Van-e elegendő óvodai férőhely?

Helyhiányra hivatkozva sem utasíthatják el a körzetes gyerekeket jövőre az óvodák. Kérdés azonban, hogy lesz-e elég férőhely; az óvodák ugyanis nem feltétlenül ott vannak, ahol a gyerekek.

A fővárosi agglomerációban élő Judit őszre várja harmadik gyermekét. A legidősebbet, a 3 éves Zolit ezért tavasszal szerette volna óvodába adni. Úgy gondolja, jót tenne neki a közösség, s így ő is nagyobb figyelmet szentelhetne a kisebbeknek. Zolit azonban nem vették föl, azzal, hogy az anyuka úgyis otthon van. Ha nincs elég férőhely, az óvodák rangsorolnak, és előnyben részesítik a dolgozó anyák gyermekeit.

Ezt most még megtehetik, 2010 szeptemberétől azonban az otthon lévők gyermekeit sem utasíthatják vissza: a körzetből minden jelentkezőt föl kell venni. A halmozottan hátrányos helyzetűeket pedig tavaly szeptember óta nem lehet helyhiányra hivatkozva visszautasítani. Kérdés, hogy az óvodák eleget tudnak-e tenni az igényeknek. A statisztika szerint több a férőhely, mint amennyi gyerek óvodába jár: az idei tanévben a 354 267 óvodai férőhelyen 325 677 gyermeket helyeztek el. Az óvodáskorú gyermekek csaknem tíz százaléka nem jár óvodába.

De a férőhelyek nem feltétlenül ott vannak, ahol a gyerekek. A nagyvárosokban és vonzáskörzeteikben zsúfoltak az óvodák, így e körzetekben sok gyereknek nem jut hely. A régiós statisztikából kiderül: Pest megyében tavaly 41 901 gyerekre 41 590 férőhely jutott. A lakó- és a munkahelytől távollévő intézményekbe viszont nem szívesen adják gyermeküket a szülők.

Makár Barnabásné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodai tagozatának elnöke, a miskolci Szeder Utcai Óvoda vezetője azt mondja: a helyzet nemcsak régiónként és településenként, hanem még a városokon belül is különböző. Miskolcon, a peremkerületekben üresek, a belsőbb részeken viszont dugig vannak az óvodák. Szerinte elsősorban Pest megyében lesznek gondok, illetve a szegényebb kistelepüléseken. - Vannak olyan borsodi falvak, ahol jóval több a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, mint amennyi az óvodákba beférne. A kistelepülések esetében ráadásul nem is az új férőhelyek létesítése a gond - arra nyerhetnek pályázatokon pénzt -, hanem azok fönntartása. Pénzhiány miatt már most sem tudnak mindehol két óvónőt alkalmazni egy csoporthoz, hiába írja elő a törvény.

Más kistelepüléseken viszont épp fordított a probléma: az óvodák konganak az ürességtől. Wekler Ferenc, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségének elnöke szerint sok faluban jóval kevesebb a gyerek, mint a férőhely. A Mecseknádasd és Óbánya által társulásban működtetett óvodában a három óvodai és egy bölcsődei csoportban összesen 43 gyerek van, 20 hely üresen áll. Több gyereket azonban nem tudnak "összeszedni". Óvodák esetében pedig nehéz a társulás, hiszen ilyen kis korban nem szívesen ültetik föl gyermeküket a szülők nap mint nap a buszra. A kis létszám mellett azonban a költségek ugyanakkorák. Ráadásul a csoportlétszám-alapú finanszírozás is a nagyobbaknak kedvez. Mivel az óvodai ellátást biztosítani kell, a kistelepülések egyre inkább az eleve kis létszámmal működő családi napközik létrehozását támogatnák.

Sáska Géza, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének oktatási szakértője szintén azt mondja: az óvodai ellátás biztosítása elsősorban a nagyvárosok vonzáskörzetében, illetve a szegény kistelepüléseken okoz gondot, s ezen - források nélkül - nem változtat egy kormányzati előírás.

- A cél, hogy minden gyermek járhasson óvodába, üdvözlendő, de ha nem rendelnek mellé szabadon fölhasználható forrásokat, csak feszültséget szít az önkormányzat és a lakosság közt - mutatott rá. Megjegyezte: az önkormányzatok szívesen tesznek eleget óvodáztatási kötelességüknek, amíg van rá pénzük. A normatívák azonban nem fedezik a teljes fenntartási költséget, a pályázati pénzekkel pedig ezt a problémát nem lehet kezelni.

- Az óvodai ellátás biztosítása 1993 óta feladata az önkormányzatoknak - mondja Kovács Erika, az oktatási tárca főtanácsosa. - A fenntartóknak évente föl kell mérniük, hogy várhatóan hány óvodáskorú gyermekük lesz, és gondoskodniuk kell az ellátásukról. Pest megyében azonban több helyen is elkövették azt a hibát: nem vették figyelembe, hogy az új lakóparkok megépülésével több lesz a gyerek is - jegyezte meg. Hozzátette: sok önkormányzat azonban visszafordítható döntést hozott az elmúlt években, csupán csoportokat és nem teljes intézményeket zárt be, így a férőhelyek száma a későbbiekben könnyen növelhető.

A KSH adatai szerint az óvodai férőhelyek száma az előző tanévhez képest 4700-zal bővült.

Két óvónőre nem mindenhol futja
Két óvónőre nem mindenhol futja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.