- Tavaly nyáron választották az Alkotmánybíróság elnökévé, önnek is jár az állami rezidencia. Beköltözött már?

- Nem, és nem is fogok. A szabadságnak és a biztonságnak ebben az egyénre lebontott dilemmájában, úgy gondoltam, meg kell találnom a helyes arányokat. Hivatali működésem biztonsági őrizet mellett zajlik: legalább az estéimet, az éjszakáimat és a hétvégéket szeretném megszokott családi környezetben tölteni.

- Ne vegye udvariatlanságnak, de egyik ismerőse szó szerint így jellemezte: "meglepően laza fickó". Szeret borozgatni és anekdotázni, dzsesszrajongó. A keményebb zenéket is kedveli, egy heavymetal-koncert kedvéért a Szigetre sem volt rest kilátogatni.

- Egyetemi háttérrel rendelkezem, a diákokkal és a kollégákkal mindig is kötetlen volt a viszonyom. Kétségtelen, hogy a lazaságomat, ahogy ön mondja, próbálom megőrizni. Dacára annak, hogy lassan húsz éve vagyok köztisztviselő, egy ideje pedig alkotmánybíró.

- Utálja a protokollt és a bürokráciát. Így van?

- Részben. Régóta fontosnak tartom a nemzetközi kapcsolatokat, ami már önmagában is protokolláris kötelezettségekkel jár. Ezt elfogadom, és még csak azt se mondom, hogy ellenemre van. Viszont a fölösleges bürokráciát, a beosztottakkal szembeni - általam szükségtelennek ítélt - fegyelmi eszközök és egyebek alkalmazását tényleg igyekszem elkerülni.

- Elődje, Bihari Mihály, a Donáti utcai székházban bevezette a "blokkolókártyás" rendszert. Megválasztása után önnek állítólag első dolga volt, hogy megszüntesse.

- Pusztán arról van szó, hogy nem kívánok élni azzal a technikai lehetőséggel, amely a munkaidő betartásának ellenőrzésére szolgál. Enélkül is több határozat született átlagban, mint bármikor. Az Alkotmánybíróságon egyébként nagyon jó hangulatú társaság jött össze, a bírák többségének mentalitása hasonlít az enyémhez. Szívesen viccelődünk "fehér asztal" mellett, néha még a hivatalos üléseinken is, amit én egyáltalán nem bánok. Sőt... Ezzel együtt a hivatalos alkalmakkor magázódunk.

- Párját ritkító, szélsőségesen egycsatornás megoldásnak nevezte, hogy nálunk az Alkotmánybíróság összes tagját a parlament jelöli és választja. Miért, hogyan kellene lennie?

- Európában rajtunk kívül csak egy, ha nagyvonalú vagyok, akkor legfeljebb két ország létezik, ahol a parlament jelöl és választ. Tipikusnak a legalább két szereplőt megmozgató rendszer nevezhető, de hozzám elvileg az olasz modell áll a legközelebb. Olaszországban három csatorna van: az államfő, a parlament és a bírói testület harmadrész arányban választja ki az alkotmánybírókat. Meggyőződésem, hogy Magyarországon 1989-ben nem a legszerencsésebb megoldás született. A következmények jól láthatók: gyakran vannak hosszú ideig betöltetlen posztok, a testület összetétele is egyhangúvá vált. Az Alkotmányíróság jelenleg kizárólag egyetemi tanárokból áll - senki nem érkezett a bírói karból -, és nincs közöttünk most egyetlen nő sem.

- A választójogi rendszert érintő alkotmányos mulasztások közül ön szerint az a legsúlyosabb, hogy a parlament nem számolta fel a létszámbeli aránytalanságokat a választókörzetek között. Mindez a "választások eredményének legitimációjára is kihathat".

- Valóban felmerülhet olyan politikai értelmezés, ami akár a választások legitimációját is megkérdőjelezheti. Örömmel látom, hogy az utóbbi hetekben nagyon erős mozgás indult meg - és nem csak a politikában, a civil társadalomban és a szakmában is -, szinte naponta jönnek javaslatok, hogyan lehet megszüntetni az alkotmányos mulasztást. Ezeknek a gyümölcse azonban, úgy érzem, csak a következő, tehát a 2014-es parlamenti választásokra fog beérni. Az európai normák szerint a választások előtti egy éven belül nem illik komolyabb változtatásokat végrehajtani.

- 2010-ben tehát bármelyik erő könnyedén hivatkozhat arra, hogy a választás politikailag illegitim volt.

- Igen, én is arra igyekeztem utalni, hogy ez az érvrendszer megjelenhet a politikai retorika szintjén. Különösen akkor, ha szoros eredmény születik. De hangsúlyozni kell: ha az Alkotmánybíróság valamelyik jogszabályt tételesen alkotmányellenesnek tartja, akkor azt megsemmisíti. Jelen esetben ez nem történt meg, ami azt jelenti, hogy a hatályban lévő törvények alapján megtartandó választások alkotmányossági és jogi értelemben legitimnek minősülnek.

- Esetleges pártkötődéseknek ön nem adta jelét, de konzervatív-liberálisként határozza meg önmagát. A szocialista véletlenül maradt ki?

- Jogfilozófiai, politikaelméleti értelemben használom ezeket a szavakat. Az ember morálisan tökéletlen, ebből következően politikai döntéseinek bölcsessége viszonylagos: a hagyományok, a szokások, a tradicionális intézmények jelentik azt az erőt, amely a morális és a politikai, tudásbeli hiányosságokat képes kiküszöbölni. Másfelől fontosnak tartom az egyéni szabadságjogok, főként a klasszikus szabadságjogok védelmét, és ebben a tekintetben nem szívesen engedek. Felfogásom szerint - ez is fontos - nem elég, ha az emberi jogok csak az önmegvalósítást teszik lehetővé, hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy az emberi szenvedés minden formáját csökkentsék. Lehet, hogy valaki ilyen alapon a szocialisták közé is besorol.

- Az Alkotmánybíróságnak, úgy látszik, a konzervatív énje kerekedett felül, amikor visszadobta a melegek regisztrált élettársi kapcsolatát lehetővé tevő törvényt.

- Kétarcú döntés volt. Először mondtuk ki azt, hogy a homoszexuálisok, azonos neműek esetében nem alkotmányellenes a bejegyzett élettársi kapcsolat, másfelől - az alkotmány házasságvédő rendelkezése és a korábbi alkotmánybírósági határozatok alapján - kimondtuk azt is, hogy a férfi és a nő kapcsolatán alapuló házasságot preferálni kell más együttélési formákhoz képest. Ha úgy tetszik, ez a döntés egyszerre követi a liberális és a konzervatív vonalat.

- Annak idején komoly szerepe volt abban, hogy az Alkotmánybíróság útjára engedte a sokat bírált "vizitdíjas" népszavazást. Elnökként aztán kijelentette: nem híve a referendumoknak, korlátok közé kellene szorítani a népszavazás intézményét. Következetesnek tartja álláspontját?

- Elsősorban nem a népszavazás intézményével van bajom, hanem azzal, hogy a magyar jogi szabályozás rendkívül tágra tárta a kaput a kezdeményezések előtt. Egy ideje valóságos áradata indult meg a népszavazási kérdéseknek. A százával benyújtott kezdeményezések már-már megbénítják az Országos Választási Bizottság munkáját, de a miénket is: meg kell nézni az Alkotmánybíróság napirendjét, több mint a fele népszavazási ügy. Ráadásul teljesen egyértelmű, hogy a kezdeményezések mögött egy szűk indítványozói csoport van, szinte csak tucatnyi ember. Nem tudom, mi mozgatja őket. Valamiféle egyéni buzgalom? A népszavazás intézményének lejáratása? Vagy az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság munkájának ellehetetlenítése? Ennél tovább nem akarok menni a gondolatsorban, de azt hiszem, jóval többről van szó, mint "hirtelen felindulásból elkövetett" népszavazási kezdeményezésekről. Meglepve tapasztalom, hogy az Országgyűlés erre a jelenségre semmilyen módon nem kíván reagálni. Más esetekben, amikor a jogalkotó az alkotmánymódosítást is kilátásba helyezi, sokkal alacsonyabb az ingerküszöb.

- Témánál vagyunk. Az Alkotmánybíróság ragaszkodik a szólásszabadság széles körű védelméhez, a kormány viszont - bár a megvalósításnak kevés a realitása - kész akár az alkotmányt is módosítani a gyűlöletbeszéd elleni fellépés érdekében.

- Az Alkotmánybíróság és a kormány - rendeltetéséből adódóan - más szempontból közelít ugyanahhoz a kérdéshez, ennélfogva logikus, hogy eltérő a véleménye. Értelmezésem szerint a szabadság azt jelenti, hogy az emberek minél többet megtehetnek anélkül, hogy úgy éreznék, ezért büntetni fogják őket. Az Alkotmánybíróság nem a gyűlöletbeszédet védi, hanem a beszéd szabadságát, amennyire lehet, annak tartalmára való tekintet nélkül. Ha a tartalmat is elkezdjük meghatározni, akkor az nagyon könnyen elvezet a cenzúrához. Amikor az állam mondja meg, hogy mi a szép és mi a csúnya, mi az, amit szabad, és mi az, amit nem, akkor a végén eljutunk a szólásszabadság fölszámolásáig.

- Kérem, segítsen megmutatni, hol húzódik a szólásszabadság határa. Vegyünk egy képzeletbeli népcsoportot, a pirézeket. Mondhatom én azt, hogy a pirézek mind "lusták" és "bűnözők", akikre nincs szüksége az országnak? Netán azt, hogy "telepítsük" vagy "irtsuk ki" őket?

- Pont arról van szó, hogy a becsmérlő, megalázó, gyűlölködő kifejezések használatát az Alkotmánybíróság még megengedettnek minősíti, a gyűlöletre és tettlegességre való uszítást már nem. Tehát: ha valaki egy népcsoport kitelepítéséről, pláne kiirtásáról beszél, akkor mindenképpen túllépi a szólásszabadság határát. A Btk. számos olyan bűncselekményt határoz meg, amelyet alkalmazni lehetne a társadalomban visszatetszést keltő jelenségekre. Ugyanakkor hozzá kell tenni: a jogi tiltásnál sokszor eredményesebb a társadalom morális elutasítása. Kérdésem az, hogy miért nem erősödik a társadalmi fellépés a gyűlölködőkkel szemben.

- És mi a válasza?

- Nincs válaszom. Csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy a társadalomtudománynak és a politikának komolyan vizsgálnia kell ezt a kérdést.

- Árulja el, ha ön piréz lenne, szívesen élne most ebben az országban?

- A pirézeknek sem lehet érdekük az, hogy az állam korlátozza az alapvető szabadságjogokat.

A jogi tiltásnál sokszor eredményesebb a társadalom morális elutasítása