Marika néni (így szólítja mindenki) lányával és unokájával él a budafoki Játék utcában, az első emeleten. Vécé és folyóvíz van, fürdőszoba nincs. Lavórban mosdanak. A kályhaként is szolgáló sparhelten nemrég rántott leves készült. A fazék most egy asztalkán pihen, hogy legyen valami értelme a falvédő szövegének: "Kedves vendég, nem kínálunk, végy egyedül, itt a tálunk!"

Az egyszobás lakás, ahonnan a hivatalos papírok szerint Marika néninek és családjának mennie kell, mindössze 22 négyzetméter. Sok bútor nem fér el benne. A három lakóra két ágy jut: az unoka hol az anyjával, hol a nagymamával alszik. Az apa még a gyerek születése előtt lelépett, az anya nincs a szellemi képességek teljes birtokában. A közelmúltig egy szociális foglalkoztatónál dolgozott, de megszűnt az állása. Azóta alkalmi munkákból próbál megélni.

Amikor az unoka, a "kis Stefi" kerül szóba, Marika néni megfeledkezik a bánatáról. Újabb papírt szed elő, egy pedagógiai szakvéleményt. Az osztályfőnök és az igazgató tanúsítja: a hatodik általánosba járó kislány "példamutató magatartású, kiváló tanulmányi eredményekkel teljesítő gyerek".

Pedig még íróasztala sincs. A nagypárnát szokta letenni a szőnyegre, azon írja a leckéit.

Zsigár Mária Fotó

A 22 négyzetméteres lakás az önkormányzat tulajdona. Marika nénit képtelen felidézni, hogy korábban mikor és hol élt. Cserbenhagyta az emlékezete, férje halálának évét sem tudja pontosan. Annyi bizonyos, hogy volt egy családi ház is, amit a testvéreivel eladtak, hogy édesapjuknak szép temetést rendezhessenek. De hogy ez mikor történt?!

- Jaj, gyerekem, ha agyonütsz se tudom megmondani!

Marika néni a szocializmus idején a budafoki moziban volt takarítónő, jegyszedő és - ha úgy adódott - pénztáros. Annak előtte megjárta a koncentrációs táborokat.

17 éves volt akkor.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy 2003-ban, amikor a MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége) irodájában járt, egyik sorstársa azonnal megismerte.

Marika néni cigány. Származása miatt hurcolták el, zsidókkal együtt. A MEASZ igazolása szerint először egy budapesti téglagyárból Linz környékére vitték, majd Ravensbrückbe, utána Bergen-Belsenbe. Ott szabadult, 1945 áprilisában.

Daróczi Károly, budafoki önkormányzati képviselő, a helyi cigány önkormányzat tagja sokat tett azért, hogy az asszony és családja hozzájusson ahhoz a bizonyos 22 négyzetméterhez. A szocialista képviselő számára ez érzelmi kérdés: Marika néni a holokauszt egyetlen roma túlélője, akit ismer.

Az önkormányzat úgynevezett krízislakásként utalta ki az ingatlant, a használati szerződését minden évben meg kell újítani. Időközben kiderült: öt év után nem hosszabbítható meg. És az öt év már lejárt.

A képviselő hónapok óta fűhöz-fához rohangál, hogy megoldást találjon, ha kell, változtassák meg a jogszabályokat, de süket fülekre talált. Az unokát és az anyját ideiglenesen egy átmeneti otthonban akarják elhelyezni, Marika nénit nem tudni hol. A család mindenképp együtt akar maradni:

- Olyan nincs, hogy én elhagyom az unokámat, a lányom meg engem. Megyünk inkább az utcára, de nem válunk külön... - nyúl megint a zsebkendőért Marika néni.

A kerületi vagyonkezelő levele szerint a család - ha a jogosultságot az önkormányzat bizottsága megállapítja - pályázhat szociális bérlakásra. Csak éppen Daróczi Károly állítja: a kerületben nincs üres ingatlan, amit ki lehetne utalni.

A Játék utcai 22 négyzetméteres lakás falait családi fotók és feszületek díszítik. Marika néni vallásos, hetente eljár egy evangéliumi gyülekezetbe. Hiszi, hogy a jó Isten majd csak megsegíti valahogy.

Daróczi Károly halkan mondja:

- Az a baj, hogy az Isten ilyenkor elfordítja a fejét.

Marika néni tiltakozik:

- Nem fordítja el, dehogyis! Segíteni fog!