Kettős keresztek a Hősök terén

Közös Istenóhajtást szervez március 29-én déli 12 órától a budapesti Hősök terén a millenniumi emlékmű előtt a Kárpát-Haza Nemzetőrség.

A Magyarország sorsának jobbra fordításáért imádkozó Kárpát-Haza Nemzetőrség (KHN) alapítója és a 29-i műsor fő szervezője Papp Lajos szívsebész professzor, aki újabban csak "gyógyítóként" tünteti föl magát. A műsort Jelenczki István rendező állította össze.

A közös imához azok is csatlakozhatnak, akik nem tudnak személyesen Budapestre látogatni. A KHN honlapján közli azoknak a településeknek a névsorát, amelyek csatlakoztak. A sor Boldogkőváraljával kezdődik, s az új-zélandi Wellingtonnal végződik.

A rendezvény célja a meghívó szövege szerint "a magyarság lélektemplomának megépítése". A szervezők mindenkit arra kérnek, tiszteljék meg a "lélektemplomot" azzal, hogy tartózkodnak a politikai jelszavak, rigmusok bekiabálásától, a hangos tetszésnyilvánítástól, a tapstól, és persze mindennemű kereskedelmi tevékenységtől. "Kérjük, őrizzék meg lelki, szellemi tisztaságukat - olvasható a beharangozóban -, ezért ne dohányozzanak, ne fogyasszanak alkoholt. Környezetüket tartsák tisztán. Kérjük, a provokátoroktól azonnal távolodjanak el. Így biztosítsanak helyet saját belső rendfenntartóinknak, akik megfelelő határozottsággal kísérik ki az áhítatunkat megzavaró személyt vagy személyeket a szakrális térről."

Aztán így folytatják: "Az itt épülő lélektemplom egy olyan szakrális tér, amelyben az Isten, a Haza és az egymás iránti szeretetünk, hűségünk eggyé válik. Így alkossuk meg Hazánk Házát."

A rendezvény főszereplői között találjuk többek között Molnár V. József néplélekkutatót, magát Papp Lajos gyógyítót, Blaskó Péter színészt, Maczkó Mária népdalénekest. A közös imádságon részt vesz a Történelmi Vitézi Rend és a Baranta Szövetség.

A leginkább zavarba ejtő nem az ezoterikus kavalkád, hanem az a 72 történelmi vármegye feliratával jelölt kettős kereszt, amelyet a színpad körül, a Hősök terének díszburkolatán helyeznek el. A szervezők azt kérik, hogy aki teheti, "vásároljon" belőlük egyet-egyet.

- Mi ez pontosan? - tettük föl a kérdést Sípos Kata mérnök-tanárnak, a Kárpát-Haza Nemzetőrség titkárának. - Adomány - kaptuk a választ -, kettős keresztenként négyezer forintot kérünk. Aki vállalja a költséget, egy kicsiny gravírozott táblán föltesszük a nevét a keresztre, ami aztán fönn is marad.

- Mi történik a keresztekkel?

- Elvisszük, s egy-egy újabb rendezvényen újra elővesszük őket.

Sípos Kata kérdéseinkre azt is elmondta, lehet választani a történelmi vármegyék között, vannak előjegyzéseik, de tolongás nem tapasztalható. Maguk a keresztek két és fél méter magasak, a rendezvény után raktározzák őket.

A Kárpát-Haza Nemzetőrség 2007-ben alakult, a tagok között találjuk Melocco Miklóst, Makovecz Imrét, Zétényi Zsoltot és Hargitay Andrást. "A szervezet célja: az emberi életnek és egészségnek, a Kárpát-Haza földjének, hagyományainak, kultúrájának, őshonos élővilágának, teremtett és épített értékeinek védelme."

Belépéskor egyébként a következő esküt kell letenni: "Esküszöm a mindenható Istenre, hogy a Kárpát-Haza Nemzetőrség szolgálatában az isteni tízparancsolatot és a krisztusi szeretetparancsot mindenkor és mindenhol megtartom. Isten engem úgy segéljen!"

Ez, mondjuk, tényleg nem olyan bonyolult. De miért jó az, ha a nevünk fölkerül egy kettős keresztre?

Papp Lajos gyógyító
Papp Lajos gyógyító
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.