Kordonok mögé zárt nemzeti ünnep
A rendzavarást a rendőrség az idén úgy próbálta megakadályozni - hol sikerült, hol nem -, hogy kordonokkal vette körül az ünnepi helyszíneket, a "műveleti" területekre nem engedett senkit, az ünneplőknek a Kossuth téren és a Múzeumkertben is beléptetőkapun kellett áthaladniuk ahhoz, hogy közelről láthassák az attrakciót.
Az ünnepélyes zászlófelvonásra, amelyen Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett állami méltóságok, a kormány tagjai és a diplomáciai testületek képviselői is megjelentek, mindössze két kapun lehetett bejutni a Báthory és a Nádor utca sarkán. A hosszú sorban állást a pár száz érdeklődő úgy színesítette, hogy közben megismerkedett a népi folklór vaskos humorával (a zsidózó-gyurcsányozó hőbörgők legyintgettek a sorban állókra, "mennek a birkák", mondták, mire egy hölgy azt találta kérdezni: a Dávid-csillag besípol?).
A különféle kegytárgyakkal (árpádsávos zászlók, keleplők, sípok) fölszerelt sokaság hamar lemondott a bejutásról, mert arzenálját nem hagyhatta hátra. Akinél csak alma, narancs, ásványvizes flakon vagy kozmetikai spré volt, dönthetett: pakol vagy kívül marad. Kevesen vállalták a "veszteséget", inkább odébbálltak.
A Kossuth téri rendezvény idején négy férfit vezetett el a rendőrség. Ketten kiabáltak. Beültették őket a rendőrautóba. Két másik férfi egy lepedőt lobogtatott "Felelős kormányt Budapesten" felirattal. A rendőrök a kordonon kívülre vezették, majd elengedték őket.
A sorban állás miatt többen lecsúsztak a parádéról.
Volt egy érdekes jelenet a Kossuth téren. Az állami zászlófelvonás végeztével Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára kézen fogva megindult a kordon mögött ácsorgók felé. Feszült volt a pillanat, arra lehetett számítani, egészen közel jönnek. Az pedig eléggé kiszámíthatatlanná tette volna a folytatást. A miniszterelnök végül jó húszlépésnyire megállt, integetett a jelenlévőknek, s nyomban visszafordult. Ezt aztán többen "provokációként" fogták föl, s válogatott káromkodásokkal vonultak tovább más helyszínekre.
A Nemzeti Múzeum előtt hat beléptetőkapuval próbálták kiszűrni a rendzavarókat, s amikor a modern és történelmi elemekkel vegyített látványos műsor megkezdődött, alig ötszázan ácsorogtak, lődörögtek a Múzeum körút aszfaltján. A "tömeg" később sűrűsödni kezdett, a végén lehettek két-háromezren is. Béke volt és nyugalom, a fiatalok műsorát lelkesen fogadta a hallgatóság. Föltűntek a lovas huszárok is, akikre nyugodtan rá lehetne bízni a jövőben a fővárosi ünnepségeket. Gyermekérdeklődőben nem lenne hiány (a Roosevelt téri gyermekfoglalkoztató program volt tegnap az egyik legnépszerűbb esemény, ott is a huszárok vitték a prímet).
A Petőfi-szoborhoz hirdetett fővárosi "megemlékezés" - Demszky Gábor főpolgármester jelenléte miatt - már kielégítette a balhéban érdekelt csoportok várakozását. Itt nem volt beléptetőkapu, ellenben egy szabályos kordonlabirintuson át lehetett bejutni abba a zónába, amelyben - mint kiderült - többségében rendzavarók foglalták el állásaikat. A Március 15-e téren több volt a rendőr, mint a résztvevő. Itt a hallgatóság már kakaskodhatott is a rendőrséggel, miután egy árpádsávos zászlós embert kiemeltek a tömegből az Erzsébet híd alatti részen. "ÁVH, ÁVH", skandálta a vegyes életkorú társaság, amikor pedig Demszky elkezdte hosszú beszédét, zúgott a "hazaáruló". "Demszky, vedd úgy, hogy megdobáltalak" - ez volt olvasható azokon
a kicsiny papírlapokon, amelyeket néhányan a fejük fölé emeltek.
Amikor a főpolgármester arról beszélt, hogy "hivatásos rendzavarók" jelennek meg minden ünnepségen, a négy-ötszáz fős tömeg (mert többen azért nem voltak) vadul pfujolt. Amikor pedig arra kérte az egybegyűlteket, egyperces néma csönddel adózzanak Marian Cozma és a tatárszentgyörgyi gyilkosság áldozatai emlékének, újra éktelen ordítozás volt a válasz. Ennek a tömegnek összefogásról és közös áldozatvállalásról beszélni hiábavaló fáradozás volt.
Budapest SZDSZ-es főpolgármestere azt mondta, hogy ha nem tudunk kiegyezni, tönkreteszi az országot a bizalmatlanság és az abból fakadó egyre mélyebb gyűlölet. A téren meg lehetett arról győződni, hogy itt a jövő idő helyett talán a múlt idő használata valamivel pontosabb lett volna.
A téren hangoskodók közül két embert előállítottak. A rendőrök könnygázt is bevetettek. Amikor elterjedt a híre annak, hogy az egyik lefogott Budaházy György, a kurjongatásra összeverődött tömeg azt skandálta: Fegyverbe!
Flinták szerencsére nem kerültek elő, de több békés ünneplőt inzultáltak. A tudósító szem- és fültanúja volt annak, amint egy idős hölgy szóvá tette: mégiscsak méltatlan 1848 emlékéhez a gyalázatos viselkedés. Egy második világháborús egyenruhát és jelvényeket viselő, haját a katonasapka alól copfban kilógató férfi öt centiről ordította a nő arcába, hogy "Kuss legyen!" Az asszonyt később többen körbeállták. Ordítoztak vele. A nő remegett és sírt. Tettlegesen nem bántották.
A rendőrök egymástól két-három méterre álltak sorfalat a kordon mögött, hátul, a híd alatt kommandósok készülődtek. Egy öreg mérnök, aki a hetvenes évek eleje óta részt vett valamennyi Petőfi-szobornál megtartott megemlékezésen, úgy kommentálta a történteket, hogy az emberi ostobaság nem mai találmány, úgyszólván korlátlan lehetőségek rejlenek benne.
- Még soha nem esett bántódásom az ilyen helyeken - mondta békésen mosolyogva, s megállt egy fekete ruhás, arcát palesztin zászlóval eltakaró férfi mellett.
Mielőtt véget ért volna a "megemlékezés", három ifjú embert faggattam arról, miért tartják kifeszítve maguk előtt a "Szép se volt, jó se volt, elég volt!" feliratú lepedőt.
- Kinek a nevében tartjátok? - faggatóztam.
- A magunk nevében. Mi független magyar fiatalok vagyunk. Mind a hárman.
A dühös magyarokat végül az eső kergette szét, nem a rendőrség.
