Visszautasítja a kormányfő megjegyzéseit az OIT

Visszautasította a miniszterelnök "sértő megjegyzéseit" tegnapi rendkívüli ülésén az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), és határozatban köszönte meg a köztársasági elnök kiállását a bírói kar mellett.

Gyurcsány Ferenc az MSZP múlt szombati tisztújító kongresszusán azt mondta, hogy az ügyészségek és a bíróságok mintha mentenék "a Fideszhez kötődő disznóságokat, időnként pedig azt a gyanút keltik, hogy részrehajlóan eljárás alá vonják, büntetik a Fidesz ellenfeleihez tartozókat..." Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter mindezzel kapcsolatban kijelentette: Magyarországon az igazságszolgáltatás elfogulatlanul, pártatlanul működik. Szerinte fontos azonban az is, hogy ezt mindenki el is higgye. Hangsúlyozta, hogy ez a bizalom a jogállam egyik alapja. A miniszter sajnálja, hogy a testület tegnapi határozatának ilyen kiegészítését az OIT nem támogatta.

Sólyom László államfő az OIT ülésére érkezik
Sólyom László államfő az OIT ülésére érkezik

Az OIT - Sólyom László államfő jelenlétében tartott ülésén - tegnap visszautasította a miniszterelnök kijelentését, s egyben köszönetet mondott az államfőnek hasonló tartalmú korábbi állásfoglalása miatt.

A testület foglalkozott Horváth György, a Veszprém Megyei Bíróság elnökének a Magyar Hírlap keddi számában, illetve a TV2 Tények című műsorában tett nyilatkozataival is. Horváth azt mondta, hogy "a kormányfőt és a pártját nyilván aggasztja, hogy a kormányváltás után felelősségre vonások következhetnek". Az OIT emiatt fegyelmi eljárást kezdeményez.

- Nem követtem el fegyelmi vétséget - jelentette ki kérdésünkre Horváth György. Szerinte kijelentéseit nem lehet fenyegetésként értékelni, mert bevett gyakorlat, hogy egy újonnan hivatalba lépő kabinet felülvizsgálja elődje döntéseit, és ha azok között jogilag kifogásolhatót talál, megteszi a szükséges lépéseket.

Egy másik ügyben tegnap ítélet született: a vádpontok többségében felmentette, de egy ténybeli tévedés miatt rágalmazásban bűnösnek mondta ki a II-III. Kerületi Bíróság a HVG bíróságokat kritizáló újságíróját, Babus Endrét, akit első fokon megrovásban részesített. Babus ügyvédje fellebbezett.

Az eljárás alapját egy tavaly januári, a Komárom-Esztergom Megyei Bírósággal foglalkozó cikk képezte, amely szerint a bírák lassan dolgoznak, akták tűnnek el, és kaotikus helyzet alakult ki. Az írás miatt a megyei bíróság elnöke rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelentést. Az újságíró elismerte, hogy téves az a közlés, amely szerint a megyében bírói mulasztások miatt 32-en "túlülték" a büntetésüket. A bíróság csak emiatt marasztalta el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.