Ölni a tulajdon védelmében?

Országos ügydöntő népszavazást kezdeményez a monoki polgármester, valamint egy nyíregyházi ügyvéd a büntető törvénykönyv módosítása érdekében.

A népszavazáshoz szükséges aláírásgyűjtő íveket a kérdéssel a jövő héten adják át jóváhagyásra az OVB-nek. A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy ne legyen büntethető az a személy, aki saját vagy mások tulajdonának, testi épségének védelmére kel. Még akkor sem, ha az általa alkalmazott védekezés módszere az arányosságot túllépi, és esetleg az élet kioltását eredményezi.

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere tegnap úgy vélte: főleg a vidéken élő emberek értékei vannak kitéve a bűnözők támadásainak, sokan fekszenek le rettegve amiatt, hogy reggelre mi tűnik el az udvarról. Szepessy úgy fogalmazott: ha az állam nem tudja a polgárok védelmét garantálni a nap huszonnégy órájában, legalább arra adjon lehetőséget, hogy megvédhessék magukat.

Erdei Csaba ügyvéd hozzáfűzte: Magyarországon nem áll rendelkezésre annyi pénz, amennyiből a rendőrséget és a bíróságot oly mértékben lehetne fejleszteni, hogy hathatós eredményeket érjenek el a magántulajdon elleni bűncselekmények visszaszorításában. Elég lenne a Btk. 29-es paragrafusát módosítani úgy, hogy a jogos védelem fogalmát a lehető legszélesebb értelemben kiterjesszék. Az ügyvéd szerint sok száz olyan ember tölti büntetését Magyarországon, aki nem tett mást, csak megpróbálta megvédeni a tulajdonát, de valamilyen oknál fogva "eltévesztette az arányt".

Az aláírásgyűjtést támogatja Szoboszlai Barnabás, az a 67 éves kesznyéteni férfi is, aki árammal védte zöldségeit tolvajoktól, s ennek következtében tavaly két embert áramütést ért, egyikük életét is veszítette. Az idős ember, akit emberöléssel vádolnak, és szabadlábon védekezhet - tartva a meghalt férfi rokonainak bosszújától -, tavaly ősszel Monokra költözött.

Kondorosi Ferenc kormánybiztos szerint egy ilyen kezdeményezést az Országos Választási Bizottságnak el kell utasítania, mert a tulajdon védelmének az élet oltalma elé helyezése sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

A hatályos törvényt tanulmányozva értékelésünk szerint komoly ok sincs a népszvazásra. A Btk. szerint ma sem büntethető, akinek a cselekménye jogtalan támadás elhárításához szükséges. Az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni. A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.

Ezen túlmenően: a Btk. kormány által tervezett és benyújtott módosítása szerint nemcsak enyhíthető a büntetés, de nem is büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.

Vagyis a módosító javaslat ugyanazt szeretné elérni, amit a népszavazás kezdeményezői. Igaz, az valóban nem szerepel benne, hogy akár ölni is lehet, nemcsak életünk, testi épségünk, hanem javaink védelmében is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.