Egri után szigetvári csata?

A szigetvári kórház bérbeadása az egriéhez hasonló sorsra juthat. A bérbeadásról döntő pályázat eredményét a kórház dolgozói nem fogadják el, a vesztes pályázó pedig bíróságra megy.

Februárban döntött a Szigetvári Közgyűlés a város 410 ágyas kórházának 25 évre szóló bérbeadásáról. Az erről kiírt pályázatra a Relevans Kft. és a Medical Investments Zrt. jelentkezett. Mindkét cég azt vállalta, hogy 100 milliót fizet a kórházat működtető önkormányzati kft. megvásárlásáért, s emellett "átveszi" az intézmény 700-800 milliós adósságát, és évente 100 milliót áldoz a kórház eszközeinek fejlesztésére.

A képviselő-testület által felállított szakmai bizottság a részvénytársaság pályamunkáját ítélte jobbnak, csakúgy, mint a közgyűlés egészségügyi bizottsága, valamint a kórház orvosi kara, ezért úgy tűnt, hogy a közgyűlés a Medical Investmentsre bízza a kórházat. Ám a február 12-én tartott testületi ülésen kiderült, hogy a 2007 nyarán alapított kórházműködtető kft. az elmúlt másfél évben 100 milliót költött az intézmény berendezéseire. A képviselők ezért arra kérték a két pályázót, hogy öt napon belül tegyenek ajánlatot az új eszközök megvásárlásra. A Relevans az új gépekért 40 milliót ajánlott, a Medical Investments viszont csak a február 19-i közgyűlés napján jelezte, hogy hajlandó fizetni még 50 milliót. Ezt azonban a szocialisták irányította közgyűlés elkésett ajánlatnak minősítette, a testület többsége a Relevansra voksolt. A tervek szerint a kft. áprilisban átveszi a kórházat.

A kórház alkalmazottai nem nyugodtak bele a döntésbe, s amikor a tenderen győztes kft. vezetői összdolgozói gyűlést hirdettek, a 424 dolgozóból csak heten jelentek meg. A kórház dolgozói - a városvezetés tilalma miatt - nem nyilatkozhatnak az ügyben. Ez a tilalom viszont nem vonatkozik Rodek Gyulára, az intenzív osztály főorvosára, mivel ő Szigetvár SZDSZ-es alpolgármestere is. Azt állítja, hogy az alkalmazottak a Medical Investments pályázatát tartják jobbnak. Főleg azért, mert az rt. működteti a szintén dél-dunántúli nagyatádi kórházat, s az ottani kollégák elégedettek az intézmény irányítóival. A nagyatádi és a szigetvári kórház több területen együttműködhetne, javítva a két intézmény gazdálkodását.

Ezért szigetvári orvosok - aláírásgyűjtéssel - helyi népszavazás kiírását szorgalmazzák a kórházról. A referendum arról kérdezné a szigetváriakat, hogy a városi közgyűlés vonja-e vissza a pályázat eredményét, s egyben rábízza-e a kórházat a Medical Investmentsre. A kérdést megvizsgálta Aracsi József, a város jegyzője, s nem hitelesítette. Az ok: Aracsi szerint a népszavazási kérdés egy mondatában két kérdés szerepel, s ez törvénytelen.

A jegyző döntése ellen a referendum kezdeményezői bírósághoz fordulnak. Ha a bíróság nekik ad igazat, akkor kezdődhet az aláírásgyűjtés a népszavazás kikényszerítésére. A referendumhoz 15 nap alatt ezer szignót kell gyűjteni. Ha viszont a bíróság helybenhagyja a jegyző döntését, újra kell fogalmazni a kérdést. Mindez időveszteséggel járna, pedig a kezdeményezők azt szeretnék, ha a referendumot június 7-én tartanák, az uniós választásokkal egy időben, hogy Szigetvár választóinak legalább fele az urnákhoz járuljon, és így érvényes legyen a népszavazás. Később aligha lenne meg a szükséges részvétel, főleg, hogy a Fidesz helyi szervezete nem mozgósít: a párt nem ért egyet az intézmény funkcionális privatizációjával, s vizsgálja, hogy az egyik fideszes képviselő miért szavazta meg a magánítást.

A szigetvári pályázat vesztese megvárja, miként végződik a népszavazás. Ha eredménytelen lesz, bírósághoz fordul - tudtuk meg Kovács Róberttől, a cég vezetőjétől, aki azt állította: a pályázatot szabálytalanul bonyolították le, miután a város - azzal, hogy az értékelés fázisában új ajánlatot kért a pályázóktól - tulajdonképpen átírta a tendert. Egy ilyen per azonban elhúzódhat, s addig a Relevans Kft. - amelyet 2007-ben alapítottak azzal a céllal, hogy egészségügyi intézményeket működtessen - már birtokon belül lehet. Ha pedig őket a per "kitessékeli" a kórházból, akkor a cég tetemes kártérítést követelhet a várostól. Az önkormányzatot egy ilyen követelés nehéz helyzetbe hozhatja - épp azért akarta a kórházat bérbe adni, mert anyagi lehetőségeit meghaladta az intézmény adósságainak törlesztése, és nem volt elég forrása a fejlesztésre sem.

Számos találgatás született arról, hogy a közgyűlés miért a szakma által kevésbé jónak tartott pályázót ítélte győztesnek. Sokan úgy tudják - köztük Rodek is -, hogy a Relevans szocialista, míg a Medical Investments a Fidesszel szimpatizáló befektetői körrel áll kapcsolatban, és Szigetvár MSZP-s vezetése állítólag ezért támogatta az előbbi céget. A cégek vezetői határozottan cáfolják, hogy pártokhoz kötődnének. Paizs József, Szigetvár szocialista polgármestere is elutasítja ezt a feltevést. Úgy látja: a közgyűlés szabályosan bonyolította le a kórház pályázatát.

A városnak nincs pénze sem az adósságok törlesztésére, sem fejlesztésre
A városnak nincs pénze sem az adósságok törlesztésére, sem fejlesztésre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.