Hamarosan megkezdi munkáját az az informatikai szakértőkből álló munkacsoport, amelynek feladata az állambiztonsági mágnesszalagok titkának a megfejtése. Az egykori állambiztonsági szolgálat gépi nyilvántartását tartalmazó szalagokat az öt-hat fős - többségében civilekből álló - bizottság speciális számítógépekkel próbálja meg előhívni, majd az adatokat archiválni. Szilvásy György titkosszolgálati miniszter lapunk kérdésére elmondta, hogy a testület munkarendjét a Nemzetbiztonsági Hivatallal közösen állapítja meg. A kormány elvárása az, hogy az archiválás legkésőbb 2009. június végéig fejeződjön be. A szakértőknek azt kell tisztázniuk, hogy milyen eszközök, programok beszerzése szükséges a mágnesszalagokon tárolt adatok kinyeréséhez.

Egyelőre azonban az sem világos, egyáltalán hány szalag létezik. A Kenedi János kutató által vezetett civil iratfeltáró bizottság (amely egy éven át kutatott a szolgálatok irattáraiban) huszonöt különböző gépi nyilvántartásról tesz említést, ám ezek közül többet még a rendszerváltáskor megsemmisítettek, illetve több adatbázis sorsa, tartalma máig ismeretlen. Kenediék hét nyilvántartásról állították, hogy biztosan megvannak: hat gépi adatbázis három példányban van a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (a hálózati személyek két nyilvántartása, valamint a megfigyeltek, az előzetes nyomozások, a bizalmas nyomozások és a kémelhárítók adattára). Az állambiztonsági hírszerzés külön nyilvántartást vezetett, Kenediék szerint ezt az utódszerv, az Információs Hivatal (IH) őrzi egy példányban. Ez utóbbiról azonban Szilvásy György nem tud. Ungváry Krisztián történész, aki tagja volt a Kenedi-bizottságnak, viszont lapunknak nyilatkozva határozottan állítja, hogy az IH birtokában is van egy állambiztonsági mágnesszalag. - Voltam az Információs Hivatalban, a kezemben fogtam a tekercset, tanúk előtt - mondja Ungváry.

Azt sem tudni még, hogy a szalagokon rögzített adatokat ki lehet-e menteni adatvesztés nélkül (elvileg igen), mint ahogy az sem világos, hogy törölhettek-e adatokat a gépi nyilvántartásból (elvileg nem).

Amennyiben sikerülne megfejteni a szalagokat, kinyomtatni a nyilvántartásokat, akkor sem várható meglepetés. Egyrészt azért, mert ezek az adatbázisok sem teljesek: legkevesebb 56 ezer hálózati személy (az 1989-ben aktívak, illetve a hálózatból öt éven belül kizártak) adatai szerepelnek az egyik nyilvántartásban, miközben a kutatók szerint a teljes létszám ennek a négyszerese lehetett. A szalagokból valószínűleg nem derül ki az sem, hogy kik dolgoztak a rettegett belső elhárításnak. De nem is ez a legfőbb probléma a kutatók szerint, hanem az, hogy a nyilvántartások a törvények alapján aligha kerülhetnek nyilvánosságra. A 2060 decemberéig titkosított adatokat felülvizsgálják, és azokat az iratokat, melyek titkosságához már nem fűződik államérdek, a levéltárnak adják át. Csakhogy a listákat legfeljebb anonimizálva hozhatnák nyilvánosságra, mivel személyes adatokról van szó.

Ezért a hatályos - a titkosítást illetően a szolgálatoknak viszonylag tág mozgásteret biztosító - jogszabály helyett a Kenedi-bizottság, illetve az SZDSZ egy új nyilvánosságtörvényt javasolt. A liberálisok be is nyújtottak erre vonatkozóan egy, a kormányt törvény kidolgozására felkérő határozati javaslatot, ezt azonban a szocialisták tartózkodásával a parlament nem vette napirendre.

Megkérdeztük a titkosszolgálati minisztert, látnak-e lehetőséget egy új törvényi felhatalmazás mentén történő szalagfeltárásra, illetve az SZDSZ javaslatának napirendre vételére, támogatására. Szilvásy György azt válaszolta: a mágnesszalagokon levő adatok civil kontroll melletti archiválásával nem célszerű várakozni egy bizonytalan tartalmú, bizonytalan időpontban elfogadható törvényre. A kormány álláspontja szerint módosításokkal támogatható az SZDSZ-es képviselők indítványának napirendre vétele.

A kormány saját előterjesztéssel készül (amellyel a kutathatóság feltételeit egyszerűsítenék), de Szilvásy György tájékoztatása szerint a módosításnak alkotmányos keretek között kell maradnia. A kormány elsősorban nem az SZDSZ javaslatáról, hanem saját elképzeléseiről kíván egyeztetni.

Tóth Károly szocialista politikus, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke a minap egy, a Beszélő által szervezett beszélgetésen a liberálisok értésére adta: addig nem hajlandók tárgyalni az SZDSZ nyilvánosságjavaslatáról, amíg a liberálisok nem ismerik el, hogy a titkosszolgálatok betartották a törvényeket az állambiztonsági iratok átadása, feltárása során. Gulyás József, a nemzetbiztonsági bizottság SZDSZ-es tagja ezzel szemben úgy érvelt, hogy éppen a Kenedi-jelentésben említett törvénytelen iratmegsemmisítések bizonyítják ennek ellenkezőjét. Mint kiderült, a kormány is osztja Tóth Károly álláspontját, Szilvásy György ugyanis úgy fogalmazott lapunknak: "Hamisnak, a nemzetbiztonság szempontjából pedig kifejezetten károsnak tartjuk azokat a szakmai, illetve szakmai köntösben jelentkező politikai érveket, amelyekkel egyesek össze akarják mosni a rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok tevékenységét a jogállami keretek között működő nemzetbiztonsági szolgálatokéval." Összegezve: nincs arra utaló információnk, hogy a kormány a titkosítható-titkosítandó iratok körét szélesíteni kívánná. Így viszont a hálózati nyilvántartásból szinte semmi nem kerülhet nyilvánosságra, állítja Varga László történész-levéltáros.

De mi várható a mágnesszalagok feltárásától? Varga László szerint a gépi adattárak azért érdekesek, mert elvileg érintetlenek, így kipótolják a már nem létező vagy hiányos nyilvántartások egy fontos részét. Elvileg azt is meg tudják állapítani az informatikusok, hogy a rendszerváltás után történt-e lekérdezés, s ha igen, kik és milyen adatokat hívtak le a szalagokról. Ennek jelentőségét az adja, hogy több ügynökperben - Kondor Katalin és Martonyi János ügyében - kerültek elő olyan adatok, melyek egyes feltételezések szerint ezekről a szalagokról származtak.

Ungváry Krisztián