Minek nekünk villanypásztor?

Lehet televízió nélkül élni. Sőt, kell is. Ez a véleménye Bálint Zsoltnak, aki osztálytanító egy Waldorf-iskolában. Állítja, a tévénézés károsan hat a gyerekekre. Nem számít, ha ezáltal kimarad a gyerek valamiből, aminek korosztálya többi tagja a részese.

- Káros a televíziózás, úgy, ahogy van?

- Nagyon aktuális kérdés. A héten egy Tim nevű német fiú 15 embert lőtt agyon. Ez szerintem a legszélsőségesebb megnyilvánulása annak, amit a tévé tud okozni. De mi, Waldorf-tanárok nem ezért kezdtük el nem szeretni. Mi a gyerek fantáziájára építünk az oktatásunk során. Minden, ami a gyerek fantáziáját szolgálja, építi őt, minden, ami elvesz a fantáziából, árt neki. Ha egy kisgyereknek a kezébe adok egy fadarabot, bármivé válhat. Ha a szülők elhelyezik a villanypásztor - tévé vagy számítógép - elé a gyermeküket, akkor nem fejlődik a fantáziája, ami alkalmassá teszi az önálló, logikus gondolkodásra felnőttkorában. Ehelyett az örökmozgó kisgyereket leszögezik egy helyre, onnan nézi a világot, amelynek képeit nem ő találja ki. Egy mai gyerek napi négy órát butul. Ráadásul végül a szóban elmondott mesét a mai gyerekek nagy része nem képes végighallgatni. Ezért az emberi szót sem tiszteli, a felnőttet se tiszteli.

- Van olyan életkor, amikor már nem okoz kárt a televízió?

- Csak saját véleményemet tudom mondani. Amikor 13 éves lett a lányom, megállapodtam vele, hogy közösen megbeszéljük, mi lesz az az egy tévéműsor, amit a héten megnéz. De 13-14 éves kor előtt nulla percet kéne tévézni. Kárt pedig mindig okoz.

- Az ismeretterjesztő műsorok se jók?

- Olyan szempontból mindegy, hogy természetfilmet vagy harcos filmet néz, hogy a gyerek passzívvá válik. A filmek meg sokkal nagyobb kárt okoznak, mint azt bárki képes lenne felmérni. Tanulmányok kimutatták, hogy a tévé elterjedése után 15-20 évvel jelent meg a kábítószerezés mint probléma. Teljesen tényszerűen világos, hogy a súlyosan drogfüggő emberek majdnem száz százaléka tévéfüggő gyerek volt. Elvesztették az önálló képalkotó képességüket, képekre viszont szükségük van. Az anyagtól megkapják, és attól kezdve halmozottan kiszolgáltatottak ennek. Nem igaz, hogy mindenki, aki sokat tévézik, kábítószerfüggő lesz, de a drogok terjedésében szerepe van a televíziózásnak.

- Ennyire fontos a kép?

- A Waldorf-pedagógia alaptanítása, hogy a gyerekeknek képi a gondolkodásuk. Ha elmesélek egy mesét, mondjuk a Piroska és a farkast, a gyerekben születik egy kép, ő hozza létre, ő bontja le. Lehet, hogy szorong, de ott a biztos tudat is, hogy a végén lesz feloldás. De amikor nem ő hozza létre a képeket, hanem kívülről kapja, nem tudja feldolgozni.

- Ki lehet zárni a világot? Mi van az internettel és a számítógépekkel?

- A számítógépre minden igaz, amit a tévével kapcsolatban elmondtam, plusz megtanítja, hogyan kell jó alattvalót nevelni. Ahhoz, hogy a teljes önállóságát elveszítse valaki, számítógépre van szükség. Hazugság, hogy "gyerekem nem csinál semmit, csak játszik a számítógéppel". Fordítva van. A gép játszik a gyerekkel. Az udvaron a társakkal játszva az Winnetou, akit ők akarnak, Old Shatterhand, akit ők választani akarnak, és úgy alakítják a játékot, ahogy ők akarják. A számítógépes játékokban fogoly vagy, amíg játszol. Csak arra lehet menni, amerre a programíró megírta. Tizennégy éves korig a mozgásnak kéne kifejlődnie. Ülnek a gyerekek a gép előtt, ahelyett, hogy fára másznának vagy mozognának. Az internetnek sosincs vége. Ha utánajársz egy információnak, jön egy újabb és újabb. És nem te szabályozod, csak azt hiszed. Kamaszkorban a gyerekeknek társaságra van szükségük, szerelemre, konfliktusok megtapasztalására. Az osztályomban a nyolcadikosok rohantak haza és a gép előtt ülve egymással beszélgettek, meg hálózatos játékokat játszottak. Azt figyeltem meg, hogy egyre kevésbé voltak finomak egymással lelki értelemben.

- Csökkenthető a káros hatás?

- Mostantól nincs tévé, és pont. De innen kezdve jövök én, a szülő. Társasozom és sétálok vele. Együtt főzünk, takarítunk. Közben lehet, hogy a gyerek lever vagy eltör valamit, de sok mindent megtanul tőlem, amit nem tanulna meg a villanypásztor előtt. Kipróbáltuk mi, szülők, mi van akkor, ha 21 napig nem nézünk tévét. Voltak, akik eladták, mert rájöttek, hogy újra tudnak beszélgetni egymással. Volt olyan apuka, aki nagyon félt, hogy nem láthatja a híreket. És azt tapasztalta, hogy minden fontos eljut hozzá a tévé nélkül is. Több család társasjátékokat vett, mert nem tudtak beszélgetni egymással. És voltak olyan családok, amelyek nem bírták ki, hogy három hétig nincs televízió. Mindenkinél kialakult egy krízisállapot az ötödik-hetedik nap táján, amikor elkezdtek vitatkozni. A "kísérlet" végére a 22 családból hattól költözött ki a tévé.

- Nem okoz lemaradást, ha a gyerekek nem használják a számítógépet kamaszkorukig?

- A számítógéppel kapcsolatban az a tapasztalat, hogy azok, akik 14 éves korukig nincsenek számítógépközelben, sokkal könnyebben oldanak meg problémákat. Sokkal kreatívabb megoldásokat tudnak hozni, mert megtanultak önállóan gondolkodni. Hasznosabb felhasználói lettek a számítógépnek.

Itthon fogható gyerektévék

Hat hónapostól háromévesig

Baby Tv, Babyfirst, Bebe Tv, Smile of a Child

Óvodáskorúaknak
JimJam, KidsCo

Hatéves kortól
Animax, Boomerang, Cartoon Network, Footschool Tv, Jetix, Jetix Play, Minimax, Nickelodeon

Adventi összejövetel a Waldorf-iskolában: a gyerekek fantáziájára építenek
Adventi összejövetel a Waldorf-iskolában: a gyerekek fantáziájára építenek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.