Egyelőre SZDSZ-MDF-nem a Gyurcsány-csomagra

Az SZDSZ és az MDF is a Reformszövetség programja mellett tette le a voksát - ezt Kóka János szerint nem lehet felpuhítani, "szétcincálni". Herényi Károly jelezte: az MDF nem szavaz meg Gyurcsány-salátatörvényt, akkor sem, ha annak vannak kedvező elemei.

Villámkonzultáció a parlamentben - Fodor Gábor, Herényi Károly és Dávid Ibolya
Villámkonzultáció a parlamentben - Fodor Gábor, Herényi Károly és Dávid Ibolya

"Ha át akarsz ugrani egy szakadékot, ahhoz kevés az ugrás irányát megfelelően kiszámítani: ha túl kicsit ugrasz, szakadékba zuhansz" - ezzel a hasonlattal jellemezte a Gyurcsány-féle gazdaságélénkítő csomagot Kóka János. A liberális parlamenti frakció vezetője a Népszabadság kérdésére elmondta: ha ez a csomag valósulna meg, azzal az összes keresletcsökkentő hátrányt "bezsebelnék", a gazdaság viszont nem kapná meg azt a lendületet, amelyet az adó- és költségcsökkentés, a szerkezeti reformok alapozhatnának meg.

Arra, hogy egyáltalán elfogadnák-e tárgyalási alapnak a kormányfő csomagját (amelynek egyes elemei a Reformszövetség programjában is visszaköszönnek), Kóka János azt válaszolta: a Reformszövetség programja úgy kerek, ahogy van. Persze ki lehet egészíteni, lehet pontosítani, de szétcincálni, felpuhítani nem lehet, mert akkor értelmét veszíti az egész.

- Nem látok lehetőséget olyan kompromisszumra, hogy megálljunk félúton Gyurcsány Ferenc bátortalan csomagja és a Reformszövetség ambiciózus, kellő mélységű programja között, mert abból ugyanúgy "se hús, se hal" program lenne, mint az egészségügyi vagy a vasúti reformból - hangsúlyozta.

Az SZDSZ-frakcióvezető megfogalmazása szerint az elmúlt években sokat tanultak a reformokkal kapcsolatos "húzd meg! - ereszd meg!" politikából. Ha továbbra is ezen az úton haladnának, akkor a kormányfő törekvése megint csak reformblabla maradna. Ezért is lenne fontos, tette hozzá, hogy Gyurcsány, a kormány, illetve a pártok is a Reformszövetség anyagát tekintsék tárgyalási alapnak. Kóka arra számít, hogy a hétfői házbizottsági ülésen a pártok parlamenti vitára engedik a Reformszövetség programcsomagját, amit ő a "lehetőség programjának" tart, Gyurcsányét pedig "a félelemének".

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint nehéz megmondani, hogy Gyurcsány Ferenc csomagja egyáltalán tárgyalási alap lehet-e, hiszen "ez egy naponta változó csomag, hol ezt lehet hallani róla, hol azt".

- De inkább azt lehet mondani, hogy nem tárgyalási alap. Egyetlen dolog biztos a Gyurcsány-csomaggal kapcsolatban: még egyetlen részletét sem lehetett írásban látni, a tervezgetés folyik - tette hozzá.

Lapunk azt kérdezte, hogy az MDF kész-e támogatni a csomag egyes részeit, például az szja-sávhatár felemelését 1,7-ről 2,2 millióra, vagy a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos elképzeléseket. Herényi Károly azt mondta: ha a kormány "árukapcsolással", salátatörvénnyel áll elő - amelynek egyes részei akár támogathatóak is lennének -, arról, hogy miként szavaznak, csak azután döntenek, miután látták az írásos előterjesztést. "De a salátatörvényeket általában el szoktuk utasítani" - tette hozzá.

Az MDF szerint a Reformszövetség politikai ideológiáktól mentes szakmai programot készített, amit a fórum be is nyújtott a parlamentnek. Kérdésünkre, hogy ha a Reformszövetség egyes javaslatait a kormány átvenné, cserébe támogatnák-e a Gyurcsány-csomagot, Herényi nem tudott válaszolni. Megismételte, hogy minderről csak akkor tudnak nyilatkozni, ha látják a pontos, írásos törvényjavaslatokat. Arra, hogy szerinte előállhat-e az a helyzet, hogy az SZDSZ és az MDF összesen 30 képviselővel nem lesz képes elfogadtatni a parlamentben a Reformszövetség elképzeléseit, viszont támogatásuk hiányában a Gyurcsány-csomag sem megy át, a frakcióvezető azt válaszolta: "ez nem lenne szerencsés, de előfordulhat".

Bokros Lajos ma találkozik a fórumosokkal

Bokros Lajos, akit Dávid Ibolya felkért, hogy legyen az MDF listavezetője az EP-választásokon, ma már Budapesten lesz, és találkozik a párt vezérkarával. Információink szerint ma délelőtt az Antall József Alapítvány meghívására előadást tart a Gyurcsány-csomagról, illetve a Reformszövetség programjáról. A nap folymán lesz néhány személyes találkozója is MDF-esekkel, nyilván a pártelnökkel is konzultál. Utána valószínűleg választ is tud adni arra, hogy vállalja-e a listavezetést. Fórumos vezető politikusok arra számítanak, hogy a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere igent mond az MDF-nek. (Cs. I.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.