Ismét elutasították Havasinét

A korábbinál lényegesen több támogató szavazattal, de még mindig a szükségesnél kevesebbel, az Országgyűlés végül ismét leszavazta a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Havasiné Orbán Máriát. Ezúttal már több szocialista képviselő támogatta a jelöltet. Az államfő jelezte: nem jelöli újra Havasinét.

Ismét leszavazta Sólyom László államfő főbírójelöltjét a parlament többsége: Havasiné Orbán Mária a leadott és érvényes 353 szavazatból csak 230 igen voksot gyűjtött, 123-an ellene szavaztak, 12 érvénytelen szavazat volt. (A megválasztáshoz legalább 256 voks kellett volna.) Havasinét korábban már elutasította az Országgyűlés, legalábbis a szocialista többség - miután a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ is előre jelezte, hogy támogatja Havasinét. Az MSZP tegnapi frakcióülésén ismét lelkiismereti szavazást rendeltek el, azaz nem volt egységes frakcióálláspont, amelyet követni kellett.

Úgy tudjuk, hogy a szocialisták frakciója most megosztottabb volt, mint korábban: ugyanakkor továbbra is érezhető volt, hogy a szocialisták nem szívelik Sólyom László jelölési gyakorlatát, valamint sértette őket a legutóbbi szavazás után az MSZP felé megfogalmazott államfői bírálat, mégis, számos olyan politikus volt, aki ezzel együtt az alkotmányos rend működésének fontossága mellett érvelt. A szocialisták megosztottságát jelzi az is, hogy a legutóbbi szavazáson (Havasiné akkor 203:152 arányban maradt alul) legalább tíz szocialista képviselő támogatta a titkos szavazás során az államfő jelöltjét. Most ez a szám láthatóan magasabb, legkevesebb negyvenen voltak Havasiné mellett. A titkos szavazás előtt az MSZP egyik befolyásos vezetője lapunknak még úgy nyilatkozott: "a frakcióülésen érezhető volt, hogy a kérdés nyitottabb, mint korábban. Akár át is csúszhat."

A Legfelsőbb Bíróság elnökének posztja több mint fél éve betöltetlen, miután Lomnici Zoltán hatéves megbízatásának lejárta után Sólyom László közölte: bár a törvény lehetővé teszi az újraválasztást, új személyben gondolkodik. Először Baka Andrást jelölte, majd leszavazása után (170 igen, 191 nem) ajánlotta Havasiné Orbán Máriát, aki immár másodszor nem kapja meg a kétharmados többséget.

- Nem jelölöm újra Havasiné Orbán Máriát, igyekezni fogok minél gyorsabban alkalmas jelöltet találni - jelentette ki a köztársasági elnök hétfőn a parlamentben a főbírójelölt leszavazása után. Sólyom László úgy fogalmazott: megérti a főbírójelöltet, hogy harmadszorra már nem vállalja a jelölést.

A köztársasági elnök kijelentette: a szavazásnak nem Havasiné Orbán Mária a vesztese. Az egész bírói kar nyert a jelölési procedúrával, hiszen a bíróságok körül megváltozott a légkör, feléledt a remény, hogy lehetséges megoldani azokat a problémákat, amelyeket a bírói szervezet már régen görget maga előtt. Kiemelte: mindenki megtanulhatta, hogy van olyan személy, aki alkalmas főbírónak.

- Az a kisebbség a parlamentben, amely eldöntötte a szavazás kimenetelét, a változatlanságra szavazott - jelentette ki.

Az államfő fájdalmasnak nevezte, hogy a mai válságos állapotban nem sikerült főbírót választani. Felhívta a figyelmet arra, hogy hamarosan a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének a széke is megüresedik, mert a tisztséget betöltő Kaposvári Bertalan eléri a 70. életévét.

Sólyom László hangsúlyozta: el kell kezdenie olyan értelmezési kérdésekkel foglalkoznia, amelyek a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének jogkörét érintik, mégpedig azzal, hogy jelölhet-e az elnökhelyettes maga helyett valakit.

- Nem adom fel a reményt, hogy lesz alkalmas és hiteles legfelsőbb bírósági bíró, ennek a kiválasztásában és jelölésében sem az önjelöltek, sem a kéretlen tanácsadók, sem pedig különféle lobbik nem fognak befolyásolni - szögezte le Sólyom.

Havasiné Orbán Mária újságírók előtt megköszönte az államfőnek, hogy bizalmat szavazott neki. Köszönetet mondott az OIT-nek, valamint azoknak a parlamenti képviselőknek, akik rá szavaztak.

Szétválasztaná a kormány a Legfelsőbb Bíróság elnökének és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) vezetőjének posztját, ez utóbbit egyszerű többséggel választaná az Országgyűlés, hatásköre viszont kiterjedne a legfelsőbb bíróságra is - értesült tegnap az MTI. A jelenlegi szabályok szerint a kétharmados parlamenti többséggel megválasztott legfelsőbb bírósági elnök tölti be az OIT elnöki posztját is - ezt különítené el a javaslat, amelyről csütörtökre ötpárti szakértői egyeztetést hívott össze az igazságügyminiszter. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.