Hogyan manipulálják a választók véleményét?
A vizitdíj, a kórházi napidíj eltörlését és a tandíj bevezetésének megakadályozását eredményező, egy évvel ezelőtti, 2008. március 9-i népszavazás sokaknak okozhatott meglepetést. Karácsony Gergely tanulmányában emlékeztet rá, hogy a magyar választók korábban nem mutattak különösebb érdeklődést a referendumok iránt. "Az újraválasztása után közvetlenül kemény megszorításokat foganatosító kormány meglehetősen népszerűtlen volt, a népszavazás pedig a kabinet talán legnépszerűtlenebb intézkedéseit vette célkeresztbe. A 80 százalék feletti ťigenŤ szavazat azonban így is a kezdeményezés fölényes győzelmét mutatja, hiszen a Fidesz és az MSZP támogatottságában a népszavazás idején meglévő különbség önmagában jóval kiegyensúlyozottabb eredményt feltételezne."
Karácsony Gergely tanulmányának fontos megállapítása, hogy alacsony bizalmi környezetben az emberek nem hisznek abban, hogy a politikusok a hosszabb távú javulás és a közérdek szolgálatára törekednek, ezért ők maguk is inkább a rövid távú, egyéni érdekeket fogják keresni; a kormány iránti bizalom tehát a szavazói döntést befolyásoló, fontos tényező lehet a népszavazások során. Mindez azt jelenti a kutató szerint, hogy a bonyolult gazdasági kérdésekben a pártok álláspontja mellett valószínűsíthetően a kormány teljesítményének az értékelése lesz a legnagyobb hatással a preferenciákra, míg az egyszerű, "húsba vágó" (materiális) kérdéseknél a választók feltehetően egocentrikusan szavaznak, főleg akkor, ha nem bíznak a kormány hosszú távú terveiben, és nem érdekli őket a politika.
Mindez érvényes a tavalyi népszavazásra is. A vezető közvélemény-kutató cégek (Medián, Szonda Ipsos, Századvég, Forsense), illetve több kutatóműhely (Corvinus Egyetem, CEU, Demokráciakutatások Központja) felmérések sokaságát készítették a népszavazási kampány során, s az eredmények (amelyek a valasztaskutatas.hu weboldalon olvashatók) visszaigazolták a protesztszavazatok, valamint a vélt önérdekek meghatározó súlyát. A vizsgálat eredményeiről Enyedi Zsolt politológust, a Közép-európai Egyetem tanszékvezetőjét, a kötet szerkesztőjét kérdeztük.
A válaszadók többsége meg volt győződve arról, hogy személyes hátránya származik a vizitdíjból, a kórházi napidíjból és a tandíjból, miközben az ország versenyképessége szempontjából inkább hátrányosnak tartották eltörlésüket - Enyedi szerint ez volt az egyik meglepő eredménye kérdőíves felméréseiknek. Érdekes pszichés működésről árulkodik a felmérés: az emberekben megvolt a hajlam a protesztre, illetve az önérdek követésére, de saját érdekeiket nem feltétlenül vetítették rá az országra. Miután többségük a kormányváltásban sem reménykedett, gondolkodásukban nagyobb teret kapott az öncélúság, mint az előző népszavazásokon. Valamelyest ugyan az értékek is számítottak, de sajátos kombinációban: a nemeket a gazdasági baloldali és a kulturális baloldali értékek támogatták, míg az igenek esetében fordított volt a helyzet. Különösen a szocialista szavazók gondolkodásmódja volt érdekes, tette hozzá Enyedi Zsolt, hiszen nekik számos esetben át kellett hidalniuk a saját, illetve pártjuk álláspontja között húzódó szakadékot. A választó ilyen esetben általában vagy hazudik magának ("az MSZP szerint is rossz a vizitdíj"), vagy pártot vált, vagy nem megy el szavazni, vagy elfogadja pártja álláspontját. A kimutatás szerint ez utóbbi kettő volt a domináns stratégia.
A felmérés egyik riasztó megállapítása szerint a népszavazási kampány nagyon keveseket mozdított el eredeti álláspontjuktól - szemben más országokkal, ahol a kevésbé pártos kampányok befolyásolják az embereket. Pedig a kampány lehetőséget adott volna arra, hogy széles körű, nyilvános, szakmai vita induljon az egészségügyről és az oktatásról. Ehhez képest a kampánynak alig volt hatása az emberek véleményére (Enyedi kiemelte az SZDSZ antikommunista kampányát, melynek egyáltalán nem volt hatása az emberek véleményére).
Ha nem lett volna a kampány, sem vita, akkor is hasonló eredmény született volna. Ráadásul még a népszavazás előtt közvetlenül is csak 82 százalék tudta felsorolni a három, népszavazásra feltett kérdést. Azt pedig csak minden ötödik megkérdezett tudta megmondani, hogy mekkora az érvényességi küszöb. Még a magasabb iskolázottságú válaszadók közül sem tudta mindenki megmondani, hogy az "igen" válasz a díjak eltörlését vagy fenntartását jelenti-e. Még kevesebben tudták, hogy a népszavazás döntésre kötelezi-e az Országgyűlést.
A népakarat dilemmái című tanulmánykötet egyik hangsúlyos témája, hogy az ügydöntő népszavazás és a parlamenti képviselők lelkiismereti szabadsága hogyan egyeztethető össze, magyarán: megkötheti-e a nép képviselői kezét. Több szerző rámutat, hogy a magyar rendszer egyedülállónak tekinthető abból a szempontból, hogy egyszerre van jelen a kötelező érvényű népszavazás intézménye, a kezdeményező joga a kérdés megfogalmazására, a jogalkotó kötelessége az ügydöntő népszavazásnak megfelelő döntés meghozatalára, illetve az országgyűlési képviselők szabad mandátuma. Ennek a rendszernek az ellentmondásosságára hívja fel a figyelmet tanulmányában Kis János filozófus. Szerinte a 2008. évi népszavazás kérdését nem lett volna szabad a választók elé bocsátani, mivel ez sérti a népakarat, illetve a többségi kormányzás elvét.
Ezzel az alkotmányjogi kérdéssel kapcsolatban is érdekes eredményre jutottak az empirikus kutatók: többen hajlottak arra, hogy a politikusok inkább a nép akaratával ellentétesen, mintsem hogy saját meggyőződésükkel szemben döntsenek - azaz "az emberek szeretik véleményüket erőteljesen kinyilvánítani, ugyanakkor tisztában vannak esendőségükkel".
A felmérések nem korlátozódtak a népszavazásra, és a tanulmánykötet egyik legmeglepőbb megállapítása is csak részben függ össze a referendummal. - Kimutattuk, hogy bizonyos keretek között mennyire könnyen változtatható, ha úgy tetszik, manipulálható a választópolgárok véleménye. Többféleképpen tettük fel például a zavargásokkal kapcsolatos, a rendzavarók szigorú megbüntetését firtató kérdést, és igencsak eltérő válaszokat kaptunk. Ha a felvezetésben jeleztük, hogy valamelyik párt szigorítani akar, akkor többen értettek egyet az állítással, mint amikor maguktól kellett állást foglalniuk - főleg ha a megkérdezett választott pártjának tulajdonítottuk a szigorítás kezdeményezését. Az emberek magukra hagyva bizonytalanabbak tehát, mint ha véleményvezérek, "mankók" segítik őket álláspontjuk kialakításában. Ez olyannyira erős hatás, hogy még az elkötelezett Fidesz-szavazók is nagyobb arányban értettek egyet "az MSZP által kezdeményezett" szigorítással, mint amikor a kérdésben egyáltalán nem jelöltek me kezdeményezőt. Ebből az a következtetés vonható le Enyedi szerint, hogy a politikai elitnek mégiscsak van tekintélye.
