van meghatározó politikusokra a kormányban". Lamperth Mónika neveket nem mond.

Nem úgy Karsai József, a gyakran heves kritikával élő battonyai polgármester, aki lapunknak nyilatkozva kijelentette: Kiss Péternél jobban senki nem tudná elvezetni a kancelláriát, ahogyan Gráf József agrár-, és Szekeres Imre honvédelmi miniszterre sem lehet panasz.

"Egy kormány, amely mögött az MSZP áll szavazataival, szocialista kormány" - fogalmazott lapunknak Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus szerint "szocialista meghatározottságú" kormányzásra van szükség, de most a program a fontos, a miniszterek névsora csak ezután.

Szintén a baloldaliság fontossága mellett érvelt Varga László, az MSZP országos elnökségének tagja, a párt ifjúsági szervezete, a Societas elnöke, amikor lapunknak azt mondta: elsősorban válságkezelő kormányról van szó, amelynek kulcsposztjain szakértők kell szerepeljenek a szocialista politikusok mellett. "Ettől függetlenül hangsúlyosnak kell lennie a párt és a frakció karakteresen baloldali politikájának, mert ez az ország és a baloldal érdeke" - fogalmazott az ifjú politikus.

Az MSZP mozgástere nem nagy, különösen azután, hogy a frakció tagjai aláírásukkal vállaltak garanciát arra, hogy a legfájóbb intézkedéseket is végigviszik.

Ami az aláírásokat illeti, tudható, hogy Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester - bár támogatja a Bajnai-kormányt - nem írta alá a dokumentumot. Nem ő volt az egyetlen e tekintetben. Nem adta nevét a nyilatkozathoz Hárs Gábor sem; utóbbi bár MSZP-frakciótag, az MSZDP tagja.

Információink szerint a jelenleg külföldön tartózkodó Hárs e-mailben értesítette a frakcióvezetést a döntéséről. Ebben emlékeztetett, hogy a Bajnai-programról szóló frakciószavazáson már tartózkodóként voksolt, mert korántsem tartotta megfelelő "állapotúnak" a csomagot. Hárs szerint a megszorító intézkedésekhez pozitív elemeket is rendelni kellett volna. "A megküldött nyilatkozat-tervezet nagy része számomra elfogadható, egy kisebb részét tovább vitatandónak, egy másik, még kisebb részét viszont elfogadhatatlannak tartom" - írta levelében a képviselő.

Hárs Gábor kijelentette: nem írja alá a nyilatkozatot, mert elvileg sem tudja elfogadni, miért kell egy kormánypárti képviselőnek "külön is megerősíteni, hogy felelősséget vállal az ország sorsáért".

Hárs Gábor levelében arra is rámutat, hogy eddig is tartotta magát a frakciófegyelemhez és ezután is fogja. "Meggyőződésem, hogy a kialakult helyzetben továbbra is két lehetőség van: megkísérelni egy stabil kormány felállítását vagy felemelt fejjel vállalni az előrehozott választást. Én bízom abban, hogy Bajnai Gordonnak sikerül a válságkezelés menedzselése, s kérem, ő bízzon abban, hogy ebben a frakció mögötte áll. Amennyiben az új kormány megalakulásához a feltételek létrejönnek, április 14-én számíthattok a szavazatomra" - írta a frakcióvezetésnek megküldött levelében Hárs Gábor.

Tegnap egyébként a miniszterelnök-jelölt találkozott a Szabad Demokraták Szövetségének elnökével is. A gazdsági minisztériumban tartott megbeszélés tényét az SZDSZ sajtóosztálya megerősítette, részleteket azonban nem árultak el Bajnai Gordon Fodor Gábor tárgyalásáról.

Ötletek, javaslatok a pártelnökségtől

Az általános forgalmi adóról szóló javaslatot csatolta a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által kért támogató politikai nyilatkozathoz Szanyi Tibor - értesült az InfóRádió. A szocialista képviselő harmadik, kedvezményes áfakulcs bevezetését javasolja. E szerint adózhatnának az alapvető élelmiszerek, az építőipari és a vendéglátási szolgáltatások. Az MSZP elnöksége is ötleteket, javaslatokat juttat el a miniszterelnök-jelölthöz, amelyek a válságkezelő programban erősíthetik a társadalmi igazságosság elvét - nyilatkozta Bárándy Gergely elnökségi tag. A politikus a luxusautók súlyadójának megemelését említette, illetve azt, hogy az állami támogatásban részesülő cégek vezetőinek prémiuma kiemelkedően magas adókulcs alá essen. Bárándy szerint az országgyűlési képviselők költségtérítését és az állami vezetők juttatásait is újra kell gondolni. A párt elnöksége úgy véli, hogy vannak még olyan pontok, amelyeket baloldalibbá kellene tenni, de ez nem jelenti azt, hogy felpuhítanák Bajnai Gordon programját. (Hírösszefoglalónk)

Bajnai Gordon érkezik a kormányfőjelöltet választó kongresszusra
Bajnai Gordon érkezik a kormányfőjelöltet választó kongresszusra
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.