Új világra van szükség, új emberekkel, mondta és megint tapsolt neki Martonyi János, Mádl Ferenc, Schmitt Pál, Széles Gábor, s nyilván a fiatalabbak is. Minden olyan megnyugtatóan ismerős volt: Orbán Viktor szidta a fékevesztett kapitalizmust, a nyugatot, amely ész nélkül szolgálta a pénzt, de láttatott egy új világot is, mert majd jönnek más, egészséges emberek, akik józanságra intenek bennünket.

Közölte, amit a kormányunk, meg sokan mások is tesznek, olyan mintha írógépet akarnának megjavítani egy világban, amely számítógépekre szabott feladatokkal küzd. A hasonlat erejét csökkenti, hogy már senki nem használ írógépet, másrészről - nyilván akaratlanul - a szónok legalább behozta Kádár Jánost a beszédbe, aki írógépszerelő volt.

Kiderült, ebből a válságból új esély születik, ennek a kínjait éli a világ, csak mi baltázzuk el, mert a mi kormányunkat a reménytelenség régi emberei alkotják, akik valami meglévő szisztémát akarnak minduntalan reparálni. Ehhez képest az új, a nemzetállam volna a bázis, amely szabályozza a gazdaságot. Azt is megtudhattuk, hogy Orbán és a résztvevők számára nincs az a pénz, amiért eladnának gyereket és hazát, amit azonban remélhetően nem feltételez másról sem.

Orbán országértékelése elhangozhatott volna három vagy öt éve, illetve bármikor, amikor nem ő volt a kormányfő. A válság csak szavakban volt jelen. A hallgatóság üdvözülésre kész tartós mosolyából sem lehetett érzékelni, hogy az ország bajban van.

Arról, hogy mennyiben és mivel segítenének a most kormányra jutásra esélyes erők az országon, nem tudhattunk meg semmit. Ha valóban elég volt a gazdasági világválságba való mély bebódulásunkhoz, hogy a reménytelenség urai kormányoznak bennünket, akkor a Fidesz elnöke mindenre megadta a választ. Ha ennél öszszetettebb feladatok előtt állunk, és azon túlmenő áldozatokra is készen volnánk, hogy ne adjuk el gyermekeinket és hazánkat, akkor e vállalkozáshoz nem kaptunk új instrukciókat.

A közönség nem is várta el szónokától, hogy magyarázatot kapjon arra, mi az, amit ő tud, viszont érintkezése sincs a vállalkozók dominálta Reformszövetség, az összes többi parlamenti párt, a nemzetközi pénzvilággal hadakozó kormány, a munkavállalók felől érkező szakszervezetek elképzeléseihez. Mi az az értékvilág, az a tudás, az a terv, amelyre támaszkodva azt lehet mondani, hogy a világ tévúton, az iránytű a kezünkben? Adja Isten, hogy így legyen, mindannyian csak jobban járhatnánk, de a kiút keresésében az a tétel, hogy a Fidesz politikájának középpontjában az ember áll, nem az újdonság varázsával teszi lúdbőrössé a befogadót.

Gyurcsány Ferenc épp tegnap jelentette be, hogy a Reformszövetség és a munkáltatók által javasoltaknál is határozottabb és mélyebb szerkezeti átalakításra van szükség, s az állam kiadásainak alapos elemzése után jelentős kiadáscsökkentést kell meglépni. Ez is új világ - és az ő nemrégiben elhangzott jelzőjével "dermesztő".