Aggódik a távozó főbíróhelyettes

"A független bíróság áldozatul eshet a politikai csatározásoknak, hatalmi villongásoknak" - figyelmeztet az ÉS mai számában Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki jogkörben eljáró, a jövő héten nyugállományba vonuló elnökhelyettese. Nincs ugyanis elnöke tavaly június óta az LB-nek, s a jövő héttől elnökhelyettese sem lesz. Így néhány nap múlva senki nem nevezhet ki új bírót, miközben egy, az eljárások gyorsítását szolgáló jogszabály-módosítás miatt szükség lenne a létszám bővítésére. De ugyanez a helyzet a folyamatban lévő pályázatok elbírálása, illetve a nyugdíjazások kapcsán is.

Az államfő főbírójelöltjét a parlament három alkalommal is elutasította, és ennek tudható be, hogy az LB első számú vezető nélkül marad. Kaposvári igen óvatosan bár, de jelzi: azért viszont, hogy az elnöki jogkörök gyakorlására felhatalmazott helyettest sem neveztek ki, az államfőt terheli a felelősség. Sólyom László azért utasította vissza az "ügyvezető" személyi javaslatát, mert ezzel a megoldással a mindenkori alelnök úgy nevezhetné meg a saját utódját, hogy a parlamentnek akár több cikluson keresztül sem kellene főbírót választania.

Kaposvári sem vitatja, hogy az államfő érvelése alkotmányosan helyénvaló, ám a most kialakult helyzetre a jogalkotó nem gondolt. Az LB működőképességének megőrzése érdekében - és összhangban az AB vonatkozó döntéseivel - ezért úgy döntött, hogy pályázatot ír ki, mert elnökhelyettes nélkül nem marad a munkáltatói jogok gyakorlására felhatalmazott vezető. Ezt a döntését előzetesen nem támadta meg senki, és az államfő sem fogalmazta meg aggályait - hangsúlyozza.

"Elodázhatatlan és szükségszerű változásokra, és nem hatalmi igényeket kielégítő pótcselekvésre van szükség" - írja mindemellett Kaposvári. Szerinte elfogadhatatlan, hogy az igazságszolgáltatás vezetői - akik az állampolgárok jogbiztonságáért is felelősséggel tartoznak - "szemet hunytak az ítélkezés anomáliái fölött". Maga kezdeményezte ugyan, hogy tegyenek lépéseket az okok feltárására, a következtetések levonására - vagyis a megszületett ítéletek szakmai szempontok alapján történő utólagos elemzésére -, ám a kezdeményezéseit elutasították.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.