A pártban a személyi hatalmi ambíciók felülkerekedtek a tények reális számbavételén és józan mérlegelésén. Semmi nem számított, csak a személyi hatalom menedzselése és fenntartása bármi áron. Gyurcsány Ferenc (és az elnökség, amely még a pártelnök befolyásolására is képtelennek bizonyult) ahelyett, hogy a kongresszusi határozatokban lefektetett széles társadalmi bázisra támaszkodó "baloldali néppárt" megteremtésébe fogott volna, a "magyar Blair" szerepében tetszelegve, a politikát áthelyezte a PR területére. A meggyőződéses antifasiszta és a személyes kapcsolataiban korrekt miniszterelnök a politikában impreszszionistának és rögtönzőnek bizonyult, hiányában volt az önátformálás képességének, s végső soron beleragadt egy neoliberális értelmiségi csoport értékrendjébe. Ez odavezetett, hogy az MSZP minden felmérés szerint elveszítette hagyományos szavazótáborának, társadalmi hátterének igen jelentős részét, s még arra sem bizonyult alkalmasnak, hogy a szélsőjobboldalt jogi és politikai eszközökkel megregulázza.

Most, amikor már minden veszni látszik, a miniszterelnök úgy mondott le, úgy menekült ki a romok alól, hogy még pártja vezetőségét sem informálta. Beismerte, hogy ilyen fokú népszerűségvesztéssel már nem képes a válság előtti szellemben készült újabb antiszociális, megszorító csomagot végrehajtani. Így azonban megnyitja a kaput a jobboldali fordulat előtt. Most a nagytőke, a banktőke valamely képviselői közvetlenül vehetik át a kormányhatalmat. A másik lehetőség, hogy előre hozott választások útján a nacionalista-rasszista, tekintélyuralmi allűrökkel kokettáló, minden értelmes alternatíva hiányában lévő és ezért bűnbakokat kereső, gyűlöletpropagandát folytató Orbán vezette Fidesz kezébe kerüljön a hatalom. Az MSZP vezetése és a kongresszusi küldöttek nagy többsége mindehhez asszisztált.

Végleg bebizonyosodott, hogy az MSZP szervezetileg csaknem megszűnt létezni a társadalomban, mert jelentős mértékben üzleti egyezkedések, vállalkozók és kisstílű karrieristák prédájává, "megélhetési politikusok" foglyává vált. Kimerítette pozitív energiáit, elszakította azokat a gyökereit, amelyek létrejöttekor a szocialista hagyománnyal és kulturális örökséggel még öszszekötötték. A magyar társadalom nagy többsége demokratikus ellenálló képességének hiánya és más, mélyen fekvő okok következtében Magyarország a kelet-európai "félperiféria" tipikus "banánköztársaságaként" viselkedik. Hatalmi elitjének egyetlen frakciója sem bizonyult képesnek arra - eltérően pl. Ausztriától vagy Szlovéniától -, hogy a neoliberális receptekkel szakítson, nem képes megérteni, hogy egy új korszak kapujában állunk, amely már nem a piac korlátlan uralmára épül. Válságkezelésben most nem hivatkozik Obama Amerikájára, csak ha külföldön kell magyar katonákat állomásoztatni.

A "szocialista elit" még odáig sem jutott el, hogy egyáltalán elvi-elméleti téren felvesse a többszektorú gazdálkodás lehetőségét, megmaradt a tőkés magántulajdon kizárólagos uralmának dogmájánál, megtagadva mindenfajta - formálisan némely szempontból még reklámozott - szocialista-szociáldemokrata hagyományt. A párt valóban baloldali tagsága jelentős mértékben megöregedett vagy kihalt, a fiatalabb generációk pedig nem tudnak mit kezdeni egy olyan szocialista párttal, amelynek nincsen sem szocialista hagyománya, sem szocialista jelene. Az MSZP a válság hatására megerősödő rasszizmussal szembeni intaktságát is elveszítette, a pártban megjelentek "szoftrasszista tendenciák" (copyright Orsós István). A kis számban a pártban maradt rendszerkritikai baloldali értelmiségiek számára mindez elfogadhatatlan volt, aminek sokszor hangot is adtak. A párt ideológiai arculatának megformálása mégis egy kis "posztmodern"-liberális értelmiségi csoport kezébe került (Demosz), amely kizárólag saját logikáját, még inkább saját érdekeit követte.

Még létezik a pártban magát a tőkerendszert bíráló Baloldali Tömörülés, amely a párt létrehozásában részt vállaló Népi Demokratikus Platformból és más szocialista irányzatokból jött létre. Ennek egyik alapítójaként ki kell mondanom: ha a párt egy újabb, kizárólag a tőkeérdekeket szem előtt tartó antiszociális "csomag" elfogadását menedzselné, ez saját eredeti hitvallásának végső lejáratását jelentené. Ezt a feladatot ráadásul már nem is egy szocialista kormány valósítaná meg, miközben minden következménye a szocialista pártra hullana vissza. Újabb százmilliárdokat helyeznek majd át a szociális-jóléti szférából a nagytőke, a pénztőke, a bankok számláira. Sem komoly állami közmunkák, sem a munkanélküliséget korlátozó gazdálkodási kísérletek nem láthatók. A tőke tovább társadalmasítja veszteségeit és privatizálja az állami támogatásból eredő nyereségeit!

Az MSZP-nek máig sincsen világosan felrajzolt elméleti, kulturális, gazdasági-szociális és politikai horizontja, amelyre perspektívát építhetne. Persze a pártra rátelepedett vállalkozói réteg kulturális horizontját nem lehet "megterhelni" a forradalmár Ady és a kommunista József Attila antikapitalista örökségével, de legalább kötelezővé tehette volna a pártvezetés a pártot üzleti kapcsolataira használó kétes figurák számára, hogy alapot hozzanak létre a szocialista kultúra fejlesztésére, az antifasiszta harc számára, a romák és általában az elszegényedett társadalmi rétegek szenvedésének enyhítésére. De még ez sem történt meg. Az MSZP a nagytőke nyomása alatt elveszítette szociális arculatát. Egy polgári centrumpárt, amely a köztársaság értékeit sem tudja következetesen megvédeni (hazánkban az újfasiszta politikai és félkatonai csoportok legálisan tevékenykednek nyilas és hitlerista propagandatézisek jegyében, az ügyészségek és a bíróságok közvetlen asszisztálásával).

Ez hát a történelmi pillanat, amikor annak ellenére vagy éppen azért, mert a Népi Demokratikus Platform és a Baloldali Tömörülés alapítója voltam, nem maradhatok tovább az MSZP-ben. A korrekt szakítás végképp elkerülhetetlen - éppen a magyar baloldal megújítása érdekében. Természetesen régi barátaimmal, akik a pártban szép számmal találhatók, kapcsolataimat továbbra is ápolom, hisz a magyar antifasiszta és rendszerkritikai baloldalnak nincs még egységes, közös szervezete. Remélem, nincs messze az idő, amikor egy ilyen társulás mindazoknak társadalmi szervezete lesz, akik nem hagyják hipnotizálni magukat az "emberarcú kapitalizmus" megvalósíthatóságának reakciós utópiájától.

A szerző történész