Az ok: a zárt ülésről folyamatosan kikerültek információk a sajtóhoz. Az érintettek vállalták, hogy saját adataikat maguk szerzik be a szolgáltatótól. A képviselők ugyanakkor írásos felhatalmazást adtak arra, hogy a telefonforgalmukat ellenőrizzék.

Az ombudsmani hivatal az efféle ellenőrzést mindig aggályosnak tartotta. 1998 őszén a XVI. kerületi önkormányzat kérte le a kerületi képviselők híváslistáit. Akkor a szakombudsman azt vetette fel, hogy nem kérték az érintettek hozzájárulását, nem határozták meg az adatkezelés célját, az adatok tárolási idejét, a hozzáférés szabályait, a hívást kezdeményező személyek jogait. De a listák ellenőrzését nem utasította el.

Két évvel később az adatvédelmi biztos már a listák lekérésének a tényét is kifogásolta. Az ugyanis, hogy ki kivel és menynyi ideig beszélt, olyan személyes adat, amelynek kezeléséhez a hívónak és a hívott félnek is hozzá kellene járulnia. Ez utóbbi gyakorlatilag megoldhatatlan. Az adatvédelmi biztos ezért 2000-től már azt az álláspontot képviselte, hogy telefonos híváslistákat a munkáltatónak nincs joga lekérni.

Az MSZP mostani döntése súlyos aggályokat vet fel. Erősen vitatható, hogy az érintettek valóban önkéntesen adták-e beleegyezésüket a híváslisták ellenőrzéséhez. Az ombudsmanok korábban is felvetették, hogy a függelmi viszony - ami egy párt esetében is fennáll - az önkéntességet megkérdőjelezheti. Csaknem bizonyos, hogy a hívottak hozzájárulását nem kérték. Felvetődhet, hogy az MSZP mit kezd a telefonszámokkal: az azonosítás érdekében mindenkit felhívnak, vagy beérik azzal, hogy a tudakozótól kérnek tájékoztatást? És mi történik, ha titkos a szám?

A "listázás" tehát a vélelmezett kiszivárogtatások körülményeinek feltárására alkalmatlan és törvénysértőnek tűnő eszköz.

Ő biztos nem kerül gyanúba