A feladat kicsit olyan, mintha buszsofőrök mérnék össze képességeiket utasokkal teli járművekkel a KRESZ szabályai szerint: első szempont a feladat biztonságos teljesítése, második a másodpercekben mért eredmény. Sportversenynek aligha nevezhetjük a vetélkedőt, hiszen akkor legalább a hatvanasokat és a huszonéveseket illene külön kategóriába sorolni, mondjuk az esélyegyenlőség jegyében. Vagy mégsem?

A rendezvény atyja, Vasteleky-Einbeck Péter, az ország alighanem legismertebb kiképzője első hallásra keménynek tűnő versenyszabályokat ismertet: aki nekimegy az akadálynak, büntetőpontot kap, ötöt, ha leveri a lécet, tízet, ha el is esik a pályán. Azután rájövünk, hogy kint az utcán sincsenek ennél tisztességesebb szabályok, ebben a versenyben tényleg nem az számít, ki tud gyorsabban futni. Különösen amikor látjuk, hogy a fejmagasságban elhelyezett magasugró lécnek a kutyák többsége nekivezeti gazdáját. A közönség soraiban egy kiképző megjegyzi: az akadály egyszerűen kiesik az állatok látóteréből, a hétköznapi életben a kutyák nem néznek fölfelé, legfeljebb azok, amelyeket a későbbiekben is visszahordanak a kiképzőkhöz. Tanulniuk mégis kell, hiszen akadályok nem csak a járdán lehetnek: egy teherautó belógó platója vagy egy fejmagasságban nyitott ablak komoly veszélyforrást jelenthet.

A versenyt a Vakvezető-kutya Kiképzést Segítő Somlai Angyalka Alapítvány szervezte az első alkalommal tartott Magyar Vakvezető Kutya Napja rendezvényei között. Az ok: míg korábban hivatalosan csupán az állami fenntartású csepeli vakvezetőkutya-iskolában zajlott ilyen képzés, három éve már civil szervezetek is pályázhatnak az egyedenként 1,2-2 millió forint értékű négylábúak felkészítésére. Kemény Péter, a szociális tárca főosztályvezető-helyettese a rendezvényen elmondta, balesetek és betegségek következtében évente átlag négyezer ember veszíti el látását. A köztünk élő mintegy nyolcvanezer látássérült ember harmada tekinthető teljesen vaknak. Ha a vakoknak ugyanúgy a tíz százaléka tartana kutyát, ahogyan a teljes népesség körében ez az arány, akkor évente négyszáz új vakvezető kutyára lenne szükség. Csepelen viszont csupán húszat, huszonötöt tudnak felkészíteni, ezért fontos, hogy civil szervezetek is bekapcsolódhassanak, és pályázhassanak. Az állami közigazgatás úgy tekint a pályázaton finanszírozható vakvezető kutyákra mint rehabilitációs vagy gyógyászati segédeszközökre, pénzügyi elszámolásukat tekintve ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a beszélő vércukormérő készülék.

De mi kerül egy vakvezető kutyán másfél millió forintba? Vasteleky-Einbeck Péter, a Vakvezető-kutya Kiképzést Segítő Somlai Angyalka Alapítvány elnöke szerint a legnagyobb kiadás az élőmunka díja, hiszen a felkészítés során háromnegyed éven át akár napi négy órát is tölt egy-egy állattal kiképzője. Éppen a magas költségek miatt nem lehet spórolni a tenyésztéssel, kiválasztással, szűrővizsgálatokkal kapcsolatos kiadásokon sem, hiszen ennyi pénzt csak egészséges, hosszú életű, sokáig munkaképes kutyákra szabad fordítani. A kölyköket az első évben ráadásul nevelőcsaládokhoz kell kiadni, hogy megfelelően szocializálódjanak, egészségük, erejük megőrzése miatt pedig csak jó minőségű kutyatáppal szabad etetni. Az alapítványnál mindezt a kölykök születésétől a kutya elmúlásáig minőségbiztosítási rendszer előírásai szabályozzák.

Vagy ötvenmillió forintnyi négylábú gyógyászati kellék jön-megy farkcsóválva a Vakok Állami Intézetének udvarán