Egy szükségszerű találkozás

Az MDF elnöksége valóban felkérte Bokros Lajost, a Horn-kormány egykori pénzügyminiszterét, hogy vezesse a párt európa parlamenti választásokra felállított listáját. Dávid Ibolya pártelnök lapunknak nyilatkozva arról még nem tudott beszámolni, hogy az MDF elnökségének döntését miként fogadja a közgazdász, aki a nagyon komoly pénzügyi nehézségekkel küzdő Ukrajnában tartózkodik. Katona Kálmán ismert, bár jelenleg a közvetlen vezetéshez nem tartozó MDF-es politikus szerint Dávid Ibolyában valami megbomlott, amikor ezt a döntést meghozta.

A pártelnök válasza szerint az elnökség több mint kétharmados többséggel választotta Bokrost.

A döntés több, mint egy elismert közgazdász felkérése. Az MDF ugyanis annak idején hevesen bírálta az 1995-ben bevezetett Bokros-csomagot, majd az 1998-ban kormányra került, Fidesz vezette koalíció egyik pártjaként nem habozott azonnal felszámolni annak minden felszámolható elemét.

Dávid Ibolya ma már úgy értékeli a helyzetet, hogy az idő bebizonyította, Bokros már akkor is jobban látta a helyzetet, mint a legtöbben, a most kialakult válságban pedig végképp az ő rendszerbe szervezett elképzelései kínálnak védelmet egy olyan helyzetben, amikor az emberek havi fizetése és nyugdíja is veszélybe kerülhet hibás döntések miatt. Dávid szerint Bokros, a Reformszövetség és az MDF egymásra találása most szükségszerű.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.