Már persze csak az úristen tudja, hogy meddig.

Az ám, az úristen. Getyinás Erzsébet, aki istenfélő asszony, nagy valószínűséggel nem olvas újságot, nem hallgat híreket, így aztán azt se tudja, hogy de pedig hét eleje óta már maga az úristen is elérhető, mégpediglen a magafajta nyomorúságos életű ember számára is, s még csak be sem kell jelentkezni nála: egy amszterdami számon föl lehet hívni a teremtőt, minden titkok és igazságok tudóját, nyomorúságos életű emberek egyetlen támaszát, s el lehet neki mondani a panaszunkat. Az Úr ugyan speciel épp házon kívül fog tartózkodni, ekképpen nem válaszol majd egyetlen kérdésünkre sem, ám az isteni mivolt szubsztanciája éppen ebben áll: soha semmilyen kérdésre nem ad választ, csak az üzenetrögzítője lép működésbe: "Üdvözlöm, ön az Istenhez beszél. Most nem vagyok itt, a sípszó után hagyjon üzenetet."

Jobb is, hogy így alakult. Ha az Isten szakítana időt Getyinás Erzsébetre, alighanem kiábrándítaná őt roppant optimizmusából. Most ti százával költöztök be különféle falvak széleiről bentebbre, mondaná neki az Úr, azt gondolván, ott biztonságosabb a lét. No de emberi s isteni számítás szerint is, ha egy faluszéli házat fölgyújtanak, porig égetnek, helyét sóval hintik be, akkor az eggyel beljebb lévő lesz a faluszéli ház. A dolgotok mai állása szerint előbb vagy utóbb azt is fölgyújtják, a földdel teszik egyenlővé, s akkor megint egy házzal beljebb kerül a falu széle, aztán megint és megint, mígnem egyszer csak ott találjátok magatokat a falu közepén, ami egyszersmind a falu széle, s onnét aztán már nincs tovább.

Ezért jobb, sőt egyenesen kívánatos, hogy az Úr mindig és minden kérdésben házon kívül legyen; az ember klaszszisokkal jobb istene saját magának.

Getyinás Erzsébet körül most nagy a sürgés-forgás, erősen fogadkozik sok-sok ember, a társadalom legkiválóbb tagjai, csupa tanult, okos férfi és nő, jog- és érdekvédők, szociológusok, pszichológusok, ombudsmanok, kisebbségi szakértők tanulmányokkal, nyilatkozatokkal, demonstrációra való felhívásokkal a kezükben, és megszólalt a politikai osztály lelkiismerete is: csak úgy röpködnek a meglátások munkahelyről, integrációról, esélyegyenlőségről, elő- és utóítéletekről, bérek, segélyek arányáról, miképpen a polgármesterrel együtt kiszállt az elmű, a gázmű, a díjbeszedő is megoldást találni a fölvetődött problémákra, valamint a rendezetlen számlákra, a rendőrség pedig már a tizennegyedik faluszéli gyújtogatás és lövöldözés után kifejezetten elkezdte figyelni a faluszéleket, egyszóval, azaz, tehát és ergo, bár ne igyunk előre a medve bőrére, nagyon úgy néz ki, látszólag és virtuálisan, hogy itt pár hét alatt megoldódik mindaz, ami emberemlékezet óta nem bírt megoldódni.

Csak éppen Getyinás Erzsébet nem ért ebből az egészből semmit.

Ott állnak fiával a ház előtt a mobilkészüléket a fülükhez szorítva, kérdő tekintettel az égre nézve, hátha egyszer az üzenetrögzítő helyett mégiscsak személyesen az Úr szól bele nekik: tessék, parancsoljanak.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa