- Egy ilyen mély társadalmi-gazdasági válság idején, mint a mostani, különleges felelősség hárul egy olyan közintézményre, mint az MTA, amely iránt minden felmérés szerint töretlen az emberek bizalma. Gondolom, ezt próbálta demonstrálni az Akadémia két korábbi elnökével együtt, amikor részt vállalt a Reformszövetség munkájában.

- Amikor a magyar gazdaság meghatározó szereplői felkértek a részvételre, azt mérlegeltem, hogy az Akadémiának mindenképpen használnia kell meglévő presztízsét a közéletet érintő kérdésekben, ami segíthet abban, hogy a most megfogalmazott programok eljussanak a közvéleményhez, és rákényszerítsék a politikát a reagálásra. A Reformszövetség munkájában azonban Glatz Ferenccel és Vizi E. Szilveszterrel mint magánszemélyek veszünk részt, az MTA testületi bevonására nincs felhatalmazásom. Természetesen, ha olyan kérdés tudományos vizsgálatára lenne szükség a későbbiekben, amiben az Akadémia kompetens, akkor könynyebb megszervezni, hogy ilyen témában valamelyik testületünk véleményt nyilvánítson.

- De vajon eljuthat-e még manapság a társadalom mélyrétegeibe bármilyen értelmiségi üzenet?

Pálinkás József: Az MTA nagy hagyományokkal rendelkező konzervatív szervezet

- A kellemetlen dolgokat valahogy nem szeretik az emberek felfogni. Amit letettünk az asztalra, azok elfogultságtól mentes számok, igaz, a számok mögött rejlő javaslatok társadalompolitikai vetületét még nem dolgoztuk ki. Lehetőségünk szerint ezt is meg kell tenni, de a világban az események olyan gyorsan zajlanak, hogy a legfontosabbnak a makrogazdasági-költségvetési programot éreztük.

- Úgy hallottam, felmerült önben az is, hogy az MTA elnökeként, meglepő párosként Hankiss Elemérrel afféle road-show módra végigjárnák az országot az emberek tájékoztatására, egyúttal felrázására.

- Igen, megkerestek ilyen javaslattal is, akik hozzám hasonlóan úgy gondolkoznak, hogy olyan nagy a baj, hogy mindent meg kell próbálni, hiszen olyan a felelőssége az értelmiségnek ebben a helyzetben, mint Széchenyinek vagy Kossuthnak volt a reformkorban. És hangsúlyozom, hogy nem csak a politikai pártok határozzák meg az ország közgondolkozását. Sőt, nagyon nagy baj lenne, ha csupán a politika logikája lenne a meghatározó. Ez ugyanis a XXI. században egy nagyon erős marketinglogika, ami elszakadt a választóktól és arról szól, hogy ha itt és most meg tud valamit szerezni, akkor megteszi, és nem gondol a hosszú távú következményekre. Márpedig a tudománynak az egyik fontos szerepe, hogy a holnapnak vagy a holnaputánnak dolgozik, és épp ebben rejlik az ereje is.

- A holnaputánt próbálták az Akadémián is kimunkálni a korábbi évek sokat hangoztatott reformkísérleteiben, amelyek, úgy tűnik, hogy csak most érnek be az akadémiai törvénytervezet parlamenti vitájával, amelyet azonban sok kritika is ért. Lehet, hogy minden bírálat ellenére a mostani nehéz politikai helyzetben könnyebb lesz ezt elfogadtatni?

- Azt remélem, hogy a törvényt a parlament nagy többséggel fogja megszavazni. Az általános vita első szakaszában minden frakció támogatóan nyilatkozott. Sok törvény amúgy sincs most a Tisztelt Ház előtt, úgyhogy elvileg figyelhetnek rá. A közvéleményt persze az ilyen törvények nem nagyon szokták felizgatni, ahogy az 1994-es előzőnek sem volt nagy társadalmi visszhangja. Bízom benne, hogy az új törvény hatására az Akadémia, amely ellen valós és sértődöttségből fakadó érveket egyaránt felhoztak, hatékonyabban tud majd működni, alkalmazkodva a tudomány fejlődéséhez és a gazdasági-társadalmi körülmények változásához. Az egyik ilyen lépés, hogy az Akadémia költségvetéséből elkülönítenénk egy összeget új kutatócsoportok létrehozására, különösen, ha ehhez külföldről tudnak hazahozni vezetőket. Ha évente hat-nyolc ilyen csoportot létre tudunk hozni, öt-hat év alatt az intézethálózat még inkább igazodna a nemzetközi trendekhez.

