A dolgok menete leírva egyszerű. Az SZDSZ (és az MDF) ragaszkodik a Reformszövetség elképzeléseihez, nélkülük viszont nem lehet válságkezelő törvényeket elfogadtatni, így olyan kormányfőt kell találni, aki legalább egyiküknek megfelel, miközben tekintettel van a szociális szempontokra - vagyis a szocialista frakcióra. A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb, hiszen erre Gyurcsány Ferenc is képes lett volna, ha csak rajta múlik - és rajta is múlott meg nem is.

Benne megvolt mind a késztetés, mind a képesség, hogy az elodázhatatlan reformokat végrehajtsa, csakhogy nagy valószínűséggel mégis épp ő volt az, akivel ezeket nem lehetett megcsinálni. Ősződ árnyéka végigkísérte őt 2006 szeptembere óta, s a Fidesz erre kampányt építve alapjaiban zúzta szét a liberális-szocialista reformvíziókat. Gyurcsány Ferenc erre reagálva kísérelte meg a szinte lehetetlent: kiakolbólította a kormányból a "neoliberális politika" képviselőit, abban bízva, hogy kisebbségből kormányozhat.

És sikerült volna neki. Mint ahogy sikerült mindaddig, szavazatról szavazatra, érdekről érdekre egyeztetve, amíg ki nem tört a pénzügyi világválság, amely mélységeiben rendítette meg a magyar gazdaságot, s elvette az utolsó kormányzati reményt is, hogy majd a ciklus utolsó harmadában dőlni fog az uniós pénz, amire lehet építkezni.

Ma már tudjuk: nem lehet. Más illúziókkal is le kellett számolni. Így azzal, hogy a Fidesszel legalább ezekben az időkben szót lehet érteni, hiszen Orbánék csak az új kapitalizmus építését szajkózzák, amelynek téglái ugyanolyan porózusak, mint az MSZP-frakción belül egyre nagyobb vehemenciával egymásra hányt baloldali panelek. Gyurcsány, bár akarhatta, nem vállalhatta el mindazt, amit a Reformszövetség vagy a mérvadó közgazdászok hangoztatnak (nem mellesleg: minden szóban forgó megoldás liberális), mert érezte, hogy nem engedné meg neki a saját frakciója, és tőle a közvélemény sem fogadná el.

Tehát le kellett mondania. Kérdés, hogy utódja mit tud kezdeni ezzel a helyzettel. Neki nagy valószínűséggel nem a közvéleménnyel kell majd megbirkóznia, hiszen lassan mindenki kezdi fölfogni, hogy mekkora a baj. Nem is az SZDSZ-szel, hanem paradox módon épp az MSZP-vel, közöttük azokkal a képviselőkkel, akik most is azt mondják, hogy az új miniszterelnöknek a frakcióból kell kikerülnie, és vigyázni kell, ne legyen közgazdász.

Amiben bízni lehet, az az MSZP összetettsége, az, hogy sokféle ember ül ott, és képesek egymásra is hatni, s így a józanabbak beláttathatják a többiekkel, hogy nincs több esély. Ha nem élnek vele, előre hozott választáson verik tönkre őket. És bízni lehet abban is, hogy az elmúlt két év reménytelensége után valami tényleg megmozdul. Ha az új kormányfő személye egy kicsit is javít az MSZP népszerűségén, akkor, legyen bármilyen fájdalmas, vele tartanak majd, hiszen Gyurcsányt is követték mindaddig, amíg úgy látták, hogy van parányi esély. Utána már nem tartottak vele - gúzsba kötötték. Egymást.