Mónika-show a Kürt utcában

Becsukjuk az ajtót, és mindenkit itt tartunk két hónapig - ijesztgeti az újságírókat Nagy Bandó András a Menhely Alapítvány Kürt utcai nappali melegedőjében. Várja a hatást, majd közli: csak viccelt. Megelégszik annyival is, ha mindenki belegondol, milyen lehet fedél nélkül élni.

Nagy Bandó - aki már húsz évvel ezelőtt is a hajléktalanok ügye mellé állt - megköszöni a BAT Hungary támogatását: ebből egy éven át napi százötven adag meleg ételt osztanak a Kürt utcában. Megelőzi a kérdést, és finnyásnak minősíti azokat, akiknek nem tetszik, hogy éppen egy dohányipari cég jótékonykodik: "Honnan jönne a dohány, ha nem a dohánygyárból?!" Szerinte az a lényeg, hogy minél többen és minél többet adjanak. Mert a rászorulók száma egyre nő: a Kürt utcai melegedőben például jegyrendszert kellett bevezetni azért, hogy - idézzük a Menhely Alapítvány közleményét - "ne alakuljon ki kezelhetetlen tömeg".

A humorista bevezetője után szakértők okfejtései következnek, de a körülményekből sejteni lehet, hogy a szakmailag kiérlelt javaslatoknál ezúttal fontosabb a hírverés. A szomszédban már javában gyülekeznek az ebédre váró hajléktalanok. Az ötszáz forintból kihozott napi menü ezúttal húsos tarhonya kenyérrel, és egy tábla csokoládé. Nagy Bandó mellett más hírességek is feltűnnek az ételosztók között, igaz, a sztárvilágban kevéssé járatosak időnként megakadnak egy-egy arc azonosításánál.

Erdélyi Mónikával nincs ilyen gond, őt garantáltan mindenki felismeri. Némelyek személyesen is találkoztak már vele: szerepeltek a Mónika-show-ban, és most a viszontlátás örömével üdvözlik.

Ételt osztottak a hajléktalanoknak
Ételt osztottak a hajléktalanoknak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.