Hangulatfelelősség

Legbelül a Fidesz is felismerte a tegnapi plenáris ülés történelmi jelentőségét, és bár a frakcióvezetői felszólalásban hagyományosan megmarták a miniszterelnököt; ezúttal minden képviselőjük a patkóban maradt, amikor Gyurcsány Ferenc beszélt - ahogy nem szoktak.

Gyurcsány búcsúját nekik is hallaniuk kellett, "nehogy már lemaradjunk róla". Orbán is odabent, kedélyesen viccelődött a mellette ülő Semjén Zsolttal - ahogyan szokták.

A volt kormányfő papírjaiba mélyedt, csak olykor pillantott fel rosszallóan, szájszéli mosollyal - ahogyan azt szokta. Frakcióvezetője (Navracsics Tibor) és frakciószövetségese (Semjén) felszólalását egykezes, öklös kopogással honorálta - ahogyan szokta. Semjén Zsoltot az sem zavarta, hogy időtúllépés miatt kikapcsolták a mikrofonját: "döntsön a nép!" - a lényeg maradt. Majd hátrafordulva begyűjtötte a beszédhez gratuláló kézfogásokat - ahogyan szokta.

Orbán a sajátjaival váltott pár szót, majd az egykezes, öklös kopogással "tapsolta meg" Lendvai Ildikó - leginkább a Fidesznek szóló - felszólalását. "Nekem tetszett, ti miért nem tapsoltok" - fordult ismét az övéihez. Ahogyan szokta.

Orbán Viktor és Semjén Zsolt
Orbán Viktor és Semjén Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.