A debreceniek folytatják

Gyurcsány Ferenc távozása ellenére sem hagyják abba a több mint 900 napja tartó rendszeres esti demonstrációjukat a debreceni Kossuth téri tüntetők: szerintük nem elég a kormányfőváltás, új rendszerváltásra volna szükség.

A cívisváros főterén az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után kezdődtek a demonstrációk. Eleinte több száz résztvevő volt kíváncsi az árpádsávos zászlókkal feldíszített Kossuth-szobor tövében tartott megmozdulásokra, de később pár tucatra apadt a tüntetők száma. A ma is tartó esti rendezvények koreográfiája nem változik: eléneklik a Himnuszt, a Szózatot, a székely himnuszt. Ezután jönnek a szónokok, akik Gyurcsány távozását követelik nemegyszer uszító hangnemben.

A demonstrálók a múlt szombaton, Gyurcsány Ferenc bejelentésének napján is öszszegyűltek a főtéren, ahol elhangzott: addig folytatják a tüntetéssorozatot, amíg nem lesznek új választások. Nagy János, a rendezvény egyik szónoka azt mondta, hogy a kormányon lévőknek meg kell válniuk a hatalomtól, és vállalniuk kell a büntetőjogi felelősséget azért, amit az országgal tettek. A beszédek során szóba került Bokros Lajos és Dávid Ibolya is, akiket a résztvevők kipfujoltak. (K. Zs.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.