Budapesti büdzséviták: kötélhúzás és számháború

Az ellenzék segítségére és javaslataira számít Demszky Gábor főpolgármester az idei fővárosi költségvetés elfogadásában. Mivel Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármester és fővárosi képviselő előzetesben van, patthelyzet alakult ki a Fővárosi Közgyűlésben. Tegnap este egy április végéig tartó átmeneti költségvetést viszont elfogadtak. Demszky szerint történelmi lehetőség, hogy a főváros lehívja a 2013-ig nyitva álló uniós forrásokat, ezekhez 160 milliárd forint önrész hiányzik. Ezt fedeznék a Főgáz privatizációjából.

Ebből a leghamarabb a jövő év elején lesz pénz, addig 30 milliárdos átmeneti hitelt vennének föl. A városvezetés bármilyen ellenzéki javaslatra nyitott, "ha megmondják, pénz híján mely beruházást töröljünk". Amit a Fidesz a fővárosban ellenez, azt csinálja az általa irányított városokban. Debrecen eladósodottságának mértéke például negyven százalék, míg Budapesté csak harminc - mondta.

Steiner Pál fővárosi MSZP-frakcióvezető felszólította az ellenzéket, hogy ne éljen viszsza a helyzettel, a költségvetés elutasításával ugyanis a várost büntetik.

- Az ellenzéknek valóban van politikai felelőssége, de abban is, hogy 2010 után is működőképes maradjon a főváros, nemcsak abban, hogy meglegyen az idei büdzsé - reagált Tarlós István. A Fidesz frakcióvezetője sérelmezte, hogy a városvezetés csak az utolsó pillanatban kezdett egyeztetni az ellenzékkel. (S. Gy.)

Újból milliárdos többletköltségigényt jelentett be a 4-es metró alagútját fúró Bamco konzorcium. Lapunk úgy tudja, a cégcsoport nagyjából 110 millió eurót, azaz több mint 30 milliárd forintot követel a pluszmunkákért. Információink szerint a kivitelező ultimátumot adott a DBR Metró Projekt Igazgatóságnak; ha egy hónapon belül nem kapják meg a pluszpénzt, szerződést bontanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.