A jelentések szerint a világ ez idő tájt legpofátlanabb cégének, a 180 milliárd dollárnyi állami segélyből megmentett AIG biztosítótársaságnak a vezetői már megkezdték az öszszességében mintegy 220 millió dollár jutalomnak a visszafizetését, nem mellesleg rekordidőn belül olyan adórendeletet is varrtak a nyakukba, hogy a gatyájuk ráment volna a prémiumra. A Napi Gazdaság viszont arról számolt be, hogy a Magyarországon is érdekelt ING Groep NV, Hollandia legnagyobb pénzügyi szolgáltatója a bank 1200 alkalmazottját szólította fel a tavaly kapott prémiumok visszafizetésére.

Nekik tehát azt az összeget kell visszafizetniük, amit már nemhogy fölvettek, de minden valószínűség szerint el is költöttek vagy ügyesen befektettek. Ezt az pénzt kell most újra előteremteniük a nagy, baromarcú világválság miatt, és szolidaritásból visszautalni oda, ahonnét kapták.

Próbálom ezt mentálisan a honi prémium- és bónuszkultúrára vetíteni. Magasról, mégpedig igen magasról nézve amúgy, globalice nincs a magyar embernek semmi baja a szolidaritással. Az egykoron a magyar lakosság karitatív hajlandóságát demonstráló Aranyág című tévéműsorból tudjuk, hogy egészen addig semmi probléma nem adódik a felajánlásokkal, amíg közölni kell szívszorongató áldozatvállalásunkat a széles nyilvánossággal. A képernyőn alul futó lista szerint Magyarország a világ legadakozóbb, legszolidárisabb országa, csak aztán a tényleges utalás ütközik mindig technikai akadályba, olyannyira, hogy eleddig az összes tévés Aranyág-akció kudarccal végződött, ám ez a tény már nem volt benne a tévében.

A holland minta szerint ráadásul most olyan összeget kellene visszafizetniük a magyar vezetőknek, amelyről meg vannak győződve, hogy az járt nekik, sőt legyünk őszinték, ha azt vesszük, hogy mennyit dolgoztak érte és milyen stresszben, ennek a többszöröse se lett volna méltánytalan; nos, a honi tapasztalatok szerint ez az a mentális állapot, amikor a visszafizetés nehézségekbe szokott ütközni, esetleg egyáltalán nem sikerül.

Nálunk azonban ez is kicsit másképpen van.

A héten jelent meg a hír, hogy a gemenci erdőgazdaság és még vagy tucatnyi állami erdészet csak úgy tudja elkezdeni hatszáz hektárnyi terület erdősítését, hogy kölcsönözniük kell a fatelepítésre. Ez most úgy jön ide hirtelen, hogy a miniszterelnök még tavaly arra kérte 250 állami cég 450 vezetőjét, hogy miután átérezték a válság, a magyar lakosság, valamint a vezetői prémiumok ellentmondásos viszonyát, mintegy és kvázi a szolidaritás és a természetszeretet jegyében fizessék vissza esedékes jutalmukat a nemzeti vagyonkezelő számlájára, hogy ebből a pénzből aztán az ország legelmaradottabb térségeiben erdőt telepítsenek, nem mellesleg több ezer munkahelyet is teremtve.

Ilyet az ING meg az AIG, ha vért izzadna se bírna kitalálni.

A baj csak az, hogy itt a tavasz, és a természet törvényei szerint most kellene facsemetéket ültetni, viszont a számlára alig folyt be pár forint, mert a vezetők nem fizettek. Ám a vezetők nem azért nem fizettek, mert nem szolidárisak a lakossággal, vagy hogy nem szeretik a természetet, hanem azért, mert a tavalyi prémiumukat csak nyár elején fogják megkapni, amikor viszont az erdészek már a kalapjukra tűzhetik a facsemetéket.

Ráadásul nemcsak tavasz, de kormányváltás is van, és jogászok, valamint egyéb szaktanácsadók már pedzegetik, hogy mivel az állami cégvezetők személyesen Gyurcsány miniszterelnöknek tettek ígéretet a jutalmak visszafizetésére, az új kormányfővel szemben már nem köti őket a szavuk, úgyhogy az erdőgazdaságok leginkább csak abban bízhatnak, hogy az új kormányfő olyan kemény rendeletet hoz a jutalmak megadóztatására, amilyet még Amerika se látott.