Túlélték az intézetet
- Összegyűjtöttem mindent, hogy megvédhessem őket - mutat a papírhalomra Székely Gizella. - Kötelességem segíteni az anyámon, meg a húgomon. Megteszem, amit megtehetek: tárgyalásokra járok, levelezek, taxin hurcolom őket, lakást keresek, ügyvéddel tárgyalok és veszekszem. Így se jutottam sokra. Lassan kiforgatják őket abból a kevésből is, amilyük volt. Nem mondom, hogy könnyű emberek, de az életük se volt könnyű.
Julika, a húga egy nappal a gyermekbénulás elleni oltóanyag beadása előtt betegedett meg. Alig járt még, és kerekes székbe ültették. Felsőtestét fűzőbe szorították. Intézetbe vitték. Talán ezt bánta a legkevésbé. Katonatiszt apja mindennap leitta magát, majd mámorában végigverte az egész családot: folyton terhes feleségét és a gyerekeket. A kétszobás apró budaörsi svábházban nem volt hová bújni. Tűrtek és vártak. Hatan voltak - két fiú és négy lány -, a legnagyobb is alig hétéves, amikor az ötvenes évek végén apja végleg elhagyta őket egy másik nő miatt. Nem is látták többet. Nem is keresték. Abból próbálták kihozni a legtöbbet, ami volt.
Gizi és a nővére csatlakozott egy németországi csereprogramhoz. Gizi hazajött, a nővére inkább férjhez ment odakint. Három gyereke született, neki egy sem. Az öccsét és bátyját nagyon fiatalon elvitte a halál. Agyondolgozták magukat - legyint keserűen Gizi. - Öt gyerek maradt utánuk. A másik nővér fia Amerikában kereste a szerencséjét, úgy tűnik meg is találta.
Julika is férjhez ment. Így szabadult ki az intézetből. Saját háztartást vezetett. A körfolyosót is felmosta a kerekeszszékből, ha rá került a sor. Munkát is vállalt. Nem született gyerekük, de jól éltek. Az ura egy vegyi üzemben dolgozott, amíg egy mérgezés el nem vitte. Julika egyedül maradt, mint a nővérei és az anyja. Julika azonban elunta a magányt. Úgy határoztak a mamával, hogy mindketten eladják a lakásukat és beköltöznek egy gondozásukat is vállaló idősotthonba. Újsághirdetésben akadtak a martonvásárhelyi gondozóházra. Hatmillió forint belépti díjat fizettek a kétszemélyes szobáért. A kezdeti csendet néhány hónap múlva felváltotta a folytonos panasz. Két év múltán Julikáék úgy döntöttek, közös lakást vesznek. Miután öt éven belül felmondták a szerződést, 2,7 millió forint visszajárt volna a belépti díjból. Csakhogy az üzemeltető nem akart fizetni. Pert indítottak, mire a cég peren kívüli egyezség keretében bírósági letétbe helyezte a pénzt. A lakáskeresés elakadt.
Rövid albérleti anzix után újabb idősotthont ajánlottak Julikának: a szentendrei Provincia Idősek Otthonát. Négymillió forintot fizettek a földszinti zuhanyzós szoba használati jogáért. Kicsi volt, a kerekes székkel alig lehetett benne mozogni, de nem bánták, hiszen terveik szerint csak rövid időre jöttek: amint felszabadul a pénz, közös otthont vesznek. Ezt közölték is az üzemeltető cég vezetőjével. A gondozási szerződésben ez ugyan nem szerepelt, de az indoklás nélküli felmondás lehetősége igen. Az első hónapok itt is csendben teltek. Később már a bejárati ajtónál zuhogtak Gizi fejére a panaszok: összevissza eszik, válogat, hangosan imádkozik, bezárkózik, nem szedi a gyógyszereit. Egy nap arról értesítették Gizit, hogy a húgát paranoid skizofrénia miatt a Kiskovácsiban lévő pszichiátriai intézetbe szállították kezelésre. Amikor kiengedték, alig ismertek rá. Fél évig pelenkázni és etetni kellett, szavát is alig vették.
Az idősotthon kezdeményezte Julika gondnokság alá vételét. Julika megrémült: a megyei ügyészségtől kért segítséget. Dr. Rózsa Beáta ügyészt rendelték ki mellé. Hosszú küzdelem kezdődött, az egymásnak ellentmondó elmeorvosi szakvélemények és tanúvallomások miatt évekig húzódott az eljárás. A még nem jogerős ítélet szerint a Provincia által kért kizárólagos gondnokság helyett korlátozó gondnokság alá helyezték Böjte Károlynét - tájékoztatta lapunkat dr. Csecserits István, a Pest Megyei Főügyészség sajtószóvivője. Ez ugyan kevesebb korlátozást jelent a teljesen cselekvőképtelen személyek esetében alkalmazott kizárólagos gondnokságnál, ám a gyakorlatban nem több gyermeki státusznál. A gondnokság alá vett személy ugyanis semmiféle jognyilatkozatot nem tehet, nem költözhet tetszése szerint, és nem dönthet a pénzéről sem. Julika gondnokául Gizit jelölték ki, aki időközben megtalálta az ideális lakást: kerekes székkel is megközelíthető, kétszobás otthon, megfizethető áron. Ösz-szeszedte a család bankszámláin levő pénzeket és hitelt vett fel. Most már igazán mehetnékjük volt. Felmondták a Provinciával kötött szerződést.
Csakhamar értesítést kaptak a szentendrei gyámhivataltól, miszerint a Gizi és Julika között fennálló érdekellentét miatt eseti gondnokot jelöltek ki Julika pénzügyeinek felügyeletére. Így a Juli számláján letétbe helyezett pénzhez sem juthattak hozzá. Gizit pedig felszólították, hogy számoljon el azzal a kétmillióval, amit időközben a közös XVIII. kerületi lakás vásárlására költött. Julika és a mama ugyan ott laknak, de nem tulajdonosok. A lakás a jelenleg albérletben élő Gizi nevére került a mama haszonélvezetének bejegyzésével. Dr. Wetzlné dr. László Mártát, Szentendre Gyámhivatalának vezetőjét azonban hiába kérdeztük: a hatályos adatvédelmi törvényre hivatkozva semmilyen felvilágosítást nem kívánt adni.
A Provincia pedig nem fizetett. Bár a szerződést már 2008 nyarán felmondták, a belépti díjból visszajáró kétszer 835 ezer forint a tél végére sem érkezett meg Julika és a mama bankszámlájára. Gizi az ügyésznő tanácsára a korábban elküldött fizetési felszólítás után, a fizetési meghagyás kiadására készült.
- Nagyon sokat lehetne arról a családról mesélni - kezd bele mondókájába Verók Dóra, a Provincia Idősek Otthona üzemeltetését ellátó Juventas Nonprofit Kft. vezetője, majd mégse mond semmit. Előbb fogfájásra, majd a szolgáltatókkal kötött szerződések megújítására és a lakók nyugalmára hivatkozik, végül időt kér, hogy beszélhessen az ügyvédjével. Talán beszéltek, talán nem. Székely Mihályné belépti díjának visszajáró része mindenesetre még aznap megérkezett. Julika pénzéről meg egyeztetni kívánnak.
A mama születésnapjára most összegyűlt az egész nagycsalád. Ünnepelnek: születést, túlélést.