- Ha már a kutatóintézetekről szólt, az Akadémiának szóló közbizalom az átlagemberekben roppant elvontan jelenik meg. A legtöbben sokkal többet nem tudnak mondani róla a nevén túl, pedig leginkább azzal lehetne közel hozni az intézmény hasznosságát az emberekhez, ha protokolláris hírek helyett a kutatóintézeti eredményekről lehetne többet tudni. Szerintem ez a kommunikációs hiány is hozzájárulhatott a korábban időről időre az Akadémia elleni - akár egyes politikusoktól jövő - támadásokhoz.

- Ez mindenképpen így van. Az MTA nagy hagyományokkal rendelkező, konzervatív szervezet, nem alkalmazkodott megfelelő sebességgel a kommunikációt előtérbe helyező mai világhoz. Az akadémiai kutatóhálózatban megjelenő eredményeket kétségtelenül sokkal aktívabban kellene megjelenítenünk. Remélem, hogy ebben lesz is elmozdulás.

- Elhangzott már az a kritika is, hogy az Akadémia kisajátítja magának a magyar tudomány képviseletét, miközben csak egy szeletét képviseli.

- Hát ki más képviselné a magyar tudományt, mint egy olyan meritokratikus rendszer, ami nagy valószínűséggel biztosítja, hogy a legkiemelkedőbb tudósokat választják akadémikusnak, illetve akadémiai doktornak. De abban az értelemben mégsem sajátítja ki ezt a képviseletet az Akadémia, hogy a magyar egyetemek is egyre gyakrabban jelennek meg saját arculattal. Az MTA azokat a törekvéseket foghatja össze, amelyek össznemzetiek. Az például, hogy az országban az egyes tudományterületek között milyen arányban történjen meg az erőforrások elosztása, úgy gondolom, hogy inkább az Akadémiára tartozik, semmint egy-egy intézményre. A nemzetközi képviselet pedig a dolog természetéből adódik, hiszen a nemzetközi tudományos szervezeteknek általában nem kormányzati szervek a tagjai. Az is gyakori érv ellenünk, hogy az MTA maga dönt a saját finanszírozásáról. De hiszen a tudományban mindig is a tudósok felelőssége volt a kutatási irányok és a tudományos eredmények értékének a meghatározása. Van természetesen a tudománynak egy olyan része, amit inkább fejlesztésnek nevezünk, ahol meg lehet mondani, hogy mire fordítsuk az innovációs forrásokat. Azt, hogy az alapkutatásban hol következik be áttörés, a dolog természetéből következően nem lehet pontosan megmondani.

- A közelmúltban egy OECD-jelentés éppen azért fogalmazott meg kritikát az Akadémiával szemben, mert működésében három funkció is keveredik: egy kvázi minisztérium, valamiféle pályáztató ügynökség és egy kutatóhálózat-fenntartó szervezet.

- A dologban van igazság, ugyanakkor egy országban is több funkció van, s ha ott szét lehet ezeket választani, akkor a tudomány köztársaságát jelentő Akadémián is meg lehet ezt tenni. Ahogy például a köztestületi funkció is elég élesen elválik az intézethálózat irányításától.

- Pedig éppen kutatóintézeti berkekből sérelmezik, hogy a tudományos eredmények létrehozói nem eléggé függetlenek a döntéshozásban az Akadémia testületeitől, osztályaitól, bizottságaitól.

- A törvényjavaslat egyebek mellett éppen annak teremti meg a lehetőségét, hogy a kutatóintézetek külső tanácsadó testületébe külföldieket is meg kell hívni. Az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa és az Akadémia vezetése az ő rendszeres értékelésük fényében tud majd dönteni az egyes intézetek finanszírozásáról. Itt anynyiban változik a helyzet, hogy az MTA elnökének felelőssége megnő ezekben a döntésekben.

- Ez igazolhatja azokat, akik attól tartanak, az új törvénnyel az elnök túlságosan nagy hatalmat kap a kezébe, míg a főtitkár szerepe eljelentéktelenedik.

- Egy szervezet akkor tud hatékonyan működni, ha világosak a felelősségi viszonyok, és a törvényjavaslat ezt célozza. Eddig is az elnök volt a felelős az Akadémia tevékenységéért, most megkapja ehhez az eszközöket is. A főtitkár szerepe nem jelentéktelenedik el, a közgyűlés által választott vezetőként ő marad a Kutatóintézetek Tanácsának elnöke, irányítja az akadémiai apparátust, és az irányítás tekintetében helyettesíti az elnököt.

- Az eszközöket említette. Van terv arra, hogy a kevéssé eredményes intézetek megszűnhetnek, esetleg szóba került a privatizáció, hiszen ma már az Akadémia nem csak kezelője, tulajdonosa is az intézeti ingatlanoknak?

- Jelenleg ilyen elképzelés nincs egyik intézet esetében sem. Mivel azonban az államháztartási törvény már lehetőséget ad vállalkozói közintézmény létrehozására, ez az esély az intézetek kezdeményezésére közgyűlési határozattal elvileg már megvan.

- Ez különösen akkor válhat valósággá, ha egy még rosszabbá váló gazdasági helyzetben bármilyen kormány az Akadémia tekintélyessé vált vagyonára hivatkozva radikálisan csökkenti majd a költségvetési támogatást.

- Remélhetően erre nem kerül sor, az MTA intézetei közfeladatokat ellátó, köztestületi közintézetek maradnak. Terveim szerint a törvény hatályba- lépése után az MTA sokkal aktívabb vagyongazdálkodásra tér át, ami azt jelenti, hogy a jelenleg nem aktív vagyonelemeket aktiválja, másrészt a vagyon hozadékát a kutatások fejlesztésére, ösztöndíjakra fordítja.

- Az Akadémia elnökének időnként a parlament előtt kell jelentést tennie a magyar tudomány helyzetéről. Ön most miről beszélne?

- Jól jellemzi a helyzetet, ha csak 2011-től látok előrelépést. Addigra viszont világosan tudnunk kell, hogy mely területeken várható fejlődés a legnagyobb mértékben, vagyis hová kell koncentrálni a remélhetőleg növekvő ráfordításokat. Én az anyagi források közül legfontosabbnak az OTKA pénzeszközeinek növelését tartom, mert ez ma botrányosan kevés, mindössze 5,4 milliárd forint, miközben 12 milliárdnak kéne lennie, bár a mai helyzetben ennek hirtelen növelésére nem kérhetem a kormányt. Az azonban nagyon fontos lenne, hogy kiemelkedő kutatóink számára a nyugat-európaihoz hasonló feltételeket tudjunk biztosítani.

- Mennyiben segítheti a pozitív változást a kormányban - igaz, tárca nélkül - helyet kapott kutatásokért felelős miniszter?

- A kutatás miniszteri rangú képviselete a kormányban pozitív lépés volt, s Molnár Károly eddigi ténykedése alapján semmilyen, Akadémiával ellenséges lépést nem tapasztaltunk, mi több, az MTA-val egyetértésben a miniszter úr terjesztette be a parlamentnek a törvényjavaslatot.

- Megfelelő szintű tudományos eredményekhez kellő számú és színvonalú utánpótlásra van szükség. Az utóbbi években ez a korábbi közoktatási változtatások nyomán veszélybe került a természettudományos tanárképzéssel együtt. Legutóbb húsznál is kevesebb fizikatanár végzett az országban, és egyre kevesebben választják a természettudományokat kutatóként is. El tudja vajon érni, hogy egy természettudományos tárgyat kötelezővé tegyenek az érettségin?

- E mögött mára elég jelentős támogatást sikerült összegyűjteni. A Köznevelési Tanács ugyan ezt a - nemrég megújított és finomított - javaslatot még most is ellenzi, miközben felsorakozott mögé szinte a teljes gazdaság, a Gyáriparosok Országos Szövetségétől a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán át az Innovációs Szövetségig. A sok ezer támogató aláírás hatására a miniszternek újra a köznevelési tanács elé kellene vinnie ezt a felvetést. Szinte biztosra veszem, hogy legalább a reálterületen tovább tanulókra kiterjesztik ezt a vizsgát, de a minket körülvevő világban eligazodást segítő természettudományos műveltségről szerintem az érettségin valamilyen módon mindenkinek számot kellene adnia, ami azonban semmiképp nem egy integrált természettudományos tantárgy bevezetését jelentené a középiskolában. Azt hiszem, könnyű belátni, hogy öt olyan terület van, amely nélkül ma valaki nem tud eligazodni a világban. Az egyik a nyelv, hogy írással, olvasással ki tudjuk fejezni a gondolatainkat és másokét meg tudjuk érteni, a matematika, ami kialakítja a logikus gondolkodást, a történelem, ami megkönnyíti, hogy megértsük a társadalmat, hazánkban egy idegen nyelv ismerete, mert nélküle nem tudunk részt venni az elhelyezkedéshez is szükséges nemzetközi munkamegosztásban, és végül, de nem utolsósorban a természettudományos ismeretek, ami a minket körülvevő világ megértésében segít. Ez utóbbi nélkül társadalmunk sem juthat előbbre a fejlődésben, ezt mindenkinek meg kell értenie.