Azbesztet lélegeznek be a népligeti utasok

A népligeti buszpályaudvar dolgozói és utasai, naponta több tízezer ember, veszélyben van, mert az Üllői úti volt katonai laktanya egyik épületéből az azbeszt hónapok óta szabadon száll a levegőbe.

A laktanya először azért került a hírekbe, mert a bontás során az egyik épületrész az utcára dőlt és maga alá temetett egy embert. Most azért, mert időközben kiderült, hogy legalább egy épület jelentős mennyiségű azbesztet tartalmaz. A tegnapihoz hasonló szeles időben nagy mennyiségű veszélyes anyag is kikerülhet a környezetbe. A közeli buszpályauvar utasai, a járókelők tehát nap mint nap veszélyben vannak.

Leomlott a bontás alatt álló épület homlokzata, és maga alá temetett egy embert, aki a helyszínen életét vesztette
Leomlott a bontás alatt álló épület homlokzata, és maga alá temetett egy embert, aki a helyszínen életét vesztette

A Levegő Munkacsoport szerint a tulajdonosnak tudomása volt az egyik legveszélyesebb rákkeltő anyag jelenlétéről, de hónapok óta késlekedik az eltávolításával. Hanyagságból az épület homlokzati falát nagy felületen kibontotta, és azóta nem gondoskodott az épület azonnali, ideiglenes légmentes lezárásáról. A Levegő Munkacsoport és a Nemzeti Azbesztmentesítési Program Munkacsoport ismételten figyelmeztette a hatóságokat az azbesztpor veszélyére. Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese szerint a szakszerűtlen bontással az emberek egészségét veszélyeztetik. Elvileg előírás, hogy az azbesztet tartalmazó szerkezeteket (épületeket) légmentesen lezárva kell tartani az azbesztmentesítésig. Az említett épület esetében erről nem beszélhetünk.

Szabadföldi István, a Nemzeti Azbesztmentesítési Program Munkacsoport elnöke szerint e veszélyes anyag szakszerű eltávolítására jelenleg nincs megpályázható pénz. Illetve azt sem tudjuk, hogy középületeink és a gyárépületek milyen százalékban tartalmaznak azbesztet.

Az EU-tagországokban és a világ többi fejlett országában ma már tilos az azbeszt mindennemű alkalmazása. Negyven évvel ezelőtt azonban még nem volt az, rengeteg azbesztterméket forgalmaztak, sőt az azbesztet felszórták épületek mennyezetére, gépészeti vezetékekre.

Egy csaknem évtizede készült felmérés szerint Tata, Tatabánya, Esztergom, Nyergesújfalu, Komárom, Ajka, Pétfürdő, Oroszlány, Veszprém, Siófok, Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár, Százhalombatta és Budapest az azbeszttel leginkább sújtott település. Akkor százhetvenezer négyzetméternyi szennyezett azbeszt volt a lakóépületekben, amelynek eltávolítási költsége négyzetméterenként legalább negyvenezer forint. A teljes összeg tehát 6,8 milliárd. A középületek felmérésére még nincs végleges adat, de becslések szerint a szennyezés mértéke a lakóépületekével azonos nagyságrendű. Összességében tehát a teljes mentesítés 12-15 milliárd forintba kerülne.

2005-2006-ban a főváros XXII. kerületében 11,5 ezer négyzetméternyi azbesztet távolítottak el hatszázmillióért. Ezért a pénzért 117 tonna azbesztet tartalmazó anyagot szállítottak el az 1070 lakásból. Iván János kerületi önkormányzati képviselő szerint nemcsak az alagsorban volt ebből a rákkeltő anyagból, hanem a szellőzőaknába is jutott belőle - azaz valamennyi otthonba bekerülhetett. Ezt az anyagot bezsákolva az aszódi lerakóba viszik és elvermelik.

A Levegő Munkacsoport szerint az azbeszt által kiváltott betegségek lappangási ideje 10-15 év. Azt nem lehet tudni, hogy az azbeszt eddig mennyi áldozatot követelt, de Európa-szerte akár félmillió ember halála hozható összefüggésbe az azbeszt miatt kialakult mellhártya-, hashártya- és tüdőrákkal. Arról nincs korrekt adat, hogy hazánkban mennyi áldozatot követelt eddig az azbeszt.

Az Üllői úti helyzet miatt a Levegő Munkacsoport ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. Beliczay Erzsébet azt mondja: nem pánikot, hanem józan félelmet akarnak kelteni az ott dolgozó emberekben.

Egy országos felmérés szerint eddig a magyarországi lakásoknak mintegy 20 százalékát sikerült "megtisztítani" az azbeszttől - döntően 2005-2006-ban. Az uniós és állami források elapadása miatt a program azonban leállt. Több mint 17 ezer lakással összefüggésben mintegy 140 ezer négyzetméternyi területet kell még mentesíteni. A több milliárd forintos költségre jelenleg nincs fedezet.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.