Megkezdődött a pátkai polgárőrök pere

Pénteken a Fejér Megyei Bíróságon megkezdődött annak a három polgárőrnek a büntetőpere, akik a vádirat szerint a tavaly június 3-ra virradó éjjel Molotov-koktélokat dobtak három, romák lakta házra Pátkán. Az ügyészség mindhárom polgárőrt különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolta meg.

Az ügyész szerint a 39 éves M. László, öt évvel fiatalabb öccse, M. Károly, valamint unokaöccsük, a 24 éves N. Balázs meg akarta torolni azokat a valós vagy vélt sérelmeket, amelyeket korábban a pátkai Árpád utcában lakó romáktól szenvedett el.

Az ügyész kiemelt egy esetet: két hónappal a Molotov-koktélos támadás előtt az Árpád utcai romák közül ketten belekötöttek egy helyi preszszóban M. Bélába, a vádlottak mozgássérült testvérébe, akitől pénzt követeltek.

Az incidensnek M. László megérkezése vetett véget, aki "kitessékelte" a két molesztálót a vendéglátóhelyről. Ezek után az M. testvéreket - elmondásuk szerint - többször is veréssel fenyegették meg a helyi romák.

A vádiratban az áll: a Molotov-koktélokat a támadás előtt néhány órával a három polgárőr közösen készítette el, és éjfél után csapott le a romák lakta házakra: összesen hat palackot dobtak el, ezek jórészt a házfalakra vagy a bejárat elé vágódtak. Az egyik viszont berepült a középső ház gyerekszobájába, ahol három kisgyerek aludt. A szoba kigyulladt, a zajra felriadt szülők pedig még azelőtt el tudták oltani a lángokat, hogy személyi sérülés történt volna.

A pénteki tárgyalási napon ismertették a vádlottak nyomozás során tett vallomásait. Ezek szerint eleinte mindhárman tagadták, hogy közük lenne a történtekhez. Később azt mondták: ők készítették el ugyan a Molotov-koktélokat, de azokat számukra ismeretlen személyek dobták a romák házaira - a támadás éjszakáján átadták a palackokat a rejtélyes idegeneknek, szerintük ők lehettek a tényleges elkövetők.

A tárgyalás jövő pénteken folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.