"A világ a totális diktatúra felé tart, de ez nem feltétlenül baj." Kondor Katalin

Most azt sem tudom hirtelen, kinek állok érdekében. Kinek a qui prodestjét tolom kvázi.

A: A hazaárulókét;

B: Kamatrabszolga-lakájrabló-kurvanyád;

C: Az sem elképzelhetetlen (nincsen kívül immár a reálisnak tekinthető eshetőségek körén), hogy direkte a szemita ufók vagy a báránybőrbe bújt galaktikus gyíkemberek szekere van itt tolva biturbó.

Szekeres Imrét ki tolja? A gyurcsánytakarodjét és vice versa? (De lehetne fordítva is.) Évtizedek óta nem tudom, mit egyek az ünnepen. A kommunisták elmúltak (illetve..., ebbe most ne menjünk bele), de nem múlt el a hülyeségük, a pátosszal fölpumpált bornírtság, aztán jött rá nyaköntet, szégyenletes randalír és bunkózás. Pró és kontra. Senki nem akar lemaradni a másiktól. SÜN! Még ennyire sem érthető korunk megannyi Kossuthja s Stancsicsa. Ahogy hazánk közéletének iksz szereplője, mondjuk a Demszky és/vagy fölköp és alááll. Mégis, mit gondol, amikor kiáll? Milyen erő mozgatja? Milyen üzenetet gondol vinni, amit föltétlenül el kell mondani, dacolva azzal, hogy. Birtokában van valami mágikus verbális képességnek, amely előbbre vihetni az ügyet? (A haza ügyét?) Lófaszt. (Török jövevényszó.) Mi ez az egész? Hol vagyok? Kik ezek az emberek? Felelős micsodát a micsodán? Paprikaspray a demokrácia ökle. (A kispesti vendéglőbe egy kispesti vendég lő be.) Mocskos tudodkicsodák. És azt nekem ne magyarázza be senki, hogy normális dolog húsz évvel a rendszerváltás után Pataky Attilát látni ünnepi emelvényen bohóckodni. (Nem mintha Pataky Attila volna a legnagyobb gondunk éppen, de mégis. Nekem személy szerint.) Mert Potyka bácsi például rendben van. (De vajon hol késik Szabó Albert? Antoniewitz Roland?) A híres műfogsoros beszéd. Verik a vigyázzt a gárdisták. Még egy kurva díszlépés sem jön össze rendesen. Látnák a mieinket! Azt sem tudtam követni, ahogyan a palesztin kendő, a szélsőbaloldal összeurópai, és az ostobaságot biztosan jelző szimbóluma itthon népszerű radikáljobbos viselet lett. Pedig emlékszem még, amikor a skinheadek palesztinokat üldöztek az utcán, és arabellenes számokat írtak. Lehet, hogy csak a kendőt akarták megszerezni. Meg van itt má' mindenki kavarodva.

És akkor még ott van habatortánnak, megkoronázandó ezt az egész követhetetlen kavarást: a kitüntetések. Elvi kifogásom van. Hogy miért viseli a szívén (öleli keblére) az állam ilyenkor a szórakoztatóipari szakmunkásokat? Őszintén. He? Hogy mit és mennyire fejez ki a kereszt, ami a tenyérbemászóan affektáló művésznő műkannáin landol? Miért szomorú Korda, ha nem kap csillagot, pedig ő aztán tényleg az örök lukratív népszerűségbe ólinezte magát? Miért az állam mondja meg a magyar színésznek végül, hogy ennyit és ennyit ér? Mi ez a plecsnimánia? Beragadt orosz klasszikusok? (Olyanok, mint a cári orosz hivatalnokok és katonák.) A szórakoztatóipari szakmunkásnak nem a színpadon és filmeken kellene rongyosra keresnie magát? Nem sikoltozó tömegnek kellene követnie őt, amerre jár? Ehelyett tisztikereszt meg érdemrend. (A nemzet színésze/sportolója nevű mélyetatista perverz őrületet már nem is merem piszkálni.) Szegény írókat sajnálom a legjobban ilyenkor (lásd még: Príma Primisszima), akikről többnyire tudható, egyszerűen nem tehetik, hogy elugorjanak a díjakkal járó százezrek elől, mennek, vonulnak lehajtott vágómarhafejjel kitüntetődni. Kész vagyunk.